Hertha: Dárdaihoz öt-hat érdeklődés is befutott, de szíve Berliné

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.04. 08:57
null
Dárdai remek munkát végez, és egyre több lesz a csábítás (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, a német Kicker értesülései szerint a Wolfsburg labdarúgócsapata elcsábítaná a Hertha BSC vezetőedzőjét, Dárdai Pált, ám a berlini klubhoz ezer szállal kötődő szakember maradni akar a kék-fehéreknél. Dárdai ezt a Bildnek megerősítette.

 

„A Herthánál dolgozom, a szívem a klubé. De az is tény, hogy edzőként vagy játékosként aligha maradhat egy ember tizenöt évnél többet ugyanannál a klubnál. Ezért olyan jó munkát kell végezni, hogy jó ajánlatok érkezzenek. Az utóbbi időben öt vagy hat ügynök is érkezett, és kecsegtető ajánlatokról beszéltek. Meglátjuk, mit hoz a jövő. Egyéves szerződésem van, tavasszal mindig leülünk a klubmenedzser Michael Preetzcel, és beszélgetünk. Amíg mindkét fél elégedett, addig Berlinben folytatom” – idézi a Bild Dárdait.

SZAVAZÁS

Menjen vagy maradjon? Dárdai Pál elszerződik-e a Herthától?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Kicker úgy tudja, a Wolfsburg közvetítőkön keresztül környékezte meg Dárdai Pált, mivel Klaus Allofs klubmenedzser szívesen látná a magyar szakembert a „farkasoknál”.

A Berliner Zeitung felteszi a kérdést, vajon meddig áll még ellent Dárdai a pénz csábításának? A berlini lap szerint a magyar tréner jelenlegi szezononkénti 700 ezer eurós fizetése helyett legalább 2.1 milliót kereshetne Wolfsburgban. A Berliner Zeitung is idézi a fenti Dárdai-nyilatkozatot, és nagy karriert jósol az edzőnek.

„Ha már nem elégedett a klub vezetősége a vezetőedzői munkájával, bármikor visszatérhet szerződése alapján a Hertha utánpótlásához. De ez nem történik meg. Őszinte és sikeres munkájával klubok sorának a kívánságlistájára került. Dárdai olyan ember, aki előtt hatalmas lehetőségek nyílnak meg” – írja a lap.

Legfrissebb hírek

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
16 órája

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

Nem hosszabbít szerződést, nyáron távozik a lipcseiek középpályása

Német labdarúgás
Tegnap, 13:03

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
2026.02.04. 13:29

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37
Ezek is érdekelhetik