Leverkusen: az edző szerint Ballack még visszanyerheti régi formáját

MTI MTIMTI MTI
2011.02.13. 07:03
Jupp Heynckes, a Bayer Leverkusen labdarúgócsapatának vezetőedzője úgy véli, a német válogatottságtól egyre távolodó Michael Ballacknak, a Nationalelf korábbi kapitányának időre van szüksége ahhoz, hogy visszanyerje korábbi formáját.

„A Bundesliga nagyon komoly fizikális felkészültséget igényel. Ballacknak időre van szüksége, hogy ismét felvegye a ritmust. Hogy mennyire, azt nem tudom" – fogalmazott a tréner, aki mindenesetre azzal számol, hogy a Chelsea-től hazatért középpályás még hasznára lehet alakulatának.

A 34 éves Ballack tavaly májustól augusztusig harcképtelen volt, súlyos bokasérülése következtében kénytelen volt kihagyni a dél-afrikai világbajnokságot is, majd szeptemberben bal lábának sípcsontjával akadt gondja, emiatt ismét hosszabb időt ki kellett hagynia. Januárban tért vissza, s egyelőre három Bundesliga-mérkőzésen lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
Tegnap, 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
Tegnap, 8:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58

Labdarúgás: Legyőzte a szlovénokat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.09.17. 15:46

Labdarúgás: női U17-es válogatott: két meccs az olaszok ellen

Utánpótlássport
2026.09.14. 19:51