Hertha: így oldódhatnak meg Dárdai klubjának anyagi gondjai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.02. 08:36
A német Bild szerint a Hertha BSC jól alakuló idénye megoldhatja a klub összes anyagi problémáját.

A Hertha tavaly nyáron 15.9 millió eurónyi adósságot halmozott fel, s egyik befektetője segítette ki a klubot.

A Bild szerint a Dárdai Pál vezetőedző irányításával a Bundesliga 3. helyén telelő Hertha megszedheti magát, ha közel hasonló formában és eredményességgel teljesíti a tavaszt is.

„Ha a Hertha megtartja a harmadik helyét a tabellán, a televíziós bevétel elosztását meghatározó listán feljön a 15. helyről a 9. pozícióba, és az idei 23 millió euró helyett 30-at kap. Ez hétmillió euróval magasabb bevétel” – írja a Bild.

A lap szerint a jó eredményeknek köszönhetően a nézőszám is növekedni fog, s mivel a klub nagy csapatok elleni meccsei rangadónak számítanak, több vendégszurkolóval is számolhat a Hertha, így nő a bevétele.

„A harmadik nagy plusz bevételi forrás a nemzetközi kupaszereplés jutalma. A jegy- és televíziós bevételek mellett az Európa-liga csoportkörébe jutás már magában 2.4 millió eurós bevételt jelent, optimális esetben 15.31 millió euró lehet az UEFA-tól kapott jutalom összege. A Bajnokok Ligájában a főtáblára jutás önmagában 12 millió eurós jutalmat jelent, és győzelmenként plusz 1.5 millió eurót kereshet egy csapat” – vázolta fel a Bild a Hertha reményeit.

A Bild azzal nem is számolt, hogy a jó szereplés után a nagy klubok esetleg felfigyelnek néhány jól teljesítő futballistára, akinek az eladása szintén euromilliókat hozhat a házhoz.

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:04

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 08:28

A Mönchengladbach megbüntette német válogatott játékosát az interneten keringő videója miatt

Német labdarúgás
2025.07.02. 17:13

Fotók: Kakasdon lépett pályára a Dárdai Team – Dárdai Palkó Felcsútra tart

Minden más foci
2025.06.29. 18:44

Október végén vagy november elején rendezik a Bayern München–Bayer Leverkusen rangadót

Német labdarúgás
2025.06.27. 14:22

Bundesliga: Bayern München–RB Leipzig rangadóval indul a bajnokság

Német labdarúgás
2025.06.26. 09:29
Ezek is érdekelhetik