Lokomotiv Moszkva: a háború miatt távozott a német edző

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.01. 14:27
null
A háború miatt távozott Markus Gisdol (Fotó: AFP)
Távozott posztjáról a Lokomotiv Moszkva labdarúgócsapatának vezetőedzője, Markus Gisdol.

 

A klub nem adott magyarázatot váltásra, de a német szakember a Bildnek nyilatkozva egyértelművé tette, hogy négy és fél hónap után azért távozott, mert múlt csütörtökön Oroszország háborút indított Ukrajna ellen.

„Futballedzőnek lenni a világ legnagyszerűbb hivatása számomra. De nem folytathatom a munkámat egy olyan országban, amelynek vezetője felelős egy Európa közepén történt támadásért. Ez nem összeegyeztethető az értékrendemmel” – jelentette ki az 52 éves tréner, aki korábban irányította a Hoffenheim, a Hamburg és a Köln szakmai munkáját is, a Lokomotivnál pedig októberben nevezték ki.

Az orosz bajnokságban még egy német edző dolgozik Sandro Schwarz személyében, ő viszont marad a posztján. Ahogy a Dinamo Moszkva mestere fogalmazott, ő nem olyan, aki elkötelezi magát egy terv mellett, majd azonnal elrepül Oroszországból. Segítője, az ukrán Andrij Voronyin viszont elhagyta a klubot. A játékosként 74-szeres válogatott, 42 éves szakember visszatért Németországba, ahol majdnem az egész pályafutását töltötte.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik