Hertha: „Dárdai sokat fejlődött, tökéletes döntést hoztunk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.30. 12:09
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC sportigazgatója, Michael Preetz a spox.com című német internetes oldalnak adott interjút. A sportvezető szót ejtett Dárdai Pál vezetőedzőről is, aki 2015 februárjában vette át az első csapat irányítását.



„Nagyon fiatal edzőként, az egyik korosztályos együttesünktől érkezett az első csapat élére. A magyar válogatott szövetségi kapitányaként természetesen már szerzett tapasztalatot, de a vezetőedzői feladatok ellátása nem volt számára ismerős. Azóta minden területen sokat fejlődött, az elmúlt két évben rengeteg élménnyel gazdagodott” – mondta Preetz.

„Az első naptól kezdve sikeres munkát végez. Kulcsfontosságú kérdés volt számunkra az egyik legfontosabb pozíció betöltése. Látjuk, hogy Dárdai kinevezésével tökéletes döntést hoztunk” – tette hozzá a Hertha sportigazgatója.

A berlini csapat az előző szezonban a hetedik helyen végzett a Bundesligában, míg a jelenlegi idényben 12 fordulót követően 24 ponttal a harmadik helyen áll. Dárdaiék szombaton a Wolfsburg vendégeként folytatják szereplésüket.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2026.05.21. 22:35

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
2026.05.21. 15:02

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.05.19. 14:21

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
2026.05.18. 08:24

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

„Eta miatt különösen boldog vagyok” – történelmi győzelem és felszabadultság az Union Berlinnél

Német labdarúgás
2026.05.11. 11:10
Ezek is érdekelhetik