Nagy napok előtt áll a magyar labdarúgó-válogatott; látogatóban Pascal Jansennél

S. T. J.S. T. J.
2025.10.10. 23:57

A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

 

Nagy napok előtt áll a magyar labdarúgó-válogatott, szombaton a Puskás Arénában Örményországot fogadja, kedden pedig Lisszabonban a portugálok ellen lép pályára világbajnoki selejtezőn. Marco Rossi szövetségi kapitány jól tudja, kötelező feladat az örmények legyőzése. „Minden selejtezősorozatban vannak olyan mérkőzések, amelyek nehézséget okozhatnak, hiszen a céljaink eléréséhez gyakorlatilag muszáj ezeket megnyernünk – mondta Telkiben a 61 éves szakember. – Az örmények elleni pontosan ilyen. A szeptemberi két mérkőzéssel már nem foglalkoztunk, most kizárólag az előttünk álló összecsapásokra összpontosítottunk. Egy-két részletben nem döntöttem még, de hamarosan ezekben is kénytelen leszek.”     

Jól nyomon követhető a magyar fiatalok előretörése a honi labdarúgásban az utóbbi négy évben, és stabil növekedést mutat. Az ösztönzőrendszer kiszámíthatósága a klubok számára perspektívát nyitott: nemcsak az élvonalban, hanem már az NB II-ben és az NB III-ban is valódi tétje lett a magyar, illetve fiatal játékosok szerepeltetésének, így egyre több klub kötelezi el magát a magyar tehetségek tudatos beépítése mellett – erről is beszélt, illetve ezt támasztotta alá friss adatokkal Barczi Róbert, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) sportigazgatója Telkiben a sportújságíróknak tartott szűk körű háttérbeszélgetésen, amelyen munkatársunk is részt vett.

Amerikai útja során kollégánk, Borbola Bence meglátogatta Pascal Jansent; a Ferencváros korábbi vezetőedzője a télen a világ egyik legismertebb városába, New Yorkba költözött. A New York City FC-t irányító trénerrel egyik kedvenc éttermében, a Hudson folyó partján vacsorázott együtt riporterünk. Kissé váratlan távozásáról Jansen azt mondta, olyan rosszul csak nem járt vele az FTC, hiszen a New York-i klub jelentős összeget fizetett ki érte. A holland tréner senkinek sem beszélt még róla, de mielőtt Budapestre érkezett, hogy meghallgassa a Fradi ajánlatát, egyszer már járt a magyar fővárosban. Ki nem találnák, a Honvéd akkori tulajdonosa, George F. Hemingway csábította Kispestre. További részletek Képes Sport mellékletünkben.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
1 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
2 órája

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
2 órája

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták voltak a meccs előtt

Magyar válogatott
5 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
5 órája