Szendrei Norbert: A nyári felkészülés során éreztem, hogy ebből valami jó is kikerekedhet

S. T. J.S. T. J.
2026.02.16. 23:59

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

 

A Ferencváros argentin védője, Mariano Gómez számára a futball nem hobbit jelentett, hanem esélyt a jobb életre. Egészen fiatalon elhatározta, hogy egyszer Európában szeretne futballozni. Spanyolországban több idényt töltött el a másod- és harmad­osztályban, erősítette az Ibizát, az Atlético Madrid második csapatát, az Algecirast, a Racing Ferrolt és a Badajozt is a mostanra argentin-spanyol kettős állampolgár. A 26 esztendős belső védő a télen érkezett a Ferencvárosba az FC Zürichtől, az Újpest ellen 3–0-ra megnyert derbin megszerezte első itteni gólját. Eddigi pályafutása során mindössze négy Konferencialiga-selejtezőn lépett pályára, az FC Zürich együttesével játszott a harmadik számú európai kupasorozatban, az Európa-liga rájátszása ebből a szempontból a legmagasabb szint lesz neki.

A Magyar Kupában már negyeddöntős, az NB I-ben pedig egyre feljebb kapaszkodik a zalaegerszegi együttes, amely a hétvégén legyőzte a bajnoki címvédő Ferencvárost – az idényben már másodszor.  Ha október második felében rajtolt volna a bajnokság, a ZTE FC állna az élen. Amikor október 19-én a Puskás Akadémia 1– 0-ra nyert Egerszegen, talán senki sem hitte, hogy a kék-fehérek páratlan sorozatba kezdenek. Azóta nyolc győzelem, két döntetlen, két vereség a Zete mérlege. „Nem utólag magyarázom bele: a nyári felkészülés során éreztem, hogy ebből valami jó is kikerekedhet – mondta lapunknak a csapatkapitány Szendrei Norbert. – Korábban mindig az volt a kérdés, elkerüljük-e a kiesést, de a rajt előtt éreztem, ez sokkal nyugodtabb évünk lehet, két fordulóval a vége előtt biztosan nem kell izgulnunk.”

Nehéz helyzetben van a 14 csapatos férfi kosárlabda NB I-ben a 11. helyen álló Körmend, amelyet az idényben most már másodszor Kocsis Tamás próbál vezetőedzőként kirángatni a gödörből. A vasi együttes jelenleg sorozatban hét vereségnél jár. „Nem vagyunk könnyű helyzetben, inkább a szívemre hallgattam, mint az eszemre, amikor elvállaltam újra a feladatot – mondta lapunknak Kocsis Tamás. – Nem volt egyszerű döntés, hiszen egy nagyon rossz forgatókönyv esetén örökre tönkre tehetem a karrierem, kiírhatom magam a körforgásból, de úgy látom, megvan a képesség a csapatban, a játékosokban és talán bennem is, hogy tudjunk változtatni, és kitoljuk a szekerünket ebből a mély sárból.”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
12 perce

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45