Maradona-kupa: a Barca 11-esekkel kapott ki a Bocától

Vágólapra másolva!
2021.12.14. 20:10
null
Dani Alves újra a pályán Barca-mezben (Fotó: AFP)
A tartalékos összeállításban pályára lépő Barcelona 1–1-es rendes játékidőt követően tizenegyespárbajban kapott ki a Boca Juniorstól a Maradona-kupáért kiírt mérkőzésen.

A Barcelona volt a Boca Juniors ellenfele Szaúd-Arábiában, a Maradona-kupáért kiírt mérkőzésen, amelyet az alig több mint egy éve (2020. november 25.) elhunytlegenda tiszteletére rendeztek meg. Mint ismert, Maradona az 1981–1982-es idényben erősítette első ízben az argentin sztárcsapatot, majd a Barcelonához igazolt (1982–1984). Aktív karrierje utolsó állomása is a Boca volt1995–1997 között.

Visszatérése óta először lépett pályára a Barcelonában Dani Alves, mellette honfitársa, Philippe Coutinho szintén a kezdőcsapatban kapott helyet, valamint az alapemberek közül Sergino Dest és Clément Lenglet is. Utóbbi második félidei lecserélése után Alves kapta meg a csapatkapitányi karszalagot.

A gól nélküli első játékrészt követően Ferran Jutgla az 50. percben szerzett vezetést a Barcának – Dani Alves beadása Coutinhóról pattant elé, majd szép lövéssel fejezte be az akciót. A 22 éves szélső a klub B-csapatában játszik, de a hétvégi, Osasuna elleni találkozón bemutatkozott a felnőttek között is tétmérkőzésen – egy percet kapott. A 77. percben Exequiel Zeballos egyenlített. Több gól nem esett a rendes játékidőben, jöhetett a tizenegyespárbaj.

A Barca részéről Matheus Pereira és Guillem Jaime is hibázott, míg a Boca négy rúgója betalált, így az argentin csapat nyerte meg a trófeát.

JUTGLA GÓLJA


MARADONA-KUPA (Rijád)
FC BARCELONA (spanyol)–BOCA JUNIORS (argentin) 1–1 – 11-esekkel 2–4
Barcelona: Neto – Dani Alves, Eric García (Marmol, 60.), Lenglet (Mingueza, a szünetben), Balde – Coutinho (Jaime, 68.), Álvaro Sanz (Matheus Pereira, 60.), Riqui Puig – Jutgla, Demir (Akhomach, a szünetben), Dest (Comas, 60.)
Gólszerző: Jutgla (50.), ill. E. Zeballos (77.)


Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
11 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik