Nemzetek Ligája: zöld utat kapott az új nagy futballtorna

Vágólapra másolva!
2014.12.04. 21:41
null
Infantiono: Jön a Nemzetek Ligája! (Fotó: Action Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága csütörtökön Nyonban véglegesítette a válogatottak számára kiírt új sorozat, a 2018-tól kezdődően kétévente sorra kerülő, a tét nélküli felkészülési mérkőzések helyébe lépő UEFA Nemzetek Ligája menetrendjét.

A válogatottakat az erősségük alapján négy divízióra (A, B, C, D) osztják – a kiindulópont az UEFA 2017 novemberi országranglistája lesz –, azon belül csoportokba sorsolják őket, amelyekben 2018 szeptembere és novembere között rendezik meg az oda-visszavágós körmérkőzést. A csoportelsők egy divízióval feljebb jutnak, az utolsó helyezettek egyosztálynyit zuhannak (értelemszerűen az A-ból nem lehet feljutni, a D-ből nem lehet kiesni).

Az A-divízió négy csoportelsője 2019 júniusában vív négyes döntőt a Nemzetek Ligája trófeájáért, de a többi divízió csoportelsői számára is jelentős a tét: számukra is nyílhat út a 2020-as Európa-bajnokságra a 2020 márciusában sorra kerülő NL-rájátszásban.

A 2020-as Eb selejtezői addigra befejeződnek – azokat 2019 márciusa és novembere között bonyolítják le –, és annak eredményei is befolyásolják, hogy végül az NL csoportelsői vesznek-e részt a 16 csapatos NL-playoffban. Ha ugyanis ők az Eb-selejtezőből kijutottak az Eb-re, a divíziójuk lejjebb rangsorolt csapatai indulhatnak a négy Eb-kvótáért zajló, egyenes kieséses rájátszásban.

„Ezzel a formátummal nő az érdeklődés az európai nemzetek közötti mérkőzések iránt" – idézte az MTI Gianni Infantinót, az UEFA főtitkárát a szervezet vezető testületének nyoni ülése után.

Mint ismert, a 2020-as Eb 13 rendező városa közül az egyik Budapest lesz.

AZ UEFA NEMZETEK LIGÁJA FELÉPÍTÉSÉRŐL KORÁBBI CIKKÜNKBEN BŐVEBBEN OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik