NS-kerekasztal: Szoboszlai maradjon még Liverpoolban!; László Csaba hallani sem akar a Sepsi OSK kieséséről

S. T. J.S. T. J.
2025.05.01. 23:32

 

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

 

A lelki felkészítésre helyezi az elsődleges hangsúlyt László Csaba, aki kedd estétől vette át a román Superligában a kiesés ellen harcoló Sepsi OSK szakmai irányítását. „A barátoknak elsősorban a bajban kell segíteniük egymást, nem pedig akkor, amikor minden szép és jó. Ha ilyenkor mindenki hátat fordít, mi lesz ezzel a klubbal? Ezért nem is gondolkodtam sokat, amikor Diószegi László megkeresett, jöttem, amilyen gyorsan csak tudtam” – indokolta döntését lapunknak a tréner. Három meccs van hátra az idényből, az első a pénteki, Politehnica Iasi elleni találkozó lesz. László Csaba szerint „a legfontosabb, hogy az elvárásainkat igyekezzünk minél közelebb hozni a csapat felkészültségi szintjéhez, és abból kihozni a legműködőképesebb változatot”.

Aranyéremmel a nyakában ülhetett fel a Magyarország felé tartó repülőre Garát Zsombor, az EIHL-es Nottingham Panthers hokicsapatának magyar légiósa, miután csapatával megnyerte a brit bajnokságot. Garát tevékeny részese volt a sikernek, az idényben 57 mérkőzésen 24 ponttal segítette csapatát. Az aranyérem után nem sokat pihent, szinte azonnal csatlakozott a magyar válogatott felkészüléséhez. „Mivel játékból jöttem, a tempó felvétele nem okozott gondot, sokkal inkább a más játékra átállás a nehezebb ilyen helyzetben, hiszen eltérő taktikánk van a válogatottnál és a klubcsapatnál. Fontos volt, hogy ez az átállás minél előbb megvalósuljon nálam is, ezért tartottunk egyéni megbeszéléseket is” – mondta lapunknak az A-csoportos vb-re készülő 27 éves védő.

Oliver Vidint, a Szolnoki Olajbányász férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét a napokban nevezték ki a szlovák férfiválogatott szövetségi kapitányának. „Már korábban is tárgyaltunk a szövetséggel, akkor végül a horvát Aramis Naglicot nevezték ki, most viszont ismét engem kértek fel és boldogan mondtam igent. Szép és nehéz feladat lesz eredményt elérni, de állok elébe” – mondta lapunknak a 47 éves szerb szakember, aki egyelőre klubfeladatára összpontosít: a Szolnok a bajnoki elődöntőben az Atomerőművel találkozik. „Nem a pályaelőny dönti el ezt a csatát, inkább az, ki tud jobban felkészülni a másikból, jobban betartani a taktikát, jobb döntéseket hozni a kulcspillanatokban” – vélekedett Vidin.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
11 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
11 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32