Az is kellett a csapatnak, hogy Marco Rossi kiabáljon a szünetben; Völgyi Péter úgy tartja, menni kell, ha hív a haza

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.03.28. 00:11
null
Címkék
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

„Csak” a szokásos győztes mérkőzés utáni hangulat: a magyar válogatott játékosai az interjúzónában elégedetten, de azért önkritikusan is értékelték a Koszovó elleni 2–0-s sikert, a jelenkori válogatott sorozatban tizennegyedik veretlenül megvívott összecsapását. Somogyi Zsolt összeállítása

Ez a Szeged–Veszprém most más lesz, mint a tavalyi. 2023 után ismét magyar rangadó dönt a legjobb nyolc közé jutásról a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Tavaly már a Pick Arénában eldőlt a párharc, most ismét felfokozott várakozás kíséri a két nagy múltú magyar együttes csatáját. Szendrei Zoltán háttéranyaga

Készen áll a kihívásokra Völgyi Péter, a női válogatott új szövetségi kapitánya, akinek mindenhol azt tanították, ha a felnőttválogatottól hívják, nem szabad nemet mondani. Fazekas Zoltán interjúja

Biros Péter: Én sem vagyok varázsló. Ismét vállalta a kihívást, és a mély vízbe ugrott Biros Péter, aki március elején vette át az Eger férfi vízilabdacsapatának irányítását – a hevesiek azóta a Pécset és a Miskolcot is legyőzték a vízilabda ob I alsóházában. A háromszoros olimpiai bajnokkal Patai Gergely beszélgetett

A hétvégi Ausztrál Nagydíjon Lando Norris pályafutása 14. F1-es dobogós helyezését szerezte – fájdalom, győznie még sosem sikerült. Vajon bánja már, hogy elkötelezte magát a McLarenhez? Zsoldos Barna írása

Marozsán Fábián negyedszer vert meg top 10-es játékost. A második szettet elengedte, a döntő játszmában felülmúlta Alex de Minaurt legmagasabban rangsorolt teniszezőnk, aki a floridai negyeddöntőben Alexander Zverevvel csap össze. Győri Ferenc beszámolója

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék Slotért is játszanak; bravúrpont a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.27. 23:52

Varga Zsolt: Nagyon értékes ez az érem; Vitális Milán: Elsők vagyunk, de ezt a pozíciót meg is kell tartani

E-újság
2026.01.26. 23:35

ETO-gála a Fradi-pályán; Tóth Alex: Azért jöttem, hogy fejlődjek, nagyszerű lesz itt játszani hétről hétre

E-újság
2026.01.25. 23:55

Tóth Alex Bournemouthban; kidőlt a Paks alapembere

E-újság
2026.01.21. 00:02

Ki-ki pólómeccs a spanyolok ellen; Rosta Miklós: Most kezdődik az Eb

E-újság
2026.01.19. 23:43

Tóth Balázs visszatért a gólvonalra; Bánhidi Bence nélkül kezdünk a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.14. 23:59

Nyéki Balázs triplázna a BL-ben az FTC-vel; a 8. hely a realitás a férfi kézilabda Eb-n?

E-újság
2026.01.13. 23:57

Kós Hubert és Márton Luana lett 2025 legjobb sportolója; Vedran Bosnic szerint a tökéletesnél is jobb meccs kell a Szolnok továbbjutásához

E-újság
2026.01.13. 00:10
Ezek is érdekelhetik