Varga Barnabás: 18 bajnoki, 18 gól; Magyar Kupa: kezdődik a negyeddöntő

S. T. J.S. T. J.
2024.04.01. 23:28
null

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

Húsvét hétvégéjén sem állt le az élet az OTP Bank Ligában: a 26. forduló valamennyi mérkőzése tartogatott érdekességeket, melyeket csokorba szedtünk. Az őszi eredményeket alapul véve meglepetés, hogy a Paks hazai pályán kikapott, s mivel a Ferencváros idegenben is nyert, a két csapat aranyéremért zajló versenyfutása sem olyan kiélezett már – nagyon úgy tűnik, hogy a Fradi idén is bajnok lesz, és a kiesés kérdése is eldőlni látszik. A forduló játékosa a Puskás Akadémia nyolc védést bemutató, 8-as osztályzatot kapó kapusa, Tóth Balázs lett.

Már az előző tizenegy kiírást megnyerő Bayernnél sem hisznek a német bajnoki cím megszerzésében, Thomas Tuchel lemondóan nyilatkozott a Dortmundtól elszenvedett vereség után. „Igen, természetesen eldőlt a bajnoki cím sorsa – mondta a Sky Sportsnak a müncheniek vezetőedzője. – A meccs után nem mondhatok mást: gratulálok a Leverkusennek! Nyilvánvalóan nekünk roppant nehéz lesz megfelelő lendülettel és kellő elhivatottsággal készülni a hátralévő mérkőzésekre. Egyáltalán nem volt bennünk szenvedély, ez a teljesítmény nem elég!”

Akárcsak tavaly, ismét egy erdélyi csapat vívja a jégkorong Erste Liga döntőjét a Ferencvárossal. Az előző évadban a Gyergyói HK örülhetett a sorozat végén, a címvédőt most a Brassó búcsúztatta, visszavágva a 2022–2023-as elődöntőben elszenvedett vereségért. A másik elődöntőben a csíkiak hiába igyekeztek meggátolni a Ferencvárost, hogy sorozatban harmadszor is ott legyen a fináléban. A 31-szeres magyar bajnok a legutóbbi két Erste Liga-döntőjét elveszítette, de most minden esélye megvan, hogy megszakítsa a rossz sorozatot, hiszen a Brassót az alapszakaszban négyből háromszor legyőzte.

 

Legfrissebb hírek

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
8 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Vitális Milán gyerekként érkezett, bajnokként távozik; Corbu Máriusz: Élmény lenne Mohamed Szalah ellen játszani

E-újság
2026.08.06. 23:45

Elek Gábor: Félek, nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt; Álmodozások kora a Kl-csapatainknál

E-újság
2026.08.05. 23:55

Nagy Ádám: Nem akarom a főnököt játszani; Balogh Gábor 50 éves

E-újság
2026.08.04. 23:40

Gulácsi Péter legendaként távozik Lipcséből; jól rajtolt az NB II-ben a Gyirmót

E-újság
2026.08.03. 23:12