Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

S. T. J.S. T. J.
2026.04.29. 23:55

 

A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBÓL AJÁNLJUK:

 

Már fél éve annak, hogy távozott a Nyíregyháza futballcsapatától Szabó István, aki korábban két év alatt két osztályt váltott a Kecskeméti TE-vel, majd az első NB I-es idényében (2022–2023) ezüstérmet szerzett a Ferencváros mögött, míg tavaly tavasszal bravúrral benn tartotta a Szparit az élvonalban. Megkérdeztük az 59 éves szakembert, miképp telnek a napjai, hiszen korábban nem fordult még elő a karrierjében, hogy fél évig csapat és kispad nélkül legyen: „Csak a futballban tudom elképzelni magam a jövőben is, úgy érzem, a legjobb korban vagyok. Akkor lennék igazán szomorú és csalódott, ha nem is kerestek volna a klubok, de erről szerencsére szó sincs, több csapattól is hívtak, de különböző okok miatt nem tudtunk megegyezni. Elismerem, már nagyon hiányzik a munka.”

Vasárnap az újpesti stadionban játszik bajnoki mérkőzést a Ferencváros az NB I-es idény 32., utolsó előtti fordulójában – Franko Kovacevic, a zöld-fehérek horvát csatára az eddigi egyetlen NB I-es derbijén rögtön gólt szerzett. „Magyarországi karrierem eddigi kedvenc meccse az a derbi” – mondta lapunknak a 26 éves légiós, aki januárban a szlovén NK Celjétől érkezett a Népligetbe, eddigi 12 bajnokiján öt gólt szerzett. Bár a Paks ellen kisebb rúgást kapott a lábára, bízik benne, nem lesz akadálya a hétvégi játékának. Amikor a horvát Hajduk Splitben szerepelt, a Dinamo Zagreb elleni rangadó volt leginkább derbihez fogható, a szlovén élvonalban nem volt ilyen horderejű 90 perce. A támadó tisztában van vele, hogy az Újpest 2015 decembere óta nem tudta legyőzni a Ferencvárost, reméli, ez a széria nem most szakad meg.

Kosznovszky Márk, az angol másodosztályú Portsmouth középpályása egyre jobb hangulatban végzi a rehabilitációt a térdműtétje után, s már a remélt novemberi visszatérésre összpontosít.    A 24 éves futballista, aki tavaly nyáron szerződött az MTK Budapestből az angol klubba, a Charlton elleni bajnoki mérkőzésen dőlt ki a sorból, bal lábában elszakadt a kereszt- és az oldalszalag. Jó két hónapja műtötték meg. „Hétről hétre érzem, hogy egyre jobb a hangulatom, a mankót eldobhattam, így a mindennapi mozgás egyre egyszerűbb. Biciklizni lehet, illetve jelentős erősítéseket iktattak a programba a fizioterapeuták annak érdekében, hogy visszajöjjön az izom a combomra. Körülbelül két hét múlva megyek vissza ahhoz a doktorhoz, aki műtött, a tizenkét hetes kontrollon kiderül, minden rendben van-e” – mondta lapunknak.

A 2007-es születésű, 198 centiméter magas, ballábas középcsatár, Kovács Bendegúz 2025 nyarán az Ajaxtól került az AZ Alkmaar akadémiájára. Jobban nem is választhatott volna magának új csapatot. Magyar viszonylatban ritkán látott ütemben halad előre pályafutása a holland klub világhírű tehetséggondozó rendszerében: az U19-es góltermeléstől az ifjúsági BL-en át a Konferencialiga- és az Eredivisie-bemutatkozásig egy idény alatt jutott el. A klub és a támadót képviselő ügynökség is nagy ígéretként tekint rá, helyzetét értékelendő utóbbit kerestük meg. A Leaderbrock Sport Groupnál úgy vélik, „Bendegúz a legmagasabb szintig juthat. Olyan játékosnak tartjuk, aki Európa következő topcsatárai közé emelkedhet, ugyanakkor még pályafutása korai szakaszában jár.”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
2026.04.28. 23:50

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
2026.04.28. 00:04

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
2026.04.26. 23:40

Lang Ádámra különleges mérkőzésre vár vasárnap; az ETO bekerült a négyes döntőbe, az FTC nem

E-újság
2026.04.25. 23:53

Dárdai Bence: Nagyon nehéz, de türelmesnek kell maradnom; Kedvező helyzetben a Győr, bravúr kellene a Ferencvárostól

E-újság
2026.04.24. 23:40

Az évek mennek, de a gólok még jönnek – Böde Dániel éremre hajt a paksiakkal; Szalai Gábor: Megvan a kupadöntő, most nyomás alatt akarjuk tartani a győrieket

E-újság
2026.04.23. 23:50

Az FTC lesz a ZTE ellenfele az MK-döntőben; Szucsánszki Zita: Mindent a Fradinak köszönhetek

E-újság
2026.04.23. 00:07

A sírból hozta vissza a ZTE; Női kosár-vb-sorsolás: nehéz csoport, mégis kedvező

E-újság
2026.04.22. 00:03
Ezek is érdekelhetik