Sportrádió: Nem a szép játék, a győzelem volt a lényeg – Diószegi László a kupadöntőről

M. B.M. B.
2023.05.25. 11:19
null
Diószegi László zsinórban a második kupagyőzelmét ünnepelte a Sepsi OSK élén (Fotó: Manases Sándor)
Mint beszámoltunk róla, a Sepsi OSK megvédte címét a Román Kupában, miután a gól nélküli nagyszebeni döntőben tizenegyesekkel győzte le az Universitatea Cluj gárdáját. A döntő másnapján Diószegi László, a Sepsi tulajdonosa beszélt a Sportrádió Sportreggel című műsorában csapata legújabb sikeréről.

 

A mérkőzés előtt bementem a játékosokhoz, és egy kétperces beszédet mondtam nekik. A biztató beszédet azzal fejeztem be, hogy »ha Isten velünk, ki ellenünk?«, és az Isten velünk volt, hiszen tizenegyesekkel el tudtuk hódítani a kupát. Nem volt egy szép mérkőzés, gyenge meccs volt, be kell ismerjük, de ez semmit nem von le abból, hogy egy ilyen meccset nem a szépségre, hanem a győzelemre játszanak” – mondta a piros-fehér győzelemmel záruló kupadöntőről Diószegi László, majd hozzátette hogy pénteken nagyszabású ünneplést szerveznek Sepsiszentgyörgyön.

A Sepsi tulajdonosa arról is beszélt, hogy a nyáron 2–3 jó képességű játékossal szeretné megerősíteni a csapatot.

„Nagy szükségünk lenne két-három kiemelkedő játékosra ahhoz, hogy a Konferencialigában minél messzebbre tudjunk menetelni és örömet szerezzünk a szurkolóinknak. Azt már tudjuk, hogy milyen posztokra szeretnénk igazolni. Két-három nagyon jó játékos kell, és még kettő-három, aki a jelenlegi szintet megüti. Fontos azért tudni, hogy a Sepsi OSK-nál a fizetések nem nőnek az égig (…), nálunk tízezer euró a plafon, ebbe kell beleférnünk” – vázolta fel a következő idényre szóló terveket Diószegi László.

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni.

ROMÁN KUPA
DÖNTŐ

Sepsi OSK–Universitatea Cluj 0–0 – 11-esekkel 5–4
Nagyszeben, Városi Stadion, 11 813 néző. Vezette: Popa
Sepsi OSK: Niczuly – Balasa (Tamás M., 85.), Ciobotariu (Dimitrov, 85.), Ninaj, Dumitrescu – Stefanescu, J. Rodriguez, Paun (Varga R., 111.), Matei (Gheorghe, 75.) – Rondón (Aganovic, a szünetben), Safranko (Tudorie, 75.). Vezetőedző: Cristiano Bergodi
Universitatea: Gorcea – Martic, Miron, Pitian, Chipciu – Simion, Bic, Filip (Zé Gomes, 80.) – Remacle (Ely Fernandes, 99.), Nistor – Thiam (Tescan, 99.). Vezetőedző: Ioan Ovidiu Sabau

Legfrissebb hírek

Hiába parkolta be a buszt Aradon a Sepsi, kikapott a székelyföldi csapat

Minden más foci
2026.09.18. 19:23

A Sepsi visszavágott a CFR-nek a kupában elszenvedett vereségért

Minden más foci
2026.09.12. 20:09

Eppel gólt lőtt, de a Csíkszereda és a Sepsi is ötöt kapott

Minden más foci
2026.09.05. 19:04

Román Kupa: Czékus-gólpasszal és Eppel-góllal nyert a Csíkszereda

Minden más foci
2026.09.02. 19:20

Nem bírt a CFR-vel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
2026.09.01. 19:34

A 18 éves Batzula Hunor góljával vezetett, de végül megint ikszelt a Sepsi

Minden más foci
2026.08.23. 17:52

Román Kupa: külön csoportban, eltérő esélyekkel a székelyföldi csapatok

Minden más foci
2026.08.21. 15:28

Román Kupa: Szalay Szabolcs továbblőtte a Csíkszeredát

Minden más foci
2026.08.20. 19:04