Német Kupa: a győzelem után Berlinben ünnepelt a Bayern

MTI MTIMTI MTI
2013.06.02. 10:47
Vasárnap hajnalig ünnepelt a Bayern München, miután a bajnoki cím és a Bajnokok Ligája-siker után a Német Kupát is megnyerte. A sorozat szombati döntőjében a berlini Olimpiai Stadionban telt ház, több mint 75 ezer néző előtt 3–2-re legyőzte a VfB Stuttgartot, s ezzel a német futball történetének első triplázója lett.

Az együttes csak vasárnap indult vissza Münchenbe, így az ünneplésre még Berlinben került sor. A középpontban a bajorok kispadjától búcsúzó Jupp Heynckes állt, akinek a német edzők közül elsőként sikerült a hármas siker.

A Bayern München a hetedik csapat lett Európában, amelynek összejött a triplázás, ezt a bravúrt 2010-ben az Internazionale, 2009-ben az FC Barcelona, 1999-ben a Manchester United, 1988-ban a PSV, 1972-ben az Ajax Amsterdam, 1967-ben pedig a Celtic hajtotta végre.

Franz Beckenbauer, a Bayern tiszteletbeli elnöke azt hangsúlyozta, hogy a páratlan siker mindenekelőtt Jupp Heynckesnek köszönhető.

Karl-Heinz Rummenigge elnök már korábban bejelentette: amennyiben a bajnoki cím mellé a Német Kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerik a gárda labdarúgói, rekordösszegű prémiumra számíthatnak. A sportvezető közvetve arra is utalt: továbbra is remélik, hogy Heynckes csak a kispadról távozik, és nem hagyja el a Bayern együttesét. A szakembert a Barcelona korábbi trénere, Josep Guardiola váltja az edzői poszton.

Maga a sikeredző – aki a Német Kupában aratott győzelmet „szuperajándékként” könyvelte el – a legfrissebb hírek szerint kedden nyilatkozik a további terveiről.

Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
10 órája

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Bodö a szünetben kapust cserélt, majd öt gólt kapott a Bayern München vendégeként

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:00

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
2026.09.05. 20:28

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
2026.09.04. 19:36

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
2026.09.02. 22:38