PSG: igazat adott a CAS, nem vizsgálódhat az UEFA

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.19. 18:26
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) keddi ítélete szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nem vizsgálhatja újra, hogy a Paris Saint-Germain megszegte-e a pénzügyi szabályokat 2017 júniusáig.

A PSG azért fellebbezett a svájci székhelyű CAS-nál, mert az UEFA illetékesei ismét ellenőrizni akarták, hogy a francia klub vétett-e az úgynevezett Financial Fair Play (FFP) ellen, amikor játékosokat igazolt, illetve amikor megállapította a fizetésüket. A független sportbíróság álláspontja szerint az UEFA szabályzatának értelmében erre már nincs lehetőség, mert letelt a határidő, ameddig a korábban már lezárt aktát újranyithatták volna.

A keddi ítélet nem vonatkozik arra az ügyre, amelynek keretében az UEFA a katari tulajdonú klub 2017–2018-as költségvetését és támogatói hátterét vizsgálja.

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke 2017 szeptemberében kijelentette, hogy a pénzügyi szabályok felülvizsgálatát tervezik, és „döntő pillanatnak” nevezte, amikor Neymar világcsúcsot jelentő 222 millió euróért, Kylian Mbappé pedig 180 millió euróért a Paris Saint-Germainhez szerződött.

Legfrissebb hírek

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Bajban a PSG: Marquinhos is kidőlt az FC Barcelona elleni BL-meccs előtt

Francia labdarúgás
2025.09.26. 13:23

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

Mindenkiben frissen él a legutóbbi kiadós PSG-verés emléke

Kézilabda
2025.09.25. 09:26

Az UEFA eljárást indított Simeone ellen a liverpooli piros lap után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2025.09.23. 13:36
Ezek is érdekelhetik