Bundesliga: most már a Dortmund a favorit - Beckenbauer

MTI MTIMTI MTI
2012.02.06. 11:58
A tavaszi szezont rendkívül gyengén kezdő Bayern München szereplését látva Franz Beckenbauer, a bajorok tiszteletbeli elnöke bajnokaspiránsnak kiáltotta ki a címvédő Borussia Dortmundot a német labdarúgó Bundesligában.

A szakember a Bildben írt hétfői cikkében felszólította Jürgen Kloppot, a dortmundiak vezetőedzőjét, hogy hagyjon fel a mellébeszéléssel, és csapatával együtt igenis vállalja fel a favorit szerepét.

„Kloppo, ti vagyok a német bajnokok, most már ti vezetitek a tabellát is – ezzel együtt ti vagytok a bajnoki cím legnagyobb esélyesei” – fogalmazott Beckenbauer.

A Borussia Dortmund a múlt hétvégi, 20. forduló után átvette a vezetést Bayerntől. Miközben a BVB eddigi mindhárom mérkőzését megnyerte a tavaszi szezonban, a müncheniek mindössze négy pontot gyűjtöttek.

„A Bayernnél hiányzik az őszi idény könnyedsége – elemezte az okokat Beckenbauer. – És a nehéz időszak még csak most következik, hiszen hamarosan a Bajnokok Ligájában is helyt kell állni.”

A bajorok a svájci Basellel csapnak majd össze a BL nyolcaddöntőjében, míg a Dortmund kiesett a csoportkör után, így tavasszal nem lesz fellépése az európai porondon.

Legfrissebb hírek

Dráma a köbön: kétgólos hátrányát megfordítva, 98. perces büntetővel ejtette ki a BVB-t az Atalanta

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 20:54

Az első félidő elején és végén is betalált a Dortmund, kétgólos előnyt szerzett a visszavágóra

Bajnokok Ligája
2026.02.17. 23:07

Itt a lehetőség: javíthat a Juve elleni mérlegén Sallai Roland

Bajnokok Ligája
2026.02.17. 08:30

Továbbra is nagy formában a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.02.13. 22:25

Sorozatban öt sikernél jár a Dortmund; a Leverkusen pontot szerzett Mönchengladbachban

Német labdarúgás
2026.02.07. 17:33

Csak ikszelt Freiburgban a Dortmund, nem tudta megelőzni a Lipcsét

Német labdarúgás
2025.12.14. 17:32

Ousmane Dembélé-sorozat, 1. rész: Tűzpiros Ferrari – építés alatt

Képes Sport
2025.11.09. 14:04

Guirassy góljával hozta a kötelezőt a Dortmund Augsburgban

Német labdarúgás
2025.10.31. 22:34
Ezek is érdekelhetik