M. B.
2023.05.25 11:19 Frissítve: 2023.05.25 14:04

Sportrádió: Nem a szép játék, a győzelem volt a lényeg – Diószegi László a kupadöntőről

Mint beszámoltunk róla, a Sepsi OSK megvédte címét a Román Kupában, miután a gól nélküli nagyszebeni döntőben tizenegyesekkel győzte le az Universitatea Cluj gárdáját. A döntő másnapján Diószegi László, a Sepsi tulajdonosa beszélt a Sportrádió Sportreggel című műsorában csapata legújabb sikeréről.

Diószegi László zsinórban a második kupagyőzelmét ünnepelte a Sepsi OSK élén (Fotó: Manases Sándor)

 

A mérkőzés előtt bementem a játékosokhoz, és egy kétperces beszédet mondtam nekik. A biztató beszédet azzal fejeztem be, hogy »ha Isten velünk, ki ellenünk?«, és az Isten velünk volt, hiszen tizenegyesekkel el tudtuk hódítani a kupát. Nem volt egy szép mérkőzés, gyenge meccs volt, be kell ismerjük, de ez semmit nem von le abból, hogy egy ilyen meccset nem a szépségre, hanem a győzelemre játszanak” – mondta a piros-fehér győzelemmel  záruló kupadöntőről Diószegi László, majd hozzátette hogy pénteken nagyszabású ünneplést szerveznek Sepsiszentgyörgyön.

A Sepsi tulajdonosa arról is beszélt, hogy a nyáron 2–3 jó képességű játékossal szeretné megerősíteni a csapatot.

„Nagy szükségünk lenne két-három kiemelkedő játékosra ahhoz, hogy a Konferencialigában minél messzebbre tudjunk menetelni és örömet szerezzünk a szurkolóinknak. Azt már tudjuk, hogy milyen posztokra szeretnénk igazolni. Két-három nagyon jó játékos kell, és még kettő-három, aki a jelenlegi szintet megüti. Fontos azért tudni, hogy a Sepsi OSK-nál a fizetések nem nőnek az égig (…), nálunk tízezer euró a plafon, ebbe kell beleférnünk” – vázolta fel a következő idényre szóló terveket Diószegi László.

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni.

ROMÁN KUPA
DÖNTŐ

Sepsi OSK–Universitatea Cluj 0–0 – 11-esekkel 5–4
Nagyszeben, Városi Stadion, 11 813 néző. Vezette: Popa
Sepsi OSK: Niczuly – Balasa (Tamás M., 85.), Ciobotariu (Dimitrov, 85.), Ninaj, Dumitrescu – Stefanescu, J. Rodriguez, Paun (Varga R., 111.), Matei (Gheorghe, 75.) – Rondón (Aganovic, a szünetben), Safranko (Tudorie, 75.). Vezetőedző: Cristiano Bergodi
Universitatea: Gorcea – Martic, Miron, Pitian, Chipciu – Simion, Bic, Filip (Zé Gomes, 80.) – Remacle (Ely Fernandes, 99.), Nistor – Thiam (Tescan, 99.). Vezetőedző: Ioan Ovidiu Sabau

2023.06.03 00:21:05

Minden más foci nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A Sevilla csodálatos európai szereplése és sebezhetetlen döntőbeli teljesítménye ugyanakkor nem izolált jelenség, hanem nyugodtan kijelenthető: spanyol sajátosság, s itt jön be a képbe az újrafogalmazott linekeri tézis szükségessége.

2023.06.02 19:26:22

Minden más foci nemzetisport.hu

Németország története során negyedszer lett kontinensünk legjobbja ebben a korosztályban.

2023.06.02 16:14:07

Minden más foci nemzetisport.hu

A Bordeaux mérkőzése szurkolóinak rendbontása miatt félbeszakadt – Bölöni lehet az egyetlen topligás magyar edzőnk.

2023.05.30 22:12:10

Minden más foci nemzetisport.hu

2023.05.28 18:34:41

Minden más foci nemzetisport.hu

Az Universitatea Craiova otthonában egy góllal nyerni tudott a Sepsi OSK, és így a kolozsváriak lettek bronzérmesek!