Labdarúgás: Heynckes végleg abbahagyja az edzősködést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.16. 12:47
null
Heynckes és a Bayern ennél nehezen tudott volna többet nyerni 2012–13-ban (Fotó: Reuters)
Jupp Heynckes, a német bajnok Bayern München korábbi vezetőedzője kizártnak tartja, hogy újra trénerként vállaljon munkát. A 68 éves szakvezető elmondta: sem klubcsapatnál, sem válogatottnál nem szeretne már a kispadra ülni. Heynckes utolsó szezonjában triplázott a bajorokkal: bajnoki címet, Német Kupát és Bajnokok Ligáját nyert a csapattal.

Heynckes korábban hivatalos sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy egyelőre szünetelteti edzői pályafutását. A Spiegelnek adott vasárnapi interjúban azonban már véglegesítette: nem vállal több edzői munkát.

„Biztosíthatom afelől, hogy nem vállalok több edzői megbízatást. Méltóképp fejeztem be a pályafutásomat” – nyilatkozta a német napilapnak Jupp Heynckes, akit Pep Guardiola követ a Bayern München kispadján.

„Jó döntés volt a generációváltás szempontjából, a Bayernnek lépnie kellett” – mondta Heynckes Guardiola kinevezésével kapcsolatban, majd hozzátette: a 40 millió euróért szerződtetett Javi Martínez az ő kérésére érkezett a bajorokhoz.

Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
10 órája

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Bodö a szünetben kapust cserélt, majd öt gólt kapott a Bayern München vendégeként

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:00

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
2026.09.05. 20:28

Népsport: Paul Breitner, a maoista bajor

Népsport
2026.09.05. 08:46