Újjászületés Marseille-ben, McCourt lesz az új Tapie?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.07.18. 16:52
null
Az új karmester (Fotó: AFP)
Közelgő olimpia ide, a tomboló nyár és a nyári nyitás utáni tombolás oda, a futball szerelmesei ezen a nyáron is bújják a híreket, alig várják már, kedvenc csapatuk, csapataik kikkel erősítenek – és kikkel nem. Ezen a nyáron is megzörgetünk minden harasztot, utánanézünk a leghihetőbb és legborzalmasabb pletykáknak, és táblázatba gyömöszöljük a legfontosabb igazolásokat. Az angolok, az olaszok és a németek után ismét a franciaországi eseményekkel foglalkozunk.

Bővebben az OLYMPIQUE MARSEILLE csapatával, amelyet 2016 őszén vett meg Margarita Louis-Dreyfustól az amerikai üzletember Frank McCourt, holmi 45 millió euróért, és bejelentette, hogy négy év alatt 200 millió euróért erősíti meg a játékoskeretet. Akkor télen az új tulajdonos a Dimitri Payet, Morgan Sanson, Patrice Evra hármassal nyitott, majd a szurkolók örömére (és összesen közel 90 millió euróért) Konsztantinosz Mitroglu, Florian Thauvin, Luiz Gustavo, Valere Germain, Clinton N'Jie, Adil Rami és Steve Mandanda is OM-mezbe bújt, és jött kölcsönbe Jordan Amavi és Ajmen Abdennur. A 2018–2019-es idényben leigazolta a Kevin Strootman, Duje Caleta-Car, Nemanja Radonjics, Amavi, Mario Balotelli ötöst, mindenestől jó 60 millió eurót költve az eladásokon felül, majd jött pármilliós befektetéssel a Darío Benedetto, Valentin Rongier, Álvaro González trió, tavaly nagyjából szintén nullszaldóval a Franco Tongya, Luis Henrique, Pape Gueye, Nagatomo Juto kvartett, és kölcsönbe Leonardo Balerdi, Pol Lirola, Arkadiusz Milik és Olivier Ntcham.

Csak a sikerek nem jöttek, ezért is a tulajdonos csökkenő lelkesedése, egyszer került csak McCourt alatt a dobogóra Ligue 1-ben a Marseille, 2020-ban a második lett. Nem ment nekik a hazai kupákban és a Bajnokok Ligájában sem, az Európa-ligában összejött legalább egy finálé, ám ott simán kikaptak az Atlético Madridtól.

Az előző szezonban komoly pofonok érték az elnököt: a zárt kapus mérkőzések és a BL-leszereplés anyagilag megrengette az OM-et, a tulajdonos kirúgta az elnököt, Jacques-Henri Eyraud-t (őt nagyon nem szerette meg a B-közép, és a tulajdonossal is elmérgesedett a viszonya), helyére a sportigazgató Pablo Longoria került, aki hamar összerúgta a port a vezetőedzővel, André Villas-Boassal – miközben a csapat pocsék formája miatt a szurkolók betörtek az edzőközpontba, és randalíroztak egy kiadósat. A nagy felháborodás közben egy szurkoló szakított azért arra időt, hogy kizsebelje a portugál edzőt, mert a vérbeli szakember az vérbeli szakember ultraként is. Reméljük, ezt a jelenetet látta valahonnan messziről Rejtő Jenő!

De térjünk vissza a rögvalósághoz! Nem tudott csodát tenni az új mester, Jorge Sampaoli sem, a Francia Kupából egy negyedosztályú csapattal szemben sikerült kiesni, a bajnokságban az ötödikek lettek, ez Európa-liga-csoportkört jelent.

„Nem is érdekli Eyraud-t, hogyan élik meg a klub eredményeit a szurkolók. Nem érdekli... ő egy párizsi...” – sújtotta a legnagyobb marseille-i átokkal a volt elnököt a klub legendás játékosa, Manuel Amoros. Bizony, McCourt sem népszerű a városban, de csak félévente jelenik meg ott, helyette az elnök volt a tűzvonalban, amely végül fel is emésztette őt. Igaz, a volt Disney-alkalmazottnak nem kellett volna olyat nyilatkoznia, hogy neki nem a PSG, a Monaco és a Lyon a legfőbb riválisa, hanem a Netflix és a Fortnite...

Azt azért jegyezzük meg gyorsan, hogy a Párizs környékén született „idegenből” tiszteletbeli marseille-ivé vált sikerelnök, Bernard Tapie sem lett volna népkedvenc délen, ha nincsenek a bajnoki aranyérmek, a zseniális játékosok és a BL-aranyérem, és McCourt megpróbálja most először nem üzletként, befektetésként kezelni a Marseille-t, azaz előrefelé menekül.

És eddig nem halad rosszul! Milik eleve 2022 nyaráig érkezett kölcsönbe Nápolyból, nagyon jutányos, 9 millió eurós vételi opcióval, négymilliós bónuszlehetőséggel. A következő vételár ötöde a Napolié lesz, ha érvénybe lép jövőre az átigazolás.

Nagyobb szerepet kaphat az év elején a Juventustól nyolcmillió euró értékben megszerzett, még tizenéves támadó középpályás, az olasz U21-es válogatott kerettag Franco Tongya, a még szintén tinikorú brazil szélső, a 19 bajnokin 5 gólpasszig jutó Luis Henrique, a 22 esztendős argentin védő, a Dortmundtól egymilliós kölcsönjáték után most 11 millióért végleg megszerzett Leonardo Balerdi és a vele egykorú, tavaly a Le Havre-tól ingyen leigazolt Pape Gueye (Michaël Cuisance ügyében nem érvényesítette az OM a 18 milliós vételi opciót) – a friss igazolások is a fiatal korosztályt képviselik.

 

A Nice-től érkezett a marokkói származású, de már francia U-válogatott középpályás duó, a Salim Ben Seghir, Bilal Nadir kettős, picit idősebb, de csak húszesztendős az amerikai szélső, Konrad de la Fuente, akiért 3 millió eurót fizettek a Barcelonának (a katalánok nem kapták meg a kért visszavásárlási opciót, de a kedvező ár fejében a következő transzferdíj fele az övék). A remek felépítésű brazil védő, a 26 éves Luan Peres játszott már Európában, nem ment neki rosszul az FC Bruges-ben, most 4.5 milliót kapott érte a Santos (mínusz harminc százalék, ami a belga klubé).


Gerson
nem is olyan régen még új Francesco Totti volt Rómában, a 24 éves karmesterért 25 millió eurót kért és kapott most a Flamengo, az összeg tíz százaléka a Romáé, amely 18.6 millióért vette őt, 92 ezer euróért adta kölcsön a Fiorentinának, majd 13.12 millióért el a Flamengónak. Odahaza magára talált egyébként a középpálya jobb oldalán is bevethető Gerson, ezért figyelt fel rá a Barcelona is. A következő átigazolási díj 20-25 százaléka a Flamengóé lesz, de most megérkezett az a játékos, akire épülhet az új Olympique. A régiből távozott is ezért a madárcsontú középpályás, Maxime López, a japán hátvéd, a klubban 185 mérkőzést játszó Szakai Hiroki, honfitársa, Juto, a hatalmas meglepetésre Mexikóba igazoló 28 éves támadó mindenes, Florian Thauvin, a 25 millió eurós csalódás, Strootman, a veterán Valere Germain (akinek édesapja, Bruno is szolgálta annak idején játékosként a nagy OM-et) és a 38 esztendős kapus, Yohann Pelé.


Nem könnyű igazolni a mai őrült világban, kiemelkedő bért fizetni meg pláne, az eddigi kereseti rekorder a kerettagok között Thauvin volt a maga bruttó évi 5.1 millió eurós alapfizetésével, Milik 4.8 milliót kapott, Germain 3.96-ot – ehhez képes mesterfogás, hogy kölcsönkapták az Arsenaltól a William Saliba, Mattéo Guendouzi párost, utóbbiért most egymillió eurót kellett fizetni, 11 millióért végleg megvehető. Salibáért az Arsenal 30 millió eurót áldozott, plusz aláírási pénzek és fizetés, de még soha nem lépett pályára a klubban, holott a szerződése 2024-ben lejár, tehát két évre rá, miután visszatér franciaországi kölcsönjátékaiból. Most semmiféle vételi opciója nincs.

Az új kapus a kétszeres spanyol válogatott Pau López lesz, akit 20 mérkőzés után meg kell vásárolni 15 millió euróért a Romától, mások egymilliós kölcsöndíjról és 12 milliós opcióról írnak. Kisebbet fog bukni az AS Roma a török szélsőjén, ha 8.4 millióért megveszi őt a Marseille. Ő Cengiz Ünder: a 32-szeres válogatott játékosért félmilliót kellett fizetni most, de a következő átigazolás ötöde a „farkasoké”.

 

Radonjicsot elvinné a Hertha és a Benfica is, a 31 esztendős argentin középcsatár, Benedetto visszatérhet a Bocához, az elképesztően nagy tehetség védelmi mindenest, Boubacar Kamarát a Lazio és a Milan is szeretné, de legalább negyvenmilliót kérhet érte a francia csapat – ellenben jöhet érte cserébe Milánóból a brazil csatár, Rafael Leao.

A szélekre a frankfurti Steven Zuber vagy Denis Bouanga (St.-Étienne, de a húszmilliós ár hallatán a tárgyalásokat azonnali hatállyal berekesztette Longoria), a kispadra cserekapusnak Roman Bürki a kiszemelt. Egy francia lap szerint a Marseille kész 12 millió eurót fizetni a Fiorentina középső középpályásáért, Erick Pulgarért (nagyjából a Leao és Boubacar Kamara közötti különbséget, az olcsóbb kiszemelt ide a Standard Liege belga U21-es válogatott játékosa, Nicolas Raskin). A nagy nyári dobás nyilvánvalóan Giovanni Simeone lenne, neki mostanában nem megy a Cagliariban, de sokkal több van benne. „Simeone? Ha jó ajánlat érkezik érte, mehet” – nyilatkozta őszintén a Cagliari elnöke, Tommaso Giulini.

Kiszemelt még a csatársorba a spanyol Roger Martí (Levante) és Grejohn Kyei (Servette) a francia lapok szerint.

A Valencia költségvetése agyaglábakon áll mostanában, Daniel Wasst ezért adhatják el 2-3 millióért, sokkal drágább a francia Francis Coquelin a Villarrealból. Visszatérhet a Fiorentinától a jobbhátvéd Pol Lirola, rá 18 milliós opciója volt a klubnak, ha annyit nem is, 12 milliót adna érte Longoria.

Nem is olyan régen még klasszisígéret volt az argentin szélső, Cristian Pavón, a szerződése jövőre lejár, az OM kölcsönvenné egy évre, ötmilliós vételi kötelezettséggel, vagy elcserélné Benedettóra. A gond Benedetto magas, havi 260 ezer eurós bére, ettől rettent vissza az Elche és a Sao Paulo is.

Hírbe hozták a lapok a Marseille-jel Philippe Coutinhót és Samuel Umtitit is, utóbbi pármillió euróért vihető, és tele bizonyítási vággyal. Coutinhónak gazdagabb kérői is vannak, de kölcsönvenné őt az Olympique, ha talál egy szponzort a hatmillió eurón felüli bérére, az As még azt is tudja, hogy tízmillió eurós aláírási pénzzel csábítják a brazilt. A tekintélyes L'Équipe szerint azonban Coutinhóról letett a Marseille, az új célpont a Vélez üstököse, Thiago Almada.

A legolcsóbb megoldás az ingyen megszerezhető védő, a 31 esztendős védő Nicolas N'Koulou és a már 34 esztendős csatár, Kévin Gameiro, és ugyanennyi idős a Ligue 1-et jól ismNierő David Luiz. Igaz, utóbbi fizetési igényei (évi négymillió euró, és tekintélyes aláírási pénz) sokkolták a francia kérőt, Gameirónak meg keményen beszóltak a drukkerek (volt PSG-s...), ezért a csatár megszakította a tárgyalásokat. David Luizra is ez a sors várhat, kétszeresen.

Felfigyeltek a Paris FC középső és bal oldali védőjére, Jaouen Hadjamra, akiről ugyan keveset tudni, de a kölcsönkérés utáni 1.5 milliós vételi opciót bőven indokolja, hogy tagja az U19-es válogatottnak...

Jorge Sampaoli bízik benne, hogy „megszelídíti” Hatem Ben Arfát, ha az örök tehetség akar még valamit a futballtól a pénzen kívül, akkor Marseille-ben biztosan megtalálja azt. A mester hosszasan elbeszélgetett a Tunéziában nyaraló Ben Arfával, aki régi ismerőse, amikor a Sevillát vezette, majdnem leigazolta őt, de azután közbelépett a PSG egy mesés ajánlattal. Most ilyen veszély nem fenyegeti, de kínai, török és arab kérői azért vannak...

Az új elnök találkozott a Sassuolo szélsőjével, Jérémie Bogával, de az ő megszerzése legalább 25 millió eurós mulatság volt még tavaly, de a szerződése jövőre lejár, az erős alkupozíció.

McCourt korábban azt nyilatkozta, 50 millió euróból erősíthet ezen a nyáron a csapat, ezt a keretet kimerítették már, lásd az egyre idősebb, de átigazolási díj nélkül elhozható kiszemeltek, ráadásul kiderült a minap, hogy a kölcsönből kölcsönbe kerülő Strootman hatmilliós béréből évi 3.6, mások szerint 4.2 milliót még mindig a francia csapat fizet, és csak a többit a Cagliari... Nem meglepő módon a profi liga illetékes szerve felszólította a Marseille-t, hogy csökkentse a bérkeretét, és adjon el pár játékost – ezzel egy időben Kamaráért 30 millió eurót kínált a Monaco, és kiderült, a Bologna, Besiktas, Lille trióval hiába tárgyaló Diego Costával felvette Longoria a kapcsolatot.

 

A LIGUE 1 ÁTIGAZOLÁSAI, 2021 NYARA

SCO ANGERS
Érkezett:
Anthony Mandréa (Cholet), Batista Mendy (Angers, i.)
Kölcsönből vissza: Casimir Ninga (Sivasspor)
Távozott: Ludovic Butelle (Red Star FC, ingyen), Rayan Ait Nouri (Wolverhampton, kölcsön után végleg, 11 100 000 euró)
Kölcsönbe: Lois Diony (Crvena zvezda)
Kölcsönből vissza: Ibrahim Amadou (Sevilla)

FC GIRONDINS BORDEAUX

Érkezett: Issouf Sissokho (Derby Académie)
Kölcsönből vissza: Raoul Bellanova (Atalanta), Alexandre Lauray (Villefranche), Rubén Pardo(Leganés), Over Mandanda (Laval), Josh Maja (Fulham)
Távozott: Over Mandanda (St.-Priest, ingyen), Youssouf Sabaly (Betis, ingyen), Hatem Ben Arfa (szerződése lejárt), Nicolas de Préville (szerződése lejért), Maxime Poundjé (szl.), Vukasin Jovanovics (szl.)
Kölcsönből vissza: Jean Michaël Seri (Fulham)

STADE BREST 29

Érkezett: Lilian Brassier (Rennes, 2 000 000 euró), Jere Uronen (Genk, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Guillaume Buon (Bastia-Borgo), Heriberto Tavares (Famalicao), Rafiki Said (Briochin)
Távozott: Romain Perraud (Southampton, 13 000 000 euró), Ferris N'Goma (Chateauroux, ingyen), Mouez Hasszen (szerződése lejárt), Ludovic Baal (szl.)
Kölcsönből vissza: Lilian Brassier (Rennes), Jean Lucas (Lyon), Bandiougou Fadiga (PSG)

CLERMONT FOOT 63
Érkezett: Cem Türkmen (Leverkusen, ingyen), Elbasan Rashani (Erzurumspor, i.), Arial Mendy (Servette), Salis Abdul Samed (JMG Academy Abidjan)
Távozott: Lorenzo Rajot (Rodez), David Gomis (Pau, i.)
Kölcsönbe: Cem Türkmen (Austria Lustenau), Sofyan Chader (Lausanne)
Kölcsönből vissza: Salis Abdul Samed (JMG Academy Abidjan)

RC LENS
Érkezett: Gaël Kakuta (Amiens, kölcsön után végleg, 5 000 000 euró), Deiver Machado (Toulouse, 1 800 000 euró), Wuilker Farinez (Millonarios, kölcsön után végleg, 1 500 000), Christopher Wooh (Nancy, i.), Wesley Said (Toulouse, i.)
Kölcsönből vissza: Jules Keita (CSZKA Szófia), Charles Boli (Paris FC)
Távozott: Loic Badé (Rennes, 17 000 000), Thomas Vincensini (Bastia, kölcsön után végleg, i.), Cheick Traoré (Dijon, i.) Tony Mauricio (Sochaux), Zakaria Diallo (szl.)
Kölcsönből vissza: Issiaga Sylla (Toulouse), Arnaud Kalimuendo (PSG)

LOSC LILLE

Érkezett:
Kölcsönből vissza:
Adam Jakubech (Kortrijk), Scotty Sadzoute (Pau), Szaad Aguzul (Royal Mouscron), Hervé Koffi (Royal Mouscron), Angel Gomes (Boavista), Show (Boavista), Kouadio-Yves Dabila (Royal Mouscron), Léo Jardim (Boavista), Cheikh Niasse (Panathinaikosz)
Távozott: Boubakary Soumaré (Leicester City, 20 000 000), Mike Maignan (Milan, 13 000 000), Rominigue Kouamé (Troyes, kölcsön után végleg, 2 500 000), Adama Soumaoro (Bologna, kölcsön után végleg, 2 500 000), Hervé Koffi (Charleroi, 500 000), Scotty Sadzoute (Leuven), José Fonte (szl.), Abou Ouattara (Valenciennes, i.)
Kölcsönbe: Lucas Chevalier (Valenciennes)

FC LORIENT
Érkezett: Kölcsönből vissza: Maxime Pattier (Briochin), Quentin Lecoeuche (AC Ajaccio), Julien Ponceau (Rodez), Umut Bozok (Troyes), Igor Silva (NK Osijek, 2 000 000)
Távozott: Sylvain Marveaux (Charlotte Independence, i.), Jonathan Delaplace (szl.), Franklin Wadja (Caen)
Kölcsönbe: Julien Ponceau (Nimes), Umut Bozok (Kasimpasa)
Kölcsönből vissza: Trevoh Chalobah (Chelsea U23), Andreaw Gravillon (Inter), Tiago Ilori (Sporting CP)

OLYMPIQUE LYON
Érkezett: Damien Da Silva (Rennes, i.), Henrique Silva (Vasco da Gama, i.), Florent Da Silva (Lyon B), Malo Gusto (Lyon B)
Kölcsönből vissza: Camilo (Cuiabá), Pape Cheikh (Dijon), Lenny Pintor (Troyes), Joachim Andersen (Fulham), Jeff Reine-Adélaide (Nice), Jean Lucas (Brest), Moussa Dembélé (Atlético Madrid), Youssouf Koné (Hatayspor)
Távozott: Memphis Depay (Barcelona, i.), Melvin Bard (Nice, 3 000 000), Dzsamel Benlamri (Katar SZK, i.)
Kölcsönbe: Yahya Soumaré (Dijon), Cenk Özkacar (Leuven), Dzsamel Benlamri (szl.), Mattia De Sciglio (Juventus)

OLYMPIQUE MARSEILLE
Érkezett: Gerson (Flamengo, 25 000 000), Leonardo Balerdi (Borussia Dortmund, kölcsön után végleg), Konrad de la Fuente (Barcelona B, 3 000 000), Luan Peres (Santos, 4 500 000)
Kölcsönbe: Cengiz Ünder (Roma, 500 000), Mattéo Guendouzi (Arsenal), Pau López (Roma), William Saliba (Arsenal)
Kölcsönből vissza: Kevin Strootman (Genoa), Nemanja Radonjics (Hertha)
Távozott: Maxime López (Sassuolo, kölcsön után végleg, 2 000 000), Szakai Hiroki (Urava Reds, 1 500 000), Florian Thauvin (Tigres, i.), Christopher Rocchia (Dijon, i.), Valere Germain (szl.), Yohann Pelé (szl.), Nagatomo Juto (szl.), Szaif-Eddin Kaui (szl.)
Kölcsönbe: Kevin Strootman (Cagliari), Lucas Perrin (Strasbourg)
Kölcsönből vissza: Michaël Cuisance (Bayern München), Pol Lirola (Fiorentina), Olivier Ntcham (Celtic)

FC METZ
Érkezett: Amin Basszi (Nancy, i.), Georgesz Mikautadze (Metz B), Sofiane Alakouch (Nimes, i.)
Kölcsönből vissza: Cheikh Sabaly (Pau)
Távozott: Victorien Angban (Szocsi, 4 100 000), John Boye (szl.), Thierry Ambrose (Oostende, 1 000 000)
Kölcsönbe: Youssef Maziz (Seraing)

Kölcsönből vissza: Aaron Leya Iseka (Toulouse)

AS MONACO

Érkezett: Ismail Jakobs (1. FC Köln, 6 500 000)
Kölcsönbe:
Alexander Nübel (Bayern München)
Kölcsönből vissza: Anthony Musaba (Cercle Bruges), Wilson Isidor (Bastia-Borgo), Adrien Bongiovanni (Den Bosch), Jean Marcelin (Cercle Bruges), Loic Badiashile (Las Rozas), Gil Dias (Famalicao), Pelé (Rio Ave), Keita Baldé (Sampdoria), Jean-Eudes Aholou (RC Strasbourg), Jorge (Basel), Antonio Barreca (Fiorentina), Giulian Biancone (Cercle Bruges), Arthur Zagre (Dijon), Sztrahinja Pavlovics (Cercle Bruges), Henry Onyekuru (Galatasaray)
Távozott: Benjamin Henrichs (RB Leipzig, kölcsön után végleg, 15 000 000), Gil Dias (Benfica, 1 500 000), Sztevan Jovetics (Hertha, i.), Jusszef Ait Bennasszer (szl.), Loic Badiashile (szl.), Jorge (Palmeiras, i.)
Kölcsönbe: Arthur Zagre (Utrecht), Jean-Eudes Aholou (RC Strasbourg)
Kölcsönből vissza: Florentino (Benfica)

MONTPELLIER HSC
Érkezett: Léo Leroy (Chateauroux, i.), Mamadou Sakho (Crystal Palace, i.)
Kölcsönbe: Thuler (Flamengo, 200 000)
Kölcsönből vissza: Kylian Kaiboué (Sete), Bastian Badu (Chambly), Thibaut Vargas (Chateauroux)
Távozott: Kylian Kaiboué (Bastia, i.), Daniel Congré (Dijon, i.), Bastian Badu (Le Mans, i.), Hilton (visszavonult), Keagan Dolly (szl.), Jun Il Lok (Ulsan Hyundai, i.), Damien Le Tallec (szl.), Damien Le Tallec (AEK Athén, i.)
Kölcsönbe: Clément Vidal (AC Ajaccio)

FC NANTES
Érkezett: Alban Lafont (Fiorentina, kölcsön után végleg, 7 500 000), Rémy Descamps (Charleroi)
Kölcsönbe: Wylan Cyprien (Parma)
Kölcsönből vissza: Alexandre Olliero (Pau), Molla Wagué (Amiens), Samuel Moutoussamy (Fortuna Sittard)
Távozott: Imran Louza (Watford, 10 000 000), Lucas Evangelista (RB Bragantino, kölcsön után végleg, 1 600 000), Élie Youan (St. Gallen, kölcsön után végleg, 500 000), Alexandre Olliero (Pau, i.), Thomas Basila (Oostende, i.), Batista Mendy (Angers, i.)

OGC NICE
Érkezett: Jean-Clair Todibo (Barcelona, kölcsön után végleg, 8 500 000), Jean N'Guessan (RC Abidjan), Melvin Bard (Lyon, 3 000 000), Calvin Stengs (AZ, 15 000 000), Mario Lemina (Southampton, 5 500 000), Pablo Rosario (PSV, 6 000 000)
Kölcsönbe: Justin Kluivert (Roma)

Kölcsönből vissza: Ibrahim Cissé (Chateauroux), Ihsan Sacko (Cosenza), Pedro Brazao (Lausanne), Evann Guessand (Lausanne), Lucas Da Cunha (Lausanne), Trazié Thomas (Lausanne), Armel Zohouri (Lausanne), Racine Coly (Amiens)
Távozott: Wylan Cyprien (Parma, kölcsön után végleg, 6 700 000), Racine Coly (Estoril Praia), Yoan Cardinale (szl.), Pierre Lees Melou (Norwich City, 6 000 000), Stanley Nsoki (FC Bruges, 6 500 000)
Kölcsönbe: Ibrahim Cissé (Le Mans), Jean N'Guessan (Lausanne), Andy Pelmard (Basel)
Kölcsönből vissza: Rony Lopes (Sevilla), Jeff Reine-Adélaide (Lyon), William Saliba (Arsenal)

FC PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett: Asraf Hakimi (Inter, 60 000 000), Danilo Pereira (Porto, kölcsön után végleg, 16 000 000), Georginio Wijnaldum (Liverpool, i.), Sergio Ramos (Real Madrid, i.), Edouard Michut (PSG U19), Xavi Simons (PSG U19), Gianluigi Donnarumma (Milan, i.), El Chadaille Bitshiabu (PSG B)
Kölcsönből vissza: Junior Dina Ebimbe (Dijon), Alphonse Areola (Fulham), Arnaud Kalimuendo (Lens), Marcin Bulka (Chateauroux), Bandiougou Fadiga (Brest)
Távozott: Kays Ruiz-Atil (Barcelona B, i.), Mitchel Bakker (Leverkusen, 7 000 000)
Kölcsönbe: Alphonse Areola (West Ham)
Kölcsönből vissza: Alessandro (Roma), Moise Kean (Everton)

STADE REIMS
Érkezett: Nicolas Penneteau (Charleroi, i.), Dion Lopy (Reims B), Billal Brahimi (Reims B), Alexis Flips (Reims B)
Kölcsönbe: Andreaw Gravillon (Inter)
Kölcsönből vissza: Ilan Kebbal (Dunkerque), Logan Costa (Le Mans), Sambou Sissoko (Quevilly Rouen), Anasztasziosz Donisz (Venlo)
Távozott: Nicolas Lemaitre (Quevilly Rouen, kölcsön után végleg, i.), Boulaye Dia (Villarreal, 12 000 000)
Kölcsönbe: Thibault De Smet (Beerschot), Dario Maresic (LASK)

FC STADE RENNES

Érkezett: Loic Badé (Lens, 17 000 000), Lorenz Assignon (Rennes B), Kamaldeen Sulemana (Nordsjaelland, 15 000 000), Birger Meling (Nimes, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Rafik Guitane (Marítimo), Jérémy Gélin (Antwerpen), Sacha Boey (Dijon)
Távozott: Jordan Siebatcheu (Young Boys, kölcsön után végleg, 2 500 000), Lilian Brassier (Brest, kölcsön után végleg, 2 000 000), Damien Da Silva (Lyon, i.), Hakim El Mokeddem (Sete), Clément Grenier (szl.), Sacha Boey (Galatasaray, 1 000 000)
Kölcsönbe: Yann Gboho (Vitesse)

Kölcsönből vissza: Steven Nzonzi (Roma), Dalbert (Inter)

AS SAINT-ÉTIENNE

Érkezett:
Kölcsönből vissza: Lamine Ghezali (SC Lyon), Alekszandros Katranisz (Hatayspor), Assane Dioussé (Ankaragücü), Sergi Palencia (Leganés), Jean-Philippe Krasso (Le Mans)
Távozott: Mathieu Debuchy (szl.), Kévin Monnet-Paquet (szl.), Romain Hamouma (szl.), Jessy Moulin (Troyes, i.)
Kölcsönből vissza: Panajotisz Recosz (Leverkusen), Pape Abou Cissé (Olympiakosz), Anthony Modeste (1. FC Köln)

RC STRASBOURG ALSACE
Érkezett: Karol Fila (Lechia Gdansk, 1 500 000), Kévin Gameiro (Valencia, i.)
Kölcsönbe: Jean-Eudes Aholou (Monaco), Lucas Perrin (Marseille)
Kölcsönből vissza: Duplexe Tchamba (Stromsgodset), Moataz Zemzemi (Avranches)
Távozott: Mohamed Simakan (RB Leipzig, 15 000 000), Sztefan Mitrovics (Getafe, 1 000 000), Ismaël Aaneba (Sochaux, i.), Idrissz Szaadi (Bastia, i.), Duplexe Tchamba (Sönderjysk), Lamine Koné (szl.), Lionel Carole (Kayserispor, i.), Kévin Zohi (szl.)
Kölcsönből vissza: Jean-Eudes Aholou (Monaco), Frédéric Guilbert (Aston Villa)

ESTAC TROYES
Érkezett: Rominigue Kouamé (Lille 2 500 000), Mikola Kuharevics (Ruh Lviv, 300 000), Metinho (Fluminense, 5 000 000), Jessy Moulin (St.-Étienne, i.), Jasszer Laruci (Liverpool U23, i.), Mama Baldé (Dijon, 3 500 000)
Kölcsönbe: Issa Kabore (Manchester City)
Távozott: Maxime Barthelmé (Guingamp), Stone Mambo (Orléans, i.), Terence Baya (szerződését felbontották), Dylan Saint-Louis (Hatayspor)
Kölcsönbe: Rui Pires (Pacos Ferreira)

Kölcsönből vissza: Rominigue Kouamé (Lille), Lenny Pintor (Lyon), Alimami Gory (Cercle Bruges), Umut Bozok (Lorient)

Lezárva szombat reggel, vastaggal az elmúlt hét átigazolásai.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik