Bayern: Semmit nem zárok ki, minden lehetséges – Robben Kínáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.07. 22:41
A Bayern München 32 esztendős labdarúgója, Arjen Robben jövőjét érintő kérdésekre válaszolva elmondta: a következő szezont várhatóan jelenlegi csapatánál tölti, azonban azt, hogy utána hol játszik, ő maga sem tudja.

Arjen Robben 2009-ben igazolt át a Bayern Münchenhez, többek között öt német bajnoki címet, négy kupagyőzelmet és egy Bajnokok Ligája-elsőséget ünnepelhetett a csapattal. Azonban a holland szélső elmondása szerint nem tudja, meddig lesz a bajorok játékosa.

„Jelenleg a Bayern futballistája vagyok. Természetesen tervezem a jövőmet, beszélek a feleségemmel. Most a legmagasabb szinten játszom, de szeretném látni, mi következik.”

„A család az első, de a tapasztalatgyűjtés, a máshová költözés – az Egyesült Államokba vagy akár Kínába – is lehet a következő lépés. De az is előfordulhat, hogy visszamegyünk Hollandiába. Semmit nem zárok ki” – fogalmazott a vb-ezüstérmes labdarúgó.

Legfrissebb hírek

Mauricio Pochettino: Fantasztikusak voltunk!

Foci vb 2026
2026.06.19. 23:48

Gyakorlatilag eldőlt: marokkói vb-résztvevővel erősít a Bayern München

Foci vb 2026
2026.06.15. 12:05

Vb 2026: „Nagyon jó okkal” tagadták meg a szomáliai bíró beutazását – állítják az amerikaiak

Foci vb 2026
2026.06.10. 09:15

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise miatt

Német labdarúgás
2026.06.09. 11:05

Máris sorsoltak: a Bayern München a harmadosztály bajnokával kezd a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.06.06. 19:32

A PSG-t öt, az Arsenalt három játékos képviseli a BL-idény álomcsapatában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 18:34

Magyaros nyolcaddöntő, kilencgólos meccsek, és őrült elődöntő – a BL-idény tíz legérdekesebb mérkőzése

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 17:46

653 gól, 623 sárga lap, jubileumok, klubrekordokok és egy kapusgól – a BL-idény számokban

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 12:44
Ezek is érdekelhetik