Hertha: 4 hét szenvedés – így izzasztja Dárdai a berlinieket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.01. 17:42
„Az edzés nem móka!” – szögezte le a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 2015–2016-os idényére készülő Hertha BSC trénere, Dárdai Pál rögtön a legelején. A magyar válogatott szövetségi kapitánya már most kőkeményen megizzasztja a berlini sztárokat.

„Tudom, mi vár ránk a következő hetekben, de ha túl leszünk rajta, akkor topfit csapatom lesz” – jelentette ki az első edzés előtt Dárdai Pál.jelentette ki az első edzés előtt Dárdai Pál.

Szerdán délelőtt ízelítőt kaptak a beígért „izzasztásból” a fővárosiak, maratoni, majd’ kétórás tréninggel indult a nap az edzőkomplexumban.

Az edzés kereken 10 órakor kezdődött, és egy órán keresztül labdával mozogtak a Hertha játékosai, majd a taktikai és a védekezési feladatokat gyakorolták be egy-két sprinttel megfűszerezve.

A kőkemény feladatsor lezárásaként előkerültek a medicinlabdák és a súlyzók is, majd levezetésként egy kis kocogás várt Dárdai „fiaira”.

„Tudom, nagyon meghajtottam őket, de a felkészülés nem móka és kacagás, erre van szükségünk, ha a következő idényben sikeresek akarunk lenni. Még négy hétig hasonló gyakorlatokat végzünk” – árulta el a bz-berlin.de-nek Dárdai.

A Hertha szerdán 18.30 órakor játssza első felkészülési mérkőzését, a fővárosiak ellenfele az amatőr 1. FC Lübars lesz.

Legfrissebb hírek

Nem fért bele a kihagyott tizenegyes, kétgólos előnyről botlott a Dortmund

Német labdarúgás
2025.08.23. 20:31

Duplázott az új szerzemény, Schäferék győzelemmel kezdték a Bundesligát

Német labdarúgás
2025.08.23. 17:35

„Tudtuk, hogy az idény elején sok gondunk lesz” – lipcsei vélemények a müncheni csapás után

Német labdarúgás
2025.08.23. 13:48

Fiait és Schäfer Andrást sem félti a kihívásoktól Dárdai Pál

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:17

A világbajnoki szereplésért is hajtanak a német fiatalok a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:10

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:09

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
2025.08.22. 08:34
Ezek is érdekelhetik