Nem árt igyekeznie, aki Párizsban szurkolna; Férfi kéziseink az olimpia után a vb-re is kijutottak

SZ. M.SZ. M.
2024.05.12. 23:41
null
NSPOVIDE0130501.indd
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

Az olimpiára az olcsóbb jegyek a legtöbb sportágban elfogytak, így például a 200 pillangó döntőjére már 380 ezret kell fizetni, a vízilabdadöntőkre pedig 40 ezer forinttól „indulnak” az árak. Győri Ferenc összeállítása

A labdarúgó NB I 32. fordulójában a záró nap rangadóján a debreceni győzelemnek a hazaiak mellett a paksiak örültek igazán, ugyanis a második helyért zajló küzdelemben az utolsó forduló előtt nagy előnybe kerültek a fehérváriakkal szemben

Egyelőre nem tudni, hol folytatódik Dárdai Pál karrierje, és ki lesz a távozását követően a Hertha BSC következő vezetőedzője. Somogyi Zsolt írása

A szabadfogású 125 kilogrammos Ligeti Dániel a vasárnapi kvótamérkőzésen tussal legyőzte a venezuelai José Daniel Díazt az Isztambulban zajló olimpiai világkvalifikációs versenyen, ezzel biztossá vált, hogy a magyar birkózóválogatott öttagú lesz Párizsban. A helyszínről Krasznai Bence tudósított

Férfi kézilabda-válogatottunk a várakozásnak megfelelően a vilniusi mérkőzés után Veszprémben is legyőzte Litvániát, így gond nélkül harcolta ki a világbajnoki részvételt – a tornának januárban Horvátország, Dánia és Norvégia ad otthont. Vincze Szabolcs beszámolója

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA!

 

Legfrissebb hírek

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
22 órája

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2026.07.01. 23:57

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2026.06.30. 23:29

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Sipos Adrián: Örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek

Kézilabda
2026.06.28. 16:39

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11
Ezek is érdekelhetik