PSG: a volt felderítő elárulta, hogyan győzték meg Mbappét

SZ. R.SZ. R.
2021.04.22. 18:52
null
Kylian Mbappé számára a garantált játéklehetőség volt a döntő érv (Fotó: AFP)
Az azóta már világbajnok francia támadót, Kylian Mbappét nem sok választotta el attól, hogy 2017-ben Spanyolországba szerződjön, viszont mégis a Paris Saint-Germaint választotta. Ennek okairól Luis Ferrer, a klub korábbi felderítője mesélt a Goal.com-nak.

 

„A legfontosabb igazolásunk Kylian Mbappé volt, hiszen az ő szerződtetése nem csak a pénzről szólt. Nagyszerűen teljesített a Monaco színeiben, mindenki figyelemmel kísérte a játékát, és tudjuk, hogy a Real Madrid is szerette volna megvenni. Nem láttunk sok esélyt arra, hogy megállítsuk ezt a folyamot, már csak azért sem, mert nem sokkal korábban szerződtettük Neymart, így a pénzügyi fair play szabályainak értelmében nem hozhattuk volna el Párizsba Mbappét” – mondta a lapnak Ferrer.

A szakember mesélt arról, hogy a klub összes dolgozója azon gondolkozott, hogyan tudnák meggyőzni a fiatal tehetséget. Emellett azt is kiemelte, hogy Kylian Mbappé megszerzésében hatalmas szerepet játszott, hogy nem egy ügynökkel kellett megegyezniük.

„Az első évben még nem véglegesítettük a szerződését, csak kölcsönben érkezett hozzánk a Monacótól, azonban a megállapodásba egy vásárlási jogot is iktattunk” – folytatta gondolatait a spanyol, aki tíz éven keresztül dolgozott a párizsiaknál.

Luis Ferrer azt is elmondta, hogy már csak azért is nehéz volt meggyőzni a fiatalt, mert a legnagyobb álma az volt, hogy a Real Madridban játszhasson. A sikerhez így elengedhetetlen volt szerinte az, hogy megígérték Mbappénak, hogy a kezdőben fog helyet kapni, ezt pedig Madridban nem biztos, hogy meg tudták volna adni neki.

„Bíztunk a tehetségében, ami nagyon ritka. Ez azért volt fontos, mert pont a világbajnokság előtt álltunk. Én összesen egy játékosnak tettem olyan ígéretet, hogy biztosan játszani fog” – mondta Luis Ferrer.

A játékos leigazolása körüli események mellett a Real Madrid újfenti érdeklődéséről is beszélt a szakember, aki elmondta, hogy szerinte nem marad sokáig a PSG játékosa a francia támadó.

„Biztosan nem tudom azt állítani, hogy tényleg távozni fog, hiszen nem ismerek minden részletet. Az viszont biztos, hogy Európa legerősebb klubjai szeretnék Mbappét, és a pályán nyújtott teljesítménye is meggyőzi az érdeklődőket” – folytatta gondolatait Ferrer.

Arról, hogy a PSG-nek mit kellene tennie ahhoz, hogy Mbappé továbbra is a francia fővárosban maradjon, csak annyit válaszolt: „Ha azt mondanám, amit én tennék, az veszélyes lenne számomra!”

 


 

Legfrissebb hírek

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
2 órája

Odahaza kapott ki a Monacótól, továbbra is nyeretlen a bajnokságban a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.04. 23:20

Luis Enrique szerződést hosszabbított a PSG-nél

Francia labdarúgás
2026.09.04. 21:44

Ki hitte volna? A 152 millió euróért vásárló PSG hatalmas plusszal zárta a nyarat

Francia labdarúgás
2026.09.04. 18:28

Lemondta a válogatottságot a spanyolok világbajnok labdarúgója

Minden más foci
2026.09.04. 11:40

Ligue 1: debütáns góljával nyert idegenben a LIlle

Francia labdarúgás
2026.09.03. 22:44

Labdarúgás: kezdődnek a kiemelt utánpótlás-bajnokságok

Utánpótlássport
2026.09.03. 09:00

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40