Női Eb: Popp történelmet írt, duplájával döntőben a németek

Vágólapra másolva!
2022.07.27. 23:42
null
Alexandra Popp (11) a hős, duplájával ismét döntőben a németek (Fotó: AFP)
Alexandra Popp duplájával a német válogatott 2–1-re legyőzte Franciaországot az angliai női labdarúgó Európa-bajnokság szerdai elődöntőjében, így bejutott a vasárnapi fináléba, amelyben a házigazdák nemzeti együttesével játszik majd a Wembleyben.

 

A kaput eltaláló első lövésre a 19. percig kellett várni az Európa-bajnokság második elődöntőjében, Lina Magull kísérleténél könnyedén lehúzta a labdát a franciák kapusa, három perccel később viszont Alexandra Popp szabadrúgásánál már bravúrra volt szüksége Pauline Peyraud-Magninnek.

Ahogy arra számítani lehetett, a németek és a franciák mérkőzése jóval szorosabb, kiegyenlítettebb csatát hozott, mint a másik elődöntő, persze, előzetesen arra sem sokan számítottak, hogy Anglia 4–0-ra kiüti majd az olimpia i ezüstérmes Svédországot.

A 40. percben Popp újra villant, bal külsővel lőtt találatával Németország megszerezte a vezetést. A Wolfsburg rutinos, 31 éves támadója egymás után az ötödik Eb-meccsén talált be, ami a nők között egyedülálló, sőt a férfiak mezőnyében is csak egy játékosnak, Michel Platininek volt ilyen sorozata, még 1984-ben. Nem mellesleg ez volt a német válogatott 100. találata a női kontinenstornákon… 1–0 (VIDEÓ ITT!)

A kapus szeme közé – Popp jól eltalált lövésénél Peyraud-Magninnek nem volt esélye (Fotó: AFP)
A kapus szeme közé – Popp jól eltalált lövésénél Peyraud-Magninnek nem volt esélye (Fotó: AFP)

A franciák az első félidő utolsó percében egyenlítettek, mégpedig a hivatalos statisztikák szerint úgy, hogy a szünetig nem volt kaput eltaláló lövésük; Kadidiatou Diani távoli próbálkozásánál a labda a kapufán csattant – márpedig ez hivatalosan nem minősül kaput eltaláló kísérletnek –, a kipattanó után viszont a balszerencsés Merle Frohms hátáról a kapuba perdült. 1–1 (VIDEÓ ITT!)

Nem tett jót a meccsnek a franciák találata, a második félidőben nem volt színvonalas a játék. Az utolsó negyedórához úgy érkeztünk meg, hogy még mindig hosszabbításra állt a csata, akkor azonban ismét érkezett Popp, és a tornán elért negyedik fejes góljával eldöntötte a továbbjutás kérdését a németek javára. 2–1 (VIDEÓ ITT!)

A német női válogatott kilencedszer döntős az Európa-bajnokságok történetében, az eddigi nyolc fináléját mind megnyerte: 1989-ben, 1991-ben, 1995-ben, 1997-ben, 2001-ben, 2005-ben, 2009-ben és 2013-ban egyaránt.

Hogy összejön-e a kilencedik vagy a házigazda Anglia ér fel a csúcsra, arra vasárnap kapunk választ a Wembleyben.


NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ANGLIA
ELŐDÖNTŐ
Németország–Franciaország 2–1
(Popp 40., 76., ill. Frohms 45. – öngól)

13. NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ANGLIA
AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ PROGRAMJA
NEGYEDDÖNTŐ
Július 20., Brighton & Hove
Anglia–Spanyolország2–1 – h. u.
Július 21., London (Brentford)Németország–Ausztria2–0
Július 22., Leigh
Svédország–Belgium1–0
Július 23., Rotherham
Franciaország–Hollandia1–0 – h.u.
ELŐDÖNTŐ
Július 26., Sheffield
Anglia–Svédország4–0
Július 27., 21.00, Milton Keynes
Németország–Franciaország2–1
DÖNTŐ
Július 31., 18.00, London (Wembley Stadion)
Anglia–Németország
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik