Hertha: „Dárdai elégedett volt a munkámmal, aztán…”

2015.06.12. 12:12
Richard Golz elmondása szerint váratlanul érte, hogy a jövőben már nem ő felel a Hertha kapusainak felkészítéséért, hiszen Dárdai Pál, az együttes vezetőedzője elégedett volt a munkájával.

„Nekem eddig még senki nem mondta meg, hogy már nem én vagyok a kapusedző – mondta a Hertha állományában két évet dolgozó, 47 éves szakember a tagesspiegel.de-nek. – A nyaralásból visszatérve találkoztam Michael Preetzcel és Dárdai Pállal, beszéltünk a helyzetről, de nyitva hagytuk a kérdést.”

A lap információi szerint a kapusok közül volt valaki elégedetlen az edző munkájával. Golz ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a vezetőedző a szezon után minden játékossal elbeszélgetett, a kapusokkal történő megbeszélésén ő is ott lehetett. Senki semmi jelét nem adta annak, hogy valami nincs rendben, valamivel elégedetlen lenne.

„Amikor két évvel ezelőtt a klubhoz szerződtem, azt mondták, hogy az elődöm túl közvetlen, túl baráti viszonyban volt a kapusokkal. Tőlem azt kérték, hogy tartsam meg a kellő távolságot és a fizikai munkára koncentráljunk. Ennek a kérésnek megfelelően végeztem a munkámat. Thomas Kraft ennek köszönhetően tudott fejlődni az elmúlt két évben, amivel mindannyian elégedettek lehettünk. Ha nem lett volna megfelelő a felkészítése, akkor aligha teljesített volna jól. Nem tudom, mi áll ennek a hátterében valójában, én a munkámat becsülettel elvégeztem. A klubigazgató és a vezetőedző, Michael Preetz és Dárdai Pál is megerősített, hogy nagyon elégedettek a szakmai munkám minőségével.”

Két nappal korábban arról számolhattunk be, hogy a berliniek edzői stábja Petry Zsolttal erősödhet – a kapusedző a Hoffenheimtől érkezhet –, míg a borlife.de értesülések szerint képben van Dibusz Dénes is, akit Dárdai Pál a válogatottból ismerhetett meg.

Legfrissebb hírek

Nebel duplájával szerezte meg a három pontot a Mainz a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
17 perce

Dárdai Mártont korán le kellett cserélni a Hertha bajnokiján

Légiósok
1 órája

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
21 órája

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
Tegnap, 17:39

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
2026.03.20. 22:37

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45
Ezek is érdekelhetik