Bundesliga: a válogatott védőért rekordösszeget fizetett a Bayer

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.24. 11:17
Az osztrák válogatott Aleksandar Dragovicot a német élvonalban szereplő Bayer Leverkusen szerződtette. A 25 éves középhátvéd ötéves szerződést írt alá a leverkuseni egyesülettel.

A Dinamo Kijev eddigi labdarúgója, Aleksandar Dragovic a „gyógyszergyáriaknál” folytatja a pályafutását. Az Európa-bajnokságon a mieinkkel szemben 2–0-ra elveszített mérkőzésen kiállított játékos új csapata hivatalos honlapján kommentálta klubváltását.

„Kijev pályafutásom fontos állomása volt, de a Bundesliga, mint a világ egyik legerősebb bajnoksága, nagyon vonzó számomra” – kezdte nyilatkozatát, majd így folytatta: „Fantasztikus, hogy az egyik legerősebb német csapathoz csatlakozhattam, és hogy a Bajnokok Ligájában is szerepelhetünk. Annak is nagyon örülök, hogy válogatottbeli csapattársaimmal, Julian Baumgartlingerrel és Ramazan Özcannal is együtt játszhatok.”

A 25 éves középhátvéd ötéves szerződést írt alá a leverkuseni egyesülettel.

A Leverkusen 18 millió euróért (5.6 milliárd forintért) vásárolta meg Dragovicot, aki ezzel megerősítette helyét a legdrágább osztrák labdarúgók örökranglistájának élén. A rangsort eddig is ő vezette, mivel az ukránok 2013-ban 9 millió eurót fizettek érte a svájci FC Baselnek.

Legfrissebb hírek

Két góllal nyert Leverkusenben, hat év után újra döntős a Bayern München a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.04.22. 22:41

Gyász: autóbalesetben elhunyt Alex Manninger, az osztrák válogatott egykori kapusa

Minden más foci
2026.04.16. 16:51

A vb után befejezi a válogatottban az osztrák gólrekorder

Foci vb 2026
2026.04.15. 11:48

Ousmane Dembélé és a PSG egyelőre nem akar szerződéshosszabbításról tárgyalni

Francia labdarúgás
2026.04.13. 14:59

Rangadót nyert Dortmundban a Leverkusen; kiharcolta a győzelmet az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.04.11. 17:48

Ausztria kiütötte Ghánát felkészülési mérkőzésen; a görögök vesztét egy szabadrúgásgól okozta

Minden más foci
2026.03.27. 22:15

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
2026.03.21. 17:39

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:51
Ezek is érdekelhetik