Főhősök kanyargós karrierrel; A Messi-kultusz nyomába eredtünk Miamiban

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.10.12. 23:55

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

 

Az Örményország elleni kulcsfontosságú, 2–0-s győzelem mindkét gólszerzője erős szálakkal kötődik a Puskás Akadémiához. Lukács Dániel most játszik ott, Gruber Zsombor pedig onnan indult. Ugyancsak közös bennük, hogy sok kanyart vett az eddigi pályafutásuk, még néhány hónapja is nagyon távolinak tűnt, hogy egy napon a válogatott hősei lesznek. Lapunknál Lukács Dániel lett a mérkőzés játékosa, olvasóink szavazatai alapján pedig ők ketten kapták a legjobb átlagosztályzatot. De elég csak mondjuk nyolc hónapot visszalapozni a naptárban, februárig. Hol volt akkor ez a két játékos? Lukács Dániel már látványosan száguldott az NB I-ből történő kiesés felé a Kecskeméttel, Gruber Zsombort pedig akkor adta kölcsön a Ferencváros az MTK-nak.

Amerikai riportútja során kollégánk, Borbola Bence a Messi-kultusz nyomába eredt Miamiban, amelynek belvárosában óriási falfestményt is talált az argentin futballsztárról. Első útja az Inter Miami edzőbázisához vezetett. Már az gyanús volt, hogy az épületen a következő óriási felirat fogadja a látogatót: Your fútbol is here. Ez a rövid szlogen tökéletesen leírja a klubra jellemző hangulatot. Miközben az amerikai egyesületnek David Beckham személyében angol tulajdonosa van, Lionel Messi 2023-as leigazolása óta az öltöző nyelve félhivatalosan a spanyol lett. Messi valóban különös figura. Miközben elsők között megy oda gratulálni a fiataloknak az MLS-es debütálásuk után, angolul egyszerűen nem hajlandó megszólalni.

Ötven évvel ezelőtt fejeződött be a Szombathelyi Haladás otthonának újjáépítése. A Rohonci úti létesítmény fedett főtribünjét a magyar labdarúgó-válogatott a Luxemburg elleni 8–1-es győzelemmel avatta fel. A vasi székhelyen tétmeccset korábban még nem vívott a nemzeti csapat, így akkor is nagy szó volt az érkezése, ha már korábban biztossá vált, a (négycsapatos) jugoszláviai kontinenstornára nem jut ki. A meccsen főszerepet kapott egy szárnyait bontogató fiatal, Nyilasi Tibor, aki összesen öt gólt szerzett. Az akkor 20 éves középpályás a találkozó előtt még ezt mondta: „Szeretnék minél többször a kapu elé kerülni. Nagyon jó lenne gólt rúgni!” További részletek Népsport mellékletünkben.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Kós Hubert és Márton Luana lett 2025 legjobb sportolója; Vedran Bosnic szerint a tökéletesnél is jobb meccs kell a Szolnok továbbjutásához

E-újság
18 órája

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
2026.01.11. 23:08

Az Újpest Mezőkövesden készül; Boczkó Gábor is elégedett volt Koch Mátéval

E-újság
2026.01.10. 23:47

Szoboszlai és Kerkez játéka megmutatta, hol van a Liverpool legstabilabb pontja; Górcső alatt az ETO őszi szezonja

E-újság
2026.01.09. 23:39

A regeneráció szerepe az élsportban; Balogh Norbert a Kisvárdával készül

E-újság
2026.01.08. 23:59

Szalai Attila: Bízunk Marco Rossiban!; Varga Barnabás vasárnap már játszhat az AEK-ban

E-újság
2026.01.07. 23:50

Dupla Tízes: lesz Varga Barnabásnál is nagyobb dobás a hazai piacon? Téli transzferszemle

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 19:32

Több vármegyében késik a Nemzeti Sport kézbesítése

Egyéb egyéni
2026.01.07. 10:10
Ezek is érdekelhetik