Szalai a Kickernél is csapata legjobbja volt

2013.08.13. 08:07
null
Szalai rácsap a labdára Adler hibája után (Fotó: Imago)
A német szaklap, a Kicker osztályozókönyvében kettest érdemelt ki Szalai Ádám, a Schalke 04 labdarúgócsapatának magyar válogatott csatára, ezzel csapata legjobbjának bizonyult a szintén kettes érdemjegyet kapó Klaas-Jan Huntelaarral együtt. A Kicker 1 és 6 között osztályozza a játékosokat.

Huntelaar két gólt szerzett, Szalai pedig találatával pontot mentett a Hamburger SV elleni, vasárnapi, 3–3-ra végződő bajnokin – a Westdeutsche Allgemeine Zeitung osztályozása alapján szintén ők játszottak a legjobban a gelsenkircheni csapatból (ugyanígy kettest kaptak).

„Az osztályzatok sohasem foglalkoztattak. Ha a teljesítményem értékeléséről van szó, egyedül a mindenkori vezetőedzőm véleményére adok. Ő tudja, mit vár el tőlem, és ő tudja azt is, hogy megfeleltem-e az igényeinek. Amiatt nem aggódom, hogy Jens Kellertől nem kapom meg az esélyt, hiszen mostantól fogva egymást követik a mérkőzések, két bajnoki között kupameccset vívunk” – reagált Szalai a Nemzeti Sportnak.

„Azzal pedig teljes mértékben tisztában vagyok, hogy hol a helyem, mi a feladatom. Amikor lehetőséget kapok, azzal élnem kell, ez egyértelmű. Említettem már, a Schalke más szint. Roppant erős a kerete. Ha valaki nem kezdő, nem sértődhet meg. A helyzet amúgy is egyszerű: ha csere vagyok, akkor a kispadról beszállva kell segítenem a csapatot” – tette hozzá.

Huszti Szabolcs, a Hannover – szintén gólt szerző – magyar légiósa hármas osztályzatot kapott a Kickertől az 1. fordulóban. A forduló legjobbjának (a legjobb, egyes osztályzattal) Hoszogai Hadzsime (Hertha BSC), Pierre-Emerick Aubameyang (Borussia Dortmund), valamint Franck Ribéry (Bayern München) bizonyult. A legrosszabbnak pedig Carlos Zambrano, az Eintracht Frankfurt védője, aki a legsilányabb, hatos osztályzatot kapta a Kickertől.

Az első Bundesliga-fordulóban 37 gól esett, ez a legtöbb találat idénynyitón az 1993–1994-es idény óta – akkor 39 alkalommal zörgették meg a csapatok a hálót. A liga hivatalos honlapjánál a forduló csapata: H. Müller (Mainz) – Lahm (Bayern), Brooks (Hertha), Hummels (Dortmund), Alaba (Bayern) – Aubameyang (Dortmund), N. Müller (Mainz), Sam (Leverkusen), Ribéry (Bayern) – Huntelaar (Schalke), Allagui (Hertha).

A Kickernél a forduló tizenegye: Ter Stegen (Mönchengladbach) – Ndjeng (Hertha), Toprak (Leverkusen), Brooks (Hertha), Jansen (Hamburg) – Aubameyang (Dortmund), Andreasen (Hannover), Hoszogai (Hertha), Ribéry (Bayern) – Huntelaar (Schalke), Kiessling (Leverkusen).

GONDOL-E MÁR A ROMÁNOK ELLENI MECCSRE? HOGYAN VÉLEKEDIK A METALISZT ELLEN SORON KÖVETKEZŐ BL-PÁRHARCRÓL? SZALAI ÁDÁM HOSSZABB INTERJÚT ADOTT A NEMZETI SPORTNAK – KERESSE A LAPOT AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL, VAGY TÖLTSE LE A DIGITÁLIS VERZIÓT!

Legfrissebb hírek

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Az U21-es percek két év alatt 200 százalékkal nőttek az NB I-ben – Szalai Ádám statisztikákat közölt a fiatalok helyzetéről

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 18:14

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11