Női Eb: a 92. percben lőtt góllal elődöntősök a svédek

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.07.22. 23:00
null
Így ünnepelték a svédek a kései góljukat (Fotó: AFP)
Svédország a 92. percben szerzett góllal 1–0-ra legyőzte a hősiesen ellenálló Belgiumot az Angliában zajló női labdarúgó Európa-bajnokság péntek esti negyeddöntőjében, és bejutott a legjobb négy közé, ahol a házigazdával játszik majd a fináléba kerülésért.

 

A papírformának megfelelően a svédek támadtak többet a leigh-i mérkőzés első félidejében, de hiába a kisebb gólszerzési lehetőségek, a háló nem rezdült – igaz, a belgák játékában bujkáló veszély sem eredményezett gólt. Pontosabban Stina Blackstenius egyszer betalált a belga kapuba, de a VAR-bíráskodás lesállást állapított meg.

A szünet után folytatódott a svéd támadók és a belga védők csatája, no és mögöttük sűrű műszakban volt Nicky Evrard kapus is – a 73. percben például nagy bravúrral ütötte ki Blackstenius fejesét.

A svédek sorozatban harcolták ki a szögleteket, az utolsó tíz percre fordulva már tíz fölött jártak, a kapura lövési/fejelési kísérletekben meg 30–2-re vezettek – de gól sehol.

A labdabirtoklásban partnernek mondható belgák kevesebbet villantak, de a hajrában a csereként beálló Elena Dhont sokat ígérően ugrott meg a jobb oldalon, és éles szögből alig lőtt mellé. Felbátorodtak a belgák – és aztán gólt kaptak a 92. percben…

Kosovare Asllani végezte el a svédek 13. szögletét a bal oldalról, a nagy kavarodás közepette Nathalie Björn lövését Evrard még védte, de a kipattanónál nem volt esélye, Linda Sembrant a léc alá vágta a labdát (1–0).

A svédek a házigazda Angliával vívnak meg a döntőbe jutásért.

NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ANGLIA
NEGYEDDÖNTŐ
Svédország–Belgium 1–0
(Sembrant 90+2.)

13. NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ANGLIA
AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ PROGRAMJA
NEGYEDDÖNTŐ
Július 20., Brighton & Hove
Anglia–Spanyolország2–1 – h. u.
Július 21., 21.00, London (Brentford)Németország–Ausztria2–0
Július 22., 21.00, Leigh
Svédország–Belgium1–0
Július 23., 21.00, Rotherham
Franciaország–Hollandia
ELŐDÖNTŐ
Július 26., 21.00, Sheffield
Svédország–Anglia
Július 27., 21.00, Milton Keynes
Franciaország/Hollandia–Németország
DÖNTŐ
Július 31., 18.00, London (Wembley Stadion)
1. elődöntő győztese–2. elődöntő győztese
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik