Hertha: Mitől ilyen jók Dárdaiék? Berlinben öt okot is találtak

2016.12.05. 20:56
null
Dárdai Pálnak továbbra is kiváló a sajtója Németországban is (Fotó: Action Images)
A Wolfsburg 3–2-es szombati legyőzésével a Hertha megerősítette helyét a Bundesliga-tabella harmadik helyén. A Berliner Zeitung öt pontban magyarázta meg, mitől ilyen jó a berlini labdarúgócsapat – megállapításait Dárdai Pál-nyilatkozatokkal is alátámasztotta.

 

Nem roppannak össze a nyomás alatt – szemben az előző szezon végén tapasztaltakkal, amikor az utolsó hét bajnokijukból egyet sem tudtak megnyerni. „Korábban érezni lehetett a félelmet a játékosaimon, hiányzott a megfelelő tapasztalat. Tanultunk a történtekből, felnőttünk” – így Dárdai Pál.

A hullámvölgyekből megtalálják a kiutat – lám, a legutóbbi két fordulóban a Mainzot és a Wolfsburgot is hátrányból győzték le. „Ez új minőség, a csapat egyre nagyobb mentális tartalékát bizonyítja – mondta a védő Sebastian Langkamp, míg Salomon Kalou hozzátette: – Azokat a szituációkat, amelyek korábban esetenként pánikot váltottak ki belőlünk, ma már képesek vagyunk bölcsen és higgadtan kezelni.”

Megoldják a kieső kulcsjátékosok pótlását: a Wolfsburg ellen a csapatkapitány, Vedad Ibisevic, továbbá Mitchell Weiser és Per Skjelbred sem állt rendelkezésre, mégsem akadozott a gépezet. „Jelenleg tizennégy-tizenhat olyan játékosom van, akit habozás nélkül bármelyik pillanatban pályára küldhetek. Bárki jut lehetőséghez, tövig nyomja a gázt” – jellemezte az irigylésre méltó helyzetet Dárdai.

A Hertha-játékosok erőnléte kiváló, a meccsek lefújásáig rohannak, mint a gépek. Henrik Kuchno erőnléti edző remek munkájának bizonyítékául a lap felhozza, hogy John Brooks minden párharcát megnyerte a wolfsburgi Mario Gomezzel szemben.

Ha nem is brillíroznak mindig, rendkívül hatékonyak. „Wolfsburgban adtunk az ellenfélnek két gólt Mikulás-ajándékként, de ez sem borította fel a terveket, a fiúk a megbeszéltek szerint folytatták, és meg is lett a jutalmuk. Mindezt a tabella is igazolja, márpedig a tabella sohasem hazudik” – idézik Dárdai Pált.

Ami a folytatást illeti: a 14. forduló keretében a Hertha a 14. helyezett Werder Brement fogadja szombaton.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2026.05.21. 22:35

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
2026.05.21. 15:02

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.05.19. 14:21

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
2026.05.18. 08:24

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

„Eta miatt különösen boldog vagyok” – történelmi győzelem és felszabadultság az Union Berlinnél

Német labdarúgás
2026.05.11. 11:10
Ezek is érdekelhetik