Robben kiborult, nagyobb védelmet szeretne

2010.01.19. 10:30
null
Robben zokon vette, hogy Lahm hátulról becsúszva szerelte (Fotó: Imago - archív)
Egy kemény belépőt követően elveszítette a fejét Arjen Robben, a Bayern München szélsője: a bajorok edzésén Phillip Lahm szerelte hátulról a holland labdarúgót, aki ezt követően nekiesett csapattársának.

Hiába kezdte győzelemmel a Bundesliga tavaszi idényét a Bayern München, a Hoffenheim elleni 2–0 ellenére is fagyos a hangulat a bajoroknál. Történt ugyanis, hogy a hétfői tréning utolsó szakaszában, az öt az öt elleni játék során Phillip Lahm hátulról rácsúszott Arjen Robbenre (tegyük hozzá, a labdát találta el), és ezt követően a hollandnál elszakadt a cérna.

A nyáron a Real Madridtől érkező szélső ordítozni kezdett társával, végül a földre lökte az őt – érzése szerint – túl kockázatosan leszerelő Lahmot. A komolyabb csetepaté kialakulását csak Thomas Müller és Ivica Olic gyors közbelépése akadályozta meg.

ROBBEN ÉS LAHM AFFÉRJA
 
  

 

Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen következményei lesznek az esetnek, mivel Louis van Gaal vezetőedző a második csapat tréningjét követte figyelemmel, így nem volt jelen a Robben-Lahm afférnál.

Robben feltehetően azért reagált ilyen érzékenyen, mivel a pályafutását több súlyos sérülés is hátráltatta: az őszi szezonban is csak kilenc bajnoki meccsen lépett pályára a Bayern tagjaként.

A 25 éves balszélső a Hoffenheim elleni bajnoki után egyébként felhívta a játékvezetők figyelmét arra, hogy több védelmet szeretne kapni tőlük: „Kértem a bírókat, hogy jobban figyeljenek oda. Azt hiszem, több csapat edzője is azt mondja futballistáinak, hogy először lépjenek csak oda, így kiderül, mennyit engednek a sporik. A játékvezetőknek jobban meg kellene óvniuk engem és a többi játékost a kemény belépőktől."

Legfrissebb hírek

„Teljes kudarc” – komoly beszélgetésekre készülnek Lipcsében a müncheni kiütéses vereség után

Német labdarúgás
12 órája

Gombócból is sok: fél tucat gólt rámolt be a Bayern Willi Orbánék kapujába

Német labdarúgás
Tegnap, 20:28

Újraosztott Aranylabda, 5. rész: Manuel Neuer csaknem valóra váltotta a kapusok álmát

Képes Sport
2026.10.15. 12:44

Vincent Kompany: Ilyen hibáknak nem szabadna előfordulniuk

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 10:37

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
2026.10.13. 12:12

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42