Ukrajna: augusztus 23-án rajtolhat a bajnokság – de hol?…

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2022.07.13. 07:19
null
Augusztus 23-án, egy keddi napon kezdődik az ukrán bajnokság – a kérdés, hogy a legjobb csapatok játékosai mely pályákon küzdhetnek a labdáért (Fotó: AFP)
Vadim Hutcajt ukrán sport- és ifjúsági miniszter jelentette be, hogy nincs akadálya a futball újraindulásának a háborúban álló országban.

 

Meglepő bejelentést tett Ukrajna sport- és ifjúsági minisztere, Vadim Hutcajt, aki közölte, hogy augusztus 23-án elkezdődik az ukrán labdarúgó-bajnokság 2022–2023-as idénye. A tárcavezető a közösségi oldalán jelentette be az idényrajtot.

„A részletekről még egyeztetünk, de határozottan állíthatom, a mérkőzéseket Ukrajna területén,

nézők nélkül, a helyi katonai hatóságok engedélyével és a biztonsági előírások betartásával megrendezik” – írta Vadim Hutcajt a Facebookon.

Mint ismert, Ukrajnában február végén függesztették fel a bajnoki küzdelmeket, miután Oroszország megtámadta az országot, amely azóta is a létéért küzd. Áprilisban aztán végleg befejezettnek nyilvánították a futballidényt, anélkül hogy végeredményt, így bajnokot hirdettek volna.

A kérdés persze az, valóban el lehet-e indítani a bajnokságot – még ha zárt kapuk mögött is – olyan országban, amelyben tombol a háború, naponta rakéták és bombák sokasága hull a földjére vagy éppen csapódik be lakóépületekbe… Február óta nemhogy csökkent volna a konfliktus intenzitása, az orosz hadsereg újabb és újabb területeket, városokat foglalt el vagy rombolt le, naponta menekültek tízezrei hagyják el az országot. Igaz, február és március óta a harcok áttevődtek az ország keleti és déli régiójába, a főváros, Kijev jelenleg nincs közvetlen támadás veszélyének kitéve.

Lapunk információi szerint nem csupán a sport- és ifjúsági miniszter látja ilyen optimistán a helyzetet, Andrij Pavelko, az Ukrán Labdarúgó-szövetség elnöke is eltökélt abban, hogy újrainduljon a futballélet az országban. A háború elején a labdarúgó-szövetség – sok más szervezethez, intézményhez hasonlóan – is áttette a székhelyét Kijevből Kárpátaljára, az ország nyugati részébe, Ungvárra, de azóta már újra a fővárosból igyekeznek lebonyolítani a labdarúgás mindennapi ügyeit.

Korábban felvetődött, hogy esetleg Romániában, Mircea Lucescu román edző – aki 2004 és 2016 között a Sahtar Doneck vezetőedzője volt, 2020 óta pedig a Dinamo Kijev trénere – is állítólag ezt támogatta, azonban a jelenlegi tervek szerint Ukrajnában lesz minden meccs.

Az mindenesetre megkönnyíti a helyzetet, hogy az ország keleti, a közvetlen harcoknak leginkább kitett részében található csapatok már régóta nem a saját pályájukon játszanak, a Sahtar Doneck már 2014 óta más városokban rendezi a „hazai” meccseit, de az oroszok által nemrégiben elfoglalt Luhanszk kirakatcsapata, a tavalyi Európa-konferencialigában csoportkörös Zorja Luhanszk is Zaporizzsjában játszott legutóbb – igaz, az is „forró” övezet lett azóta.

Az is érv a bajnokság folytatása mellett, hogy az európai kupákban is indulhatnak az ukrán csapatok, a Dinamo Kijev például a jövő héten a török Fenerbahcéval mérkőzik meg Bajnokok Ligája selejtezőjében, és ugye az ukrán válogatott is le tudta játszani a világbajnoki pótselejtezőjét Skóciában és Walesben.

Az ugyanakkor nagy kérdés, hogyan állhatnak össze a keretek az alig másfél hónap múlva esedékes rajtra. A csapatok egy része a tavasz óta nincs az országban, a Dinamo Kijev például Nyugat-Európában játszott bemutatómeccseket az Olympique Lyon vagy az Antwerpen ellen. A Sahtar Donecknek pedig nincs vezetőedzője, a klub és az olasz szakember, Roberto De Zerbi útjai a napokban hivatalosan is elváltak (emlékezetes, hogy a háború első napjaiban az ukrán–magyar határról a Ferencváros buszával menekítették ki őt és a stábját, majd Budapestről repült haza Olaszországba). Míg a Sahtarnak edzője nincs, a Dinamo Kijevnek a tulajdonosáról, Ihor Szurkiszról nem tudunk semmit azóta, hogy március végén a testvérével, a klub korábbi elnökével, korábban az Ukrán Labdarúgó-szövetség elnökeként dolgozó Hrihorij Szurkisszal Magyarországon át elhagyták Ukrajnát. Kérdés, mi van a vagyonukkal, és ha az meg is van, abból a jövőben is tudják vagy akarják-e működtetni a rekordbajnokot.

Roberto De Zerbi (középen), a Sahtar Doneck olasz vezetőedzője és stábja a Ferencváros segítségével jutott el Ferihegyig
Roberto De Zerbi (középen), a Sahtar Doneck olasz vezetőedzője és stábja a Ferencváros segítségével jutott el Ferihegyig

Az is látható, hogy az ukrán csapatok külföldi játékosai nem bíznak a folytatásban, sokan bontottak szerződést klubjukkal. Emiatt is igyekeznek most az ukrán egyesületek hazai játékosokkal feltölteni a keretüket, úgy tudjuk, a Ferencváros légiósát, Olekszandr Zubkovot is csábítják a Sahtar Doneckhez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik