Messi ide, Neymar oda, a francia futball szíve nem Párizsban dobog

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.08.10. 19:58
null
ASSE tudják olykor, hol áll a fejük… (Fotó: AFP)
Olimpia ide, a tomboló nyár és a nyári tombolás oda, a futball szerelmesei bújják a híreket, alig várják már, hogy megtudják, kedvenc csapatuk, csapataik kikkel erősítenek – és kikkel nem. Ezen a nyáron is megzörgetünk minden harasztot, utánanézünk a leghihetőbb és legborzalmasabb pletykáknak, és táblázatba gyömöszöljük a legfontosabb igazolásokat. Szokásunk szerint Olaszország, Anglia és Németországban után Franciaországban folytatjuk transzferkalandozásainkat.

 

Ugyan Saint-Étienne csak a 13. legnagyobb város Franciaországban, bőven elmarad a lakosságszám 200 ezertől, de az Association Sportive de Saint-Étienne Loire tízszeres francia bajnok (ez rekord), hatszoros Francia Kupa-győztes, és 1976-ban csak nagy csatában kapott ki a Bajnokcsapatok Európa-kupája döntőjében a fénykorát élő Bayern Münchennel szemben, még a németek szerint is balszerencsével. Azonban az 1960-as és 1970-es évek aranykora nem tért vissza, sőt a Les Verts az 1990-es évektől a Ligue 2-ben is megmártózott párszor.

MICSODA STADION! A kétezres éves sokszor ígértek feltámadást, megcibálták az aktuális gigászok bajszát, főleg a hazai oroszlánbarlangban, eljutottak néhányszor az európai kupákba is, de anyagilag sohasem bírták a versenyt a legnagyobbakkal a Ligue 1-ben sem – a nézőszámra nem lehet panasz, a most 42 ezer férőhelyes Stade Geoffroy-Guichard (az 1998-as világbajnokságon és két Európa-bajnokságon is rendeztek ott mérkőzéseket) gyakran megtelik, a koronavírus-járvány előtti utolsó „normális” idényben kevéssel maradt el az átlagnézőszám a 30 ezertől, ennél csak az Olympique Marseille (50 140), az ősi ellenfél Olympique Lyon (49 079), a PSG (46 911) és a Lille (34 079) dicsekedhetett többel. A nagy gond az, hogy nem áll a klub mögött egy igazán gazdag tulajdonos, most két üzletember, Bernard Tapie egykori üzletfele, Bernard Caiazzo, valamint Roland Romeyer a két legfőbb tulajdonos, 44-44 százalékát birtokolva a részvényeknek, és ők ketten az elnökök is (a feladatköröket megosztva). És egyikük sem eurómilliárdos...

MENNEK, MENNEK, MENNEK... Az 1980-as évek elejétől a 2000-es évek elejéig Dominique Rocheteau, Michel Platini, Jean-Francois Larios, Johnny Rep, Patrick Battiston, Bernard Genghini, Gérard Janvion, Roger Milla, Rob Witschge, Laurent Fournier, John Sivebaek, Roland Wohlfart, Laurent Blanc, Titi Camara, Grégory Coupet, Willy Sagnol, David Grondin és Zoumana Camara is elhagyta egy idő múlva a klubot, külön fájdalomként többen is az OL kedvéért és pénzéért.

MONOGÁMIA. Merőben szokatlan módon 2009-től 2017-ig Christophe Galtier ült a kispadon, előtte volt, hogy négy éven át csak két új játékosért tudtak fizetni, 2005-ben összejött azért a Frédéric Piquionne, Hélder Postiga, Pascal Feindouno csatársor. Gaultier ihletett formában nyitott, Blaise Matuidi, Dimitri Payet és Fredy Guarín összesen tízmillió euróba sem került! De Pierre-Emerick Aubameyangot 1.8 millió euróért vették meg a Milantól, kísérleteztek ismerős nevekkel (Florentin Pogba, Andreas Laudrup, Jorginho), és időről időre le tudtak igazolni ingyen egy idősebb, de nevesebb játékost (Yohan Cabaye, Neven Szubotics, Mathieu Debuchy, Yann M'Vila, Benoit Assou-Ekotto, Steed Malbranque, Carlos Bocanegra).

Nem lehet panasz az utánpótlásra sem, az ASSE iskolái csak az elmúlt tíz évben feladtak a profikhoz egy Josuha Guilavogui, Fauzi Gulam, Kurt Zouma, Allan Saint-Maximin, Jonathan Bamba, William Saliba, Wesley Fofana, Lucas Gourna-Douath összetételű sort, hogy csak azokat említsük, akiknek a játékjoga meghaladta a tízmillió eurót, de a mostani keretből is ki lehetne állítani egy teljes kezdőcsapatot, amely csakis saját nevelésű játékosokból áll!

TÖRTÉNELMIETLEN. Nyilván nem hiteles felvetés, de ha tíz évvel ezelőtt egy milliárdos-tulajdonos köszönt be a klubhoz, aki meg tudja tartani a legjobb játékosokat, akkor most minimum egy Etienne Green – W. Fofana, Zouma, Saliba – Payet, M'Vila, Rémy Cabella, Gulam – Bamba, P. Aubameyang, Saint-Maximin kezdővel sokkolnák az ellent a „zöldek”. A jelen keret három legértékesebb játékosa a 18 éves szűrő, Gourna-Douath, a 19 éves karmester, Adil Aouchiche és a nála hat évvel idősebb szélső, Denis Bouanga, őket 15 millió körüli összegért lehetne megvenni. Utóbbiért a Villarreal, Gourna-Douathért a Chelsea, a Dortmund, a Marseille és a Leverkusen érdeklődik. A sokszoros U-válogatott balszélsőt, Arnaud Nordint a Racing Strasbourg, a perui balhátvédet, Miguel Traucót a Trabzonspor, a 34 éves középcsatárt, az egymillióért el nem engedett Romain Hamoumát a Lorient, a Nice és a Brest, harmincéves kollégáját, a tunéziai Vahbi Hazrit a Basaksehir csábítja, de Trauco riválisának, a brazil Gabriel Silvának is van egy török kérője.

Megúszta a nyarat a St.-Étienne jelentősebb veszteségek nélkül, a két veterán, a kapus Jessy Moulin és a védő Mathieu Debuchy távozott, de alapemberek nem, ugyanakkor a kölcsönből visszatértek között sincsenek nagy ígértetek. Ám ne legyenek illúzióink, egy-két spílert ismét el kell engedniük, ellenben jó hír, hogy Gourna-Douath a hírek szerint két évvel meghosszabbítja 2023-ig szóló szerződését, és a vezetőedző, Claude Puel több fiatallal is profi szerződést kötött, és többekkel erre készül.

Caiazzo évek óta azért kampányol, hogy az első profi szerződés legalább ötéves legyen, mert ez jobban megvédi a kiscsapatok érdekeit, és eldicsekedett azzal is, hogy Puel az első edzője, aki azt mondta neki: „Nem szabad költeni!”. Megújult a csapat logója az új idényre, és a 2019 óta a csapatot vezető Puel sem tétlenkedik: a Trabzonspor támadójáról, Caleb Ekubanról ugyan lemaradt, de célpont még a PSG karmestere, Junior Dina Ebimbe, a PSG éke, Arnaud Kalimuendo, az ingyen leigazolható 31 éves védő, Nicolas Nkoulou, a hasonló cipőben járó, 33 esztendős belga ék, Kévin Mirallas, a Nimes szélsője, Zinedin Ferhat, a Parma hátvédje, Yordan Osorio. A Nice húszéves svájci szélsőjét, Dan Ndoyét egy évre kölcsönkérte Puel, a válasz még nem ismert.

Érdekes a tunéziai válogatott hátvéd, Vadzsdi Kecsrida esete, aki megérkezett St.-Étienne-be, állítólag aláírta a szerződését is, majd négy napra rá fel is húzhatta magára az új csapata mezét – a Salernitanáét!

A LIGUE 1 ÁTIGAZOLÁSAI, 2021 NYARA

SCO ANGERS
Érkezett:
Anthony Mandréa (Cholet), Batista Mendy (Angers, ingyen)
Kölcsönből vissza: Casimir Ninga (Sivasspor)
Távozott: Ludovic Butelle (Red Star FC, ingyen), Rayan Ait Nouri (Wolverhampton, kölcsön után végleg, 11 100 000 euró), Lassana Coulibaly (Salernitana)
Kölcsönbe: Lois Diony (Crvena zvezda)
Kölcsönből vissza: Ibrahim Amadou (Sevilla)

FC GIRONDINS BORDEAUX

Érkezett: Issouf Sissokho (Derby Académie)
Kölcsönbe: Gideon Mensah (RB Salzburg), Timothée Pembélé (PSG)
Kölcsönből vissza: Raoul Bellanova (Atalanta), Alexandre Lauray (Villefranche), Rubén Pardo(Leganés), Over Mandanda (Laval), Josh Maja (Fulham)
Távozott: Over Mandanda (St.-Priest, ingyen), Youssouf Sabaly (Betis, ingyen), Hatem Ben Arfa (szerződése lejárt), Nicolas de Préville (szerződése lejért), Maxime Poundjé (szl.), Vukasin Jovanovics (szl.), Alexandre Lauray (Le Mans, i.)
Kölcsönből vissza: Jean Michaël Seri (Fulham)

STADE BREST 29

Érkezett: Lilian Brassier (Rennes, 2 000 000 euró), Jere Uronen (Genk, 1 000 000), Marco Bizot (AZ Alkmaar, 5 000 000)
Kölcsönből vissza: Guillaume Buon (Bastia-Borgo), Heriberto Tavares (Famalicao), Rafiki Said (Briochin)
Távozott: Romain Perraud (Southampton, 13 000 000 euró), Ferris N'Goma (Chateauroux, ingyen), Mouez Hasszen (szerződése lejárt), Ludovic Baal (szl.), Gaëtan Charbonnier (Auxerre, i.)
Kölcsönből vissza: Lilian Brassier (Rennes), Jean Lucas (Lyon), Bandiougou Fadiga (PSG)

CLERMONT FOOT 63
Érkezett: Cem Türkmen (Leverkusen, ingyen), Elbasan Rashani (Erzurumspor, i.), Arial Mendy (Servette), Salis Abdul Samed (JMG Academy Abidjan), Jean-Claude Billong (Benevento), Szaif-Eddin Kaui (Marseille, i.)
Távozott: Lorenzo Rajot (Rodez), David Gomis (Pau, i.)
Kölcsönbe: Cem Türkmen (Austria Lustenau), Sofyan Chader (Lausanne)
Kölcsönből vissza: Salis Abdul Samed (JMG Academy Abidjan)

RC LENS
Érkezett: Gaël Kakuta (Amiens, kölcsön után végleg, 5 000 000 euró), Deiver Machado (Toulouse, 1 800 000 euró), Wuilker Farinez (Millonarios, kölcsön után végleg, 1 500 000), Christopher Wooh (Nancy, i.), Wesley Said (Toulouse, i.), Kevin Danso (Augsburg, 5 500 000), Przemyslaw Frankowski (Chicago Fire, 2 300 000)
Kölcsönből vissza: Jules Keita (CSZKA Szófia), Charles Boli (Paris FC)
Távozott: Loic Badé (Rennes, 17 000 000), Thomas Vincensini (Bastia, kölcsön után végleg, i.), Cheick Traoré (Dijon, i.) Tony Mauricio (Sochaux), Zakaria Diallo (szl.), Clément Michelin (AEK Athén, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Issiaga Sylla (Toulouse), Arnaud Kalimuendo (PSG)

LOSC LILLE

Érkezett: Amadou Onana (Hamburg, 7 000 000)
Kölcsönből vissza:
Adam Jakubech (Kortrijk), Scotty Sadzoute (Pau), Szaad Aguzul (Royal Mouscron), Hervé Koffi (Royal Mouscron), Angel Gomes (Boavista), Show (Boavista), Kouadio-Yves Dabila (Royal Mouscron), Léo Jardim (Boavista), Cheikh Niasse (Panathinaikosz)
Távozott: Boubakary Soumaré (Leicester City, 20 000 000), Mike Maignan (Milan, 13 000 000), Rominigue Kouamé (Troyes, kölcsön után végleg, 2 500 000), Adama Soumaoro (Bologna, kölcsön után végleg, 2 500 000), Hervé Koffi (Charleroi, 500 000), Scotty Sadzoute (Leuven), José Fonte (szl.), Abou Ouattara (Valenciennes, i.), Luiz Araújo (Atlanta United, 10 910 000)
Kölcsönbe: Lucas Chevalier (Valenciennes)

FC LORIENT
Érkezett: Kölcsönből vissza: Maxime Pattier (Briochin), Quentin Lecoeuche (AC Ajaccio), Julien Ponceau (Rodez), Umut Bozok (Troyes), Igor Silva (NK Osijek, 2 000 000)
Távozott: Sylvain Marveaux (Charlotte Independence, i.), Jonathan Delaplace (szl.), Franklin Wadja (Caen), Yoane Wissa (Brentford, 10 000 000)
Kölcsönbe: Julien Ponceau (Nimes), Umut Bozok (Kasimpasa)
Kölcsönből vissza: Trevoh Chalobah (Chelsea U23), Andreaw Gravillon (Inter), Tiago Ilori (Sporting CP)

OLYMPIQUE LYON
Érkezett: Damien Da Silva (Rennes, i.), Henrique Silva (Vasco da Gama, i.), Florent Da Silva (Lyon B), Malo Gusto (Lyon B)
Kölcsönből vissza: Camilo (Cuiabá), Pape Cheikh (Dijon), Lenny Pintor (Troyes), Joachim Andersen (Fulham), Jeff Reine-Adélaide (Nice), Jean Lucas (Brest), Moussa Dembélé (Atlético Madrid), Youssouf Koné (Hatayspor)
Távozott: Memphis Depay (Barcelona, i.), Melvin Bard (Nice, 3 000 000), Dzsamel Benlamri (Katar SZK, i.), Dzsamel Benlamri (Katar SZK, i.), Jean Lucas (Monaco, 11 000 000)
Kölcsönbe: Yahya Soumaré (Dijon), Cenk Özkacar (Leuven), Youssouf Koné (Troyes)
Kölcsönből vissza: Mattia De Sciglio (Juventus)

OLYMPIQUE MARSEILLE
Érkezett: Gerson (Flamengo, 25 000 000), Leonardo Balerdi (Borussia Dortmund, kölcsön után végleg), Konrad de la Fuente (Barcelona B, 3 000 000), Luan Peres (Santos, 4 500 000)
Kölcsönbe: Cengiz Ünder (Roma, 500 000), Mattéo Guendouzi (Arsenal), Pau López (Roma), William Saliba (Arsenal)
Kölcsönből vissza: Kevin Strootman (Genoa), Nemanja Radonjics (Hertha)
Távozott: Maxime López (Sassuolo, kölcsön után végleg, 2 000 000), Szakai Hiroki (Urava Reds, 1 500 000), Florian Thauvin (Tigres, i.), Christopher Rocchia (Dijon, i.), Valere Germain (szl.), Yohann Pelé (szl.), Nagatomo Juto (szl.), Szaif-Eddin Kaui (Clermont Foot, i.)
Kölcsönbe: Kevin Strootman (Cagliari), Lucas Perrin (Strasbourg)
Kölcsönből vissza: Michaël Cuisance (Bayern München), Pol Lirola (Fiorentina), Olivier Ntcham (Celtic)

FC METZ
Érkezett: Amin Basszi (Nancy, i.), Georgesz Mikautadze (Metz B), Sofiane Alakouch (Nimes, i.)
Kölcsönbe: Sikou Niakaté (Guingamp)
Kölcsönből vissza: Cheikh Sabaly (Pau)
Távozott: Victorien Angban (Szocsi, 4 100 000), John Boye (szl.), Thierry Ambrose (Oostende, 1 000 000), Mamadou Fofana (Amiens)
Kölcsönbe:
Youssef Maziz (Seraing)
Kölcsönből vissza: Aaron Leya Iseka (Toulouse)

AS MONACO

Érkezett: Ismail Jakobs (1. FC Köln, 6 500 000), Myron Boadu (AZ Alkmaar, 17 000 000), Jean Lucas (Lyon, 11 000 000)
Kölcsönbe:
Alexander Nübel (Bayern München)
Kölcsönből vissza: Anthony Musaba (Cercle Bruges), Wilson Isidor (Bastia-Borgo), Adrien Bongiovanni (Den Bosch), Jean Marcelin (Cercle Bruges), Loic Badiashile (Las Rozas), Gil Dias (Famalicao), Pelé (Rio Ave), Keita Baldé (Sampdoria), Jean-Eudes Aholou (RC Strasbourg), Jorge (Basel), Antonio Barreca (Fiorentina), Giulian Biancone (Cercle Bruges), Arthur Zagre (Dijon), Sztrahinja Pavlovics (Cercle Bruges), Henry Onyekuru (Galatasaray)
Távozott: Benjamin Henrichs (RB Leipzig, kölcsön után végleg, 15 000 000), Gil Dias (Benfica, 1 500 000), Sztevan Jovetics (Hertha, i.), Jusszef Ait Bennasszer (szl.), Loic Badiashile (szl.), Jorge (Palmeiras, i.), Henry Onyekuru (Olympiakosz, 4 500 000), Enzo Millot (VfB Stuttgart, 1 750 000), Giulian Biancone (Troyes, 2 500 000)
Kölcsönbe: Arthur Zagre (Utrecht), Jean-Eudes Aholou (RC Strasbourg)
Kölcsönből vissza: Florentino (Benfica)

MONTPELLIER HSC
Érkezett: Léo Leroy (Chateauroux, i.), Mamadou Sakho (Crystal Palace, i.)
Kölcsönbe: Thuler (Flamengo, 200 000)
Kölcsönből vissza: Kylian Kaiboué (Sete), Bastian Badu (Chambly), Thibaut Vargas (Chateauroux)
Távozott: Kylian Kaiboué (Bastia, i.), Daniel Congré (Dijon, i.), Bastian Badu (Le Mans, i.), Hilton (visszavonult), Keagan Dolly (szl.), Jun Il Lok (Ulsan Hyundai, i.), Damien Le Tallec (szl.), Damien Le Tallec (AEK Athén, i.)
Kölcsönbe: Clément Vidal (AC Ajaccio)

FC NANTES
Érkezett: Alban Lafont (Fiorentina, kölcsön után végleg, 7 500 000), Rémy Descamps (Charleroi)
Kölcsönbe: Wylan Cyprien (Parma), Osman Bukari (Gent)
Kölcsönből vissza: Alexandre Olliero (Pau), Molla Wagué (Amiens), Samuel Moutoussamy (Fortuna Sittard)
Távozott: Imran Louza (Watford, 10 000 000), Lucas Evangelista (RB Bragantino, kölcsön után végleg, 1 600 000), Élie Youan (St. Gallen, kölcsön után végleg, 500 000), Alexandre Olliero (Pau, i.), Thomas Basila (Oostende, i.), Batista Mendy (Angers, i.)

OGC NICE
Érkezett: Jean-Clair Todibo (Barcelona, kölcsön után végleg, 8 500 000), Jean N'Guessan (RC Abidjan), Melvin Bard (Lyon, 3 000 000), Calvin Stengs (AZ, 15 000 000), Mario Lemina (Southampton, 5 500 000), Pablo Rosario (PSV, 6 000 000)
Kölcsönbe:
Justin Kluivert (Roma), Marcin Bulka (PSG)
Kölcsönből vissza: Ibrahim Cissé (Chateauroux), Ihsan Sacko (Cosenza), Pedro Brazao (Lausanne), Evann Guessand (Lausanne), Lucas Da Cunha (Lausanne), Trazié Thomas (Lausanne), Armel Zohouri (Lausanne), Racine Coly (Amiens)
Távozott: Wylan Cyprien (Parma, kölcsön után végleg, 6 700 000), Racine Coly (Estoril Praia), Yoan Cardinale (szl.), Pierre Lees Melou (Norwich City, 6 000 000), Stanley Nsoki (FC Bruges, 6 500 000)
Kölcsönbe: Ibrahim Cissé (Le Mans), Jean N'Guessan (Lausanne), Andy Pelmard (Basel)
Kölcsönből vissza: Rony Lopes (Sevilla), Jeff Reine-Adélaide (Lyon), William Saliba (Arsenal)

FC PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett: Asraf Hakimi (Inter, 60 000 000), Danilo Pereira (Porto, kölcsön után végleg, 16 000 000), Georginio Wijnaldum (Liverpool, i.), Sergio Ramos (Real Madrid, i.), Edouard Michut (PSG U19), Xavi Simons (PSG U19), Gianluigi Donnarumma (Milan, i.), El Chadaille Bitshiabu (PSG B), Lionel Messi (Barcelona, i.)
Kölcsönből vissza: Junior Dina Ebimbe (Dijon), Alphonse Areola (Fulham), Arnaud Kalimuendo (Lens), Marcin Bulka (Chateauroux), Bandiougou Fadiga (Brest)
Távozott: Kays Ruiz-Atil (Barcelona B, i.), Mitchel Bakker (Leverkusen, 7 000 000)
Kölcsönbe: Alphonse Areola (West Ham), Marcin Bulka (Nice), Kenny Nagera (Bastia), Timothée Pembélé (Bordeaux)
Kölcsönből vissza: Alessandro (Roma), Moise Kean (Everton)

STADE REIMS
Érkezett: Nicolas Penneteau (Charleroi, i.), Dion Lopy (Reims B), Billal Brahimi (Reims B), Alexis Flips (Reims B)
Kölcsönbe: Andreaw Gravillon (Inter)
Kölcsönből vissza: Ilan Kebbal (Dunkerque), Logan Costa (Le Mans), Sambou Sissoko (Quevilly Rouen), Anasztasziosz Donisz (Venlo)
Távozott: Nicolas Lemaitre (Quevilly Rouen, kölcsön után végleg, i.), Boulaye Dia (Villarreal, 12 000 000)
Kölcsönbe: Thibault De Smet (Beerschot), Dario Maresic (LASK)

FC STADE RENNES

Érkezett: Loic Badé (Lens, 17 000 000), Lorenz Assignon (Rennes B), Kamaldeen Sulemana (Nordsjaelland, 15 000 000), Birger Meling (Nimes, 3 000 000), Baptiste Santamaria (Freiburg, 14 000 000)
Kölcsönből vissza: Rafik Guitane (Marítimo), Jérémy Gélin (Antwerpen), Sacha Boey (Dijon)
Távozott: Jordan Siebatcheu (Young Boys, kölcsön után végleg, 2 500 000), Lilian Brassier (Brest, kölcsön után végleg, 2 000 000), Damien Da Silva (Lyon, i.), Hakim El Mokeddem (Sete), Clément Grenier (szl.), Sacha Boey (Galatasaray, 1 000 000)
Kölcsönbe:
Yann Gboho (Vitesse)
Kölcsönből vissza: Steven Nzonzi (Roma), Dalbert (Inter)

AS SAINT-ÉTIENNE

Érkezett:
Kölcsönből vissza: Lamine Ghezali (SC Lyon), Alekszandros Katranisz (Hatayspor), Assane Dioussé (Ankaragücü), Sergi Palencia (Leganés), Jean-Philippe Krasso (Le Mans)
Távozott: Mathieu Debuchy (Valenciennes, i.), Kévin Monnet-Paquet (Aris Limassol, i.), Romain Hamouma (szl.), Jessy Moulin (Troyes, i.)
Kölcsönből vissza: Panajotisz Recosz (Leverkusen), Pape Abou Cissé (Olympiakosz), Anthony Modeste (1. FC Köln)

RC STRASBOURG ALSACE
Érkezett: Karol Fila (Lechia Gdansk, 1 500 000), Kévin Gameiro (Valencia, i.)
Kölcsönbe: Jean-Eudes Aholou (Monaco), Lucas Perrin (Marseille)
Kölcsönből vissza: Duplexe Tchamba (Stromsgodset), Moataz Zemzemi (Avranches)
Távozott: Mohamed Simakan (RB Leipzig, 15 000 000), Sztefan Mitrovics (Getafe, 1 000 000), Ismaël Aaneba (Sochaux, i.), Idrissz Szaadi (Bastia, i.), Duplexe Tchamba (Sönderjysk), Lamine Koné (szl.), Lionel Carole (Kayserispor, i.), Kévin Zohi (szl.), Moataz Zemzemi (Chamois Niort, i.)
Kölcsönből vissza: Jean-Eudes Aholou (Monaco), Frédéric Guilbert (Aston Villa)

ESTAC TROYES
Érkezett: Rominigue Kouamé (Lille 2 500 000), Mikola Kuharevics (Ruh Lviv, 300 000), Metinho (Fluminense, 5 000 000), Jessy Moulin (St.-Étienne, i.), Jasszer Laruci (Liverpool U23, i.), Mama Baldé (Dijon, 3 500 000), Giulian Biancone (Monaco, 2 500 000)
Kölcsönbe: Issa Kabore (Manchester City), Youssouf Koné (Lyon)
Távozott: Maxime Barthelmé (Guingamp), Stone Mambo (Orléans, i.), Terence Baya (Vendsyssel, i.), Dylan Saint-Louis (Hatayspor)
Kölcsönbe: Rui Pires (Pacos Ferreira)
Kölcsönből vissza: Rominigue Kouamé (Lille), Lenny Pintor (Lyon), Alimami Gory (Cercle Bruges), Umut Bozok (Lorient)

Lezárva kedden, vastaggal az elmúlt hét átigazolásai.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik