Bayern: nagyot kaszáltak a BL-ben; Götze bombaformában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.28. 13:27
Ötből öt: nem tud hibázni a labdarúgó Bajnokok Ligájában a Bayern München, mely a jelenlegi szezonban eddig minden csoportmeccsét megnyerte, így már kiharcolta a nyolcaddöntőbe jutást. Ennek természetesen anyagi vonzata is van, a bajorok már 28 millió eurót kasszíroztak a legrangosabb európai kupasorozatban – és hol van még a vége!

A jelenlegi idényben öt, összeségében azonban sorozatban tíz győzelemnél jár (amivel rekorder) a Bayern München a BL-ben. A címvédő a nyolcaddöntőbe jutással máris 28 millió eurót „gyűjtögetett", ami további 3.9 millió euróval növekedhet a negyeddöntőbe jutás esetén, a legjobb négy közé jutás 4.9 millió eurót ér, a fináléban pedig a győzelem 10.5 milliót érhet, az ezüst 6.5 millió eurót.

Uli Hoeness klubelnök – akit adócsalással vádolnak – a Bild beszámolója szerint jókedvűen szivarozott Moszkvában a CSZKA 3–1-es legyőzését követően, arcán a felszabadultság jeleit lehetett felfedezni.

Ha már a moszkvai mérkőzésnél járunk: Mario Götze remek szóló után vette be az orosz csapat kapuját. A válogatott középpályás a hétvégén volt csapata, a Borussia Dortmund ellen is betalált, és úgy tűnik, kezdi visszanyerni régi formáját.

„Nem szabad elfeledni, hogy hosszas rehabilitációm volt, ami miatt sokáig nem voltam százszázalékos állapotban – idézi a Kicker Mario Götzét. – Most már remekül érzem magam, újra jó formában vagyok."

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44