Női foci: újabb magyar játékos a Bundesligában – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.25. 20:24
A magyar női labdarúgó-válogatott alapembere, Csiszár Henrietta a Bundesligában szereplő Bayer Leverkusenben folytatja a pályafutását.

A Ferencváros, az MTK és a marosvásárhelyi ASA korábbi középpályása ebben a szezonban a német másodosztályú 1. FC Lübars együttesét erősítette, 22 bajnoki mérkőzésen 10 gólt szerzett a berlini csapatban.

MAGYAROK A BUNDESLIGÁBAN
A női Bundesligában Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg) és Zeller Dóra (Hoffenheim) személyében két honfitársunk szerepel. A szintén magyar származású, de német válogatott Marozsán Dzsenifer a nyáron elhagyja az 1. FFC Frankfurtot, míg Tóth Gabriella csapata, a Werder Bremen kiesett az első osztályból. Rácz Zsófia együttese, a Duisburg azonban feljutott, így Csiszár Henriettával kiegészülve a következő szezonban négy magyar válogatott futballista játszhat a német első osztályban.

A Bayer Leverkusen a sikeres próbajáték után már a télen is szívesen szerződtette volna Csiszárt, de a fővárosiak elnöke nem volt hajlandó kiadni a futballista játékengedélyét, ezért meghiúsult a klubcsere. Ezúttal azonban már nem volt akadálya az átigazolásnak, hiszen Csiszár szerződése lejárt Berlinben.

Az 54-szeres magyar válogatott középpályás egyéves szerződést kötött a Bayer Leverkusennel, amely a hivatalos honlapján megerősítette az átigazolás tényét.

Csiszár Henrietta május 15-én ünnepelte a 22. születésnapját, családja ezzel a tortával lepte meg.

 

Legfrissebb hírek

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
4 órája

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47
Ezek is érdekelhetik