Hertha: Tavasszal azt kell megmutatnunk, hogyan kezeljük a nyomást – Dárdai

Vágólapra másolva!
2016.12.09. 08:51
null
Dárdai Pált nem tévesztik meg a Werder eddigi gyengébb eredményei (Fotó: AFP)
A Bundesliga hétvégi fordulójában a Werder Brement fogadja a Hertha. Az ősszel ismét jól, a várakozásokon felül teljesítő berliniek folytatnák hazai remeklésüket, amivel továbbra is dobogós helyen maradnának. Dárdai Pál a tavaszi szezonnal kapcsolatban csupán annyit jegyzett meg: akkor majd a rájuk nehezedő nyomást kell kezelniük.

 

„Nem szabad, hogy megtévesszen minket a Werder tabellán elfoglalt helyezése – utalt a 14. pozícióban álló Bremenre Dárdai Pál. – Erős és gyors csapat a brémai, nehéz lesz ellene. Játékosai gyorsak és képzettek, nem adhatunk nekik területet a kontrákra, ehhez jó formában kell lennünk a meccsnapon.”

A berliniek jelenleg BL-kvalifikációt érő helyen tanyáznak, Dárdai azonban egyelőre – mint arról beszámoltunk – a decemberi szakmai és családi feladatokat látja maga előtt, egyelőre csak röviden gondol a jövő évi folytatásra.

„Tavasszal azt kell megmutatnunk, hogyan kezeljük a nyomást” – fejtegette a szakvezető. Ez nyilván utalás az előző idényre, amikor kísértetiesen hasonlóan alakult a Hertha szezonja. Sokáig a BL-részvétel is elérhetőnek tűnt számukra, ám végül hetedikként zártak. Aztán az El-selejtezőbe kerültek, ahol rögtön az első akadályon elbuktak.

A Hertha a jelenlegi kiírásban eddig mind a hat hazai bajnokiját megnyerte, és az erőviszonyok alapján most jön a hetedik. Ettől függetlenül a berlini siker azért még jó odsszal bír.

NÉMET BUNDESLIGA
14. FORDULÓ
PÉNTEK
20.30: Eintracht Frankfurt–Hoffenheim (Tv: Eurosport2)
SZOMBAT

15.30: Bayern München–Wolfsburg (Tv: Eurosport2)
15.30: Köln–Borussia Dortmund
15.30: Hamburg–Augsburg
15.30: Ingolstadt–RB Leipzig
15.30: Freiburg–Darmstadt
18.30: Hertha BSC–Werder Bremen (Tv: Eurosport2)
VASÁRNAP

15.30: Mönchengladbach–Mainz (Tv: Eurosport2)
17.30: Schalke–Leverkusen (Tv: Eurosport2)

AZ ÁLLÁS
1. RB Leipzig 13 10 3 29–11 +18 33
2. Bayern München 13 9 3 1 29–9 +20 30
3. Hertha 13 8 3 2 22–13 +9 27
4. Hoffenheim 13 6 7 25–14 +11 25
5. Eintracht Frankfurt 13 7 4 2 19–11 +8 25
6. Borussia Dortmund 13 7 3 3 31–15 +16 24
7. 1. FC Köln 13 6 4 3 18–12 +6 22
8. Schalke 13 5 2 6 18–15 +3 17
9. Bayer Leverkusen 13 5 2 6 20–21 –1 17
10. Mainz 13 5 2 6 23–25 –2 17
11. Freiburg 13 5 1 7 17–25 –8 16
12. Augsburg 13 3 5 5 11–15 –4 14
13. Mönchengladbach 13 3 4 6 13–22 –9 13
14. Werder Bremen 13 3 2 8 17–32 –15 11
15. Wolfsburg 13 2 4 7 12–18 –6 10
16. Darmstadt 13 2 2 9 11–26 –15 8
17. Hamburg 13 1 4 8 10–27 –17 7
18. Ingolstadt 13 1 3 9 10–24 –14 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik