Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.07.31. 23:50

 

A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBÓL:

 

Kosznovszky Márk három évre írt alá a Championshipben szereplő Portsmouthhoz. „Amikor először hallottam az angol klub érdeklődéséről, azonnal tudtam, hogy oda kell szerződnöm! – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak. – Ez életem legnagyobb sansza, amelyet nem szalaszthattam el. Még keressük a legideálisabb helyet, ahol lakhatunk a párommal, egyelőre hotelben élek: nagy sétákra még nem volt időm a városban, de amikor lementem enni az étterembe, éreztem, hogy többen is néznek. Ezután a vendégek odajöttek hozzám, és gratuláltak, hogy a klubhoz kerültem, sok szerencsét kívántak. Hihetetlen ezt tapasztalni, hogy még egyszer sem léptem pályára, mégis mosolyogva jönnek oda az emberek és megismernek.”

A tavalyi F1-es Magyar Nagydíj leintése után elképesztő versenyfutás kezdődött az idővel a Hungaroringen, a szervezők nem kisebb vállalást tettek, mint hogy 2025-re a régi főépületet és főlelátót ledózerolva vadonatúj létesítményekkel fogadják a mezőnyt. A Nemzeti Sport csütörtökön megkérdezett néhány versenyzőt, mit gondolnak a felújított Hungaroringről, és válaszaikból kiderül, hogy az új külső osztatlan sikert aratott. Lewis Hamilton például úgy véli, ez már igazán kijárt a létesítménynek: „Gyönyörű az új épület, nagyszerű! Amikor először beléptem a paddockba és megláttam, sokkolt a látvány. Talán tavaly már mondták, hogy felújítják az infrastruktúrát, de azóta erről megfeledkeztem. Igazán nagyszerű, mert ez a pálya pontosan ezt érdemli. Ez azon ikonikus pályák közé tartozik, amelynek még nagyon sokáig a versenynaptárban kell lennie.”

A tbiliszi vívó-világbajnokságon szerzett hat érmet jó eredménynek tartja Boczkó Gábor szövetségi kapitány, de azt is vallja, hátradőlni nem szabad, sőt, bátran kell újítani. „Kis ország vagyunk, nálunk van háromezer licenccel rendelkező vívó, s így vesszük fel a küzdelmet a harmincezer licencessel bíró országokkal – mondta lapunknak. – Viszont a vívás, különösképpen a kardvívás olyan itthon, mint a vízlabda: csak az arany számít igazán. Szakmai szemmel én nem élem meg kudarcnak, hogy a hat érem között nincs arany. Sok edzővel beszélgettem a tbiliszi világbajnokságon, mindenki óriási teljesítménynek tartja a magyar vívók szereplését – én maximalista vagyok, nem tudom ezt ilyen határozottan kijelenteni.”

Szép mérföldkőhöz ért Batik Bence: a Debrecen játékosa pénteken 200. élvonalbeli mérkőzésén léphet pályára. A 31 esztendős futballista a Ferencvárosban 21-szer, az MTK-ban 15-ször, a Honvédban 111-szer, a Puskás Akadémiában 47-szer, míg a Debrecenben 5-ször játszott az NB I-ben. Stabil élvonalbeli futballistának számít, már jóval korábban elérhette volna a kétszázas határt, de térd- és talpsérülése miatt három év kimaradt pályafutásából. Batik Bence pályafutása során tizenkétszer lépett pályára az MTK ellen, s hétszer győztes csapat tagja volt. „Mi is szeretjük a támadófutballt, az MTK is, meglátjuk mi sül ki belőle… Egy biztos: hazai pályán győzelemmel szeretnénk megörvendeztetni szurkolóinkat.”

Golomán Györgyöt, a szerda esti horvátországi felkészülési mérkőzésen 85–65-ös vereséget szenvedő magyar férfi kosárlabda-válogatott erőcsatárát arról kérdeztük, tudták-e gyakorolni a Opatijában, amit elterveztek? „Többé-kevésbé igen, leginkább az első három negyedben. Az utolsó tíz percben a fáradtság miatt jöttek a hibák, mindenkinek ez volt az első meccse a holt szezon után, de összességében pozitív érzésekkel zártuk. A végén már kevésbé rotálta a csapatot Gasper Okorn kapitány, az említett fáradtság kiütközött, továbbá nagyon agresszívan és keményen védekezett a horvát csapat.” Saját formájáról azt mondta: „Amikor megérkeztem, nem voltam a legjobb formámban, viszont napról napra fejlődöm, szerdán már rendben voltam, de még nem értem el a száz százalékot.”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
2025.07.30. 23:55

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
2025.07.29. 23:21

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
2025.07.28. 23:25

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00

Elek Gábor: Az elmúlt két évben minden bejött; Vámos Márton első magyar vízilabdázóként lehet háromszoros világbajnok

E-újság
2025.07.24. 00:05
Ezek is érdekelhetik