Hertha: Most már én is érzem, milyen veszíteni - Dárdai

Vágólapra másolva!
2015.02.16. 20:26
Dárdai Pál, a Hertha BSC megbízott edzője vasárnap este már megosztotta a publikummal a Freiburg elleni mérkőzés (0–2) utáni érzéseit – természetesen hétfőn a berlini sajtó is igyekezett megszólaltatni a helyi labdarúgók magyar szakvezetőjét.

„Ami az öltözőben elhangzott, legjobb, ha köztünk marad" – jelezte Dárdai Pál, hogy a hétfői edzést megelőző, mintegy húszperces értékelés részleteit nem kívánja a nyilvánosság elé tárni.

Annyit azonban megismételt, hogy az egy héttel korábban Mainzban bátran játszó és nyerő csapat mintha kissé tompa lett volna a Freiburg elleni vasárnapi, hazai meccsen (0–2), és „az agresszív letámadásnál egy-két méterrel mindig lemaradtunk".

„Tanulnunk kell a vereségből, hogy sok munkával megelőzhessük az újabbakat. Most már én is érzem, milyen veszíteni, fontos, hogy ebből építkezni tudjunk" – folytatta Dárdai, aki a vereségért magát is, stábját is felelőssé tette, hozzátéve, hogy „a játékosoknak sincs alibijük".

A tabella 17. helyén álló Herthára nehéz feladat vár a Bundesliga következő fordulójában: Dárdai csapata a kiváló formában lévő Wolfsburg vendége lesz vasárnap este.

Legfrissebb hírek

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
Tegnap, 13:29

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27
Ezek is érdekelhetik