Képes Sport
NAGY ZSOLT
2023.05.05 13:51

Lionel Messi legkedvesebb csapattársai pályán és pályán kívül

Lionel Messi pályafutása során számtalan kiváló futballistával játszott együtt. Sorozatunk negyedikrészében azt a hét társat gyűjtöttük össze, akivel a legjobban megértette magát a pályán, és azon kívül is.

Koccintanak a 2010-es Aranylabda-szavazás dobogósai: balról Lionel Messi, Andrés Iniesta és Xavi (Fotók: AFP)

 

RONALDINHO

 
1. rész: Túl a százas álomhatáron – Lionel Messi góljai az argentin labdarúgó-válogatottban
2. rész: Rosario: árnyéktól a fényig – Lionel Messi útja a szegényes családi háztól a világhírnév felé
3. rész: Asperger-szindróma? Dopping? – a Messit ért vádak, és ami mögöttük van

A két klasszis alig nyolcvan mérkőzést játszott együtt a Barcelonában, a világbajnok brazil viszont így is nagy hatást gyakorolt Lionel Messi pályafutására. Mindenekelőtt ő készítette elő az argentin első gólját 2005. május 1-jén az Albacete ellen 2–0-ra megnyert spanyol bajnoki mérkőzésen. „Lepasszoltam neki a labdát, majd vártam, amire ő átemelte két védő felett, vissza hozzám. A kapus kimozdult, így nem volt más dolgom, mint alábökni a labdának, ami a kapuba hullott” – emlékezett vissza Lionel Messi a Sportskeedának.

Rondaldinho persze ennél többet is tett Lionel Messiért: 2003 és 2008 között a Barcelonát erősítette, közelről figyelte a fiatal argentin fejlődését, és mivel jól tudta, mekkora tehetség lakozik benne, szárnyai alá vette. Még a 10-es mezszámát is ráhagyományozta, amikor elhagyta a katalánokat, Messi azelőtt a 30-ast és a 19-est viselte a hátán.

„Mentorált engem, segített, hogy felengedjek, és jól érezzem magam a csapatban – folytatta Lionel Messi. – Nagyon jól megértettük egymást a pályán, sajnálom, hogy nem tudtunk többet együtt játszani. Amikor elbúcsúzott a klubtól, kijelentette, hogy csak én viselhetem a tízes mezét. Ha nem ő mondja, nem lett volna bátorságom magamnak kérni.”

Ronaldinhónak sokat köszönhet


XAVI

Amikor Lionel Messi tizenhárom évesen a Barcelona akadémiájára érkezett, Xavi már a felnőttcsapat tagja volt. Nem telt el sok év, csapattársak lettek, s mire Josep Guardiola 2008-ban átvette a katalánok irányítását, már-már telepatikus kapcsolat alakult ki közöttük. Xavi jelenléte a középpályán hatalmas biztonságot adott Messinek a támadósorban, biztos pontot jelentett neki, hogy tudta, honnan és mikor számíthat labdára. Az összhangot bizonyítja a klub veretes eredménysora, számos trófeát – közte hét bajnoki címet és négy Bajnokok Ligája-győzelmet – együtt szereztek. Xavi most a Barcelona vezetőedzőjeként próbálja Lionel Messit visszacsábítani a katalán klubhoz, és mivel az argentinnak nyáron lejár a szerződése a PSG-nél, a lehetőség megvan.

„Xavi játékát nehéz szavakkal leírni  – idézi az Eurosport Messi véleményét volt csapattársáról. – Rendszerint ő diktálta a játék tempóját, kiválóan olvasta, ami a pályán történt, és oda rúgta a labdát, ahová akarta. A legjobb labdarúgó a spanyol futball történetében, azt hiszem, ezzel mindent el is mondtam róla.”

ANDRÉS INIESTA

Amikor az argentin a Barcelona akadémiájára érkezett, a három évvel idősebb Iniesta is odatartozott még, 2002-ben kezdte el kivívni helyét az első csapatban. A két futballista barátsága a pályán is meglátszott, a klubot 2015-ben elhagyó Xavival ellentétben Iniesta 2018-ig maradt, így összesen 32 trófeát emelhetett a magasba Lionel Messivel, akivel egyébként 489 mérkőzésen szerepelt egy csapatban. Iniesta Xavihoz hasonló fontos láncszem volt a Barcelona középpályáján. Kiemelkedő labdabiztosság jellemezte, kiválóan passzolt, és meglátásaival számos helyzetet alakított ki az ellenfél tizenhatosán belül csapattársai, így Messi előtt is.

„Szorosabb kapcsolatot ápolt a labdával, mint velem – vélekedett Lionel Messi a spanyol középpályásról a The Artist: Being Iniesta című könyvben. – Amikor nála volt a labda, sosem lehetett tudni, mire készül. Teljesen másként gondolkozott, mint a többi játékos, és mindegy, milyen edzővel kellett dolgoznia, ez a tulajdonsága megmaradt. Mindig ösztönösen mozgott, szeretett improvizálni, azt hiszem, ez a tulajdonság közös bennünk.”

DANI ALVES

Habár a brazil jobbhátvédet sosem övezte akkora elismerés Barcelonában, mint Xavit vagy Andrés Iniestát, bőven kivette a részét a csapat sikereiből. Nyolc évet játszott együtt Lionel Messivel, és a 2008–2016 közötti időszakban minden sikernek részese volt. Az argentin támadó szempontjából azért volt különösen fontos a szerepe, mert a legtöbbször azonos oldalon játszott vele. Biztosított mögötte, ellátta a védőfeladatait, így megteremtette a lehetőségét, hogy a támadóharmadban kihozza magából a maximumot. Persze Alves is szívesen mozgott előre, és bontotta meg az ellenfél védelmét. Jellemző adat, hogy a katalánok színeiben 105 gólpasszt adott – ebből 43-at Lionel Messinek.

„Amióta stabil játékosa lettem a Barcelonának és együtt játszottunk a jobb oldalon, jól megértettük egymást – nyilatkozta az argentin Dani Alvesről a FourFourTwo-nak. – A pályán kívül is remekül kijöttünk, nagyon közel álltunk egymáshoz. A barátságunk hatalmas segítség volt játék közben, szavak nélkül is tudtuk, mire készül a másik, hogyan fog mozogni.”

A brazil Dani Alves a szó szoros és átvitt értelmében is passzolt Messihez


LUIS SUÁREZ

Amikor az uruguayi csatár 2014 nyarán csatlakozott a Barcelonához, kevesen gondolták, hogy milyen jól megtalálja majd a közös hangot Messivel. Neymarral kiegészülő támadóhármasukat hamarosan a nevük kezdőbetűiből kirakott MSN mozaikszóval kezdték emlegetni. A legjobbra kétségkívül a 2014–2015-ös idény sikerült, amelynek során a Barcelona triplázni tudott, azaz a spanyol bajnokság és a Spanyol Kupa mellett a Bajnokok Ligáját is megnyerte. Az MSN-trió ehhez 122 góllal járult hozzá. Luis Suárez a hármas 2017-es felbomlása után is maradt Barcelonában, 2020-ig együtt futballozott Lionel Messivel. Jó barátságot ápolt vele, nem mellékesen hat év alatt 54 gólpasszt adott neki.

„Nehezen tudnám őt bárkihez hasonlítani azok közül, akikkel korábban együtt játszottam  – mondta a fifa.com oldalának adott interjúban Suárezről Messi. – Nem kérdés, nálam ő a világ legjobb középcsatára. Élmény vele futballozni, az egész csapatot jobbá teszi, amikor pályára lép.”

Messi Luis Suárezről: „Nem kérdés, nálam ő a világ legjobb középcsatára”


SERGIO AGÜERO

Lionel Messi nemcsak a Barcelonában szerzett barátokat, az argentin válogatottban is sokan álltak és állnak közel hozzá. A legjobban Sergio Agüeróval értette meg magát, akivel először a 2005-ös U20-as világbajnokság előtt találkozott. A két fiatal a tornára készülve közös szobába került, és ugyan a személyiségük teljesen különbözött (Agüero harsány, míg Messi visszahúzódó), megtalálták a közös hangot. A korosztályos világbajnoki címet közösen ünnepelhették meg, fájdalmukra azonban klubszinten nem játszottak együtt. Agüero útja Argentínából az Atlético Madridhoz, majd a Manchester Cityhez vezetett, 2021 nyarától lett a Barcelona játékosa, éppen amikor Messi elhagyta a klubot, és a PSG-hez igazolt. A válogatottban ettől függetlenül 77 mérkőzésen léptek együtt pályára, s Messi a keresztapja Agüero Benjamin nevű fiának. A 2022-es világbajnokság előtt Agüero szívbetegség miatt visszavonult, így a Copa América 2021-es megnyerése után a hőn áhított vb-trófeát már nem emelhették együtt a magasba. Ám Agüero ennek ellenére is elutazott Katarba, hogy a régi idők emlékére a döntő előtt egy szobában aludjon barátjával és lelki támogatást nyújtson neki.

Honfitársai közül a legjobban Sergio Agüeróval értette meg magát


NEYMAR

A brazil futballsztárt 2013-ban vásárolta ki a Santosból a Barcelona, ahol négy évig játszott együtt Lionel Messivel. Neymar 2019-ben, a PSG játékosaként egy interjúban fenomenális duóként emlékezett vissza kettejükre, Messit pedig nemcsak a világ legjobb játékosának nevezte, akit valaha játszani látott, hanem a barátjának is.

Messi hasonlót élt meg vele, mint Ronaldinhóval, csak ezúttal ő volt az, aki a fiatal tehetséget istápolta. Megnyugtatta, hogy megfelelhessen a vele szemben támasztott hatalmas elvárásoknak, és segített neki, hogy kibontakoztathassa tehetségét. A Luis Suárez érkezésével összeálló MSN-triót Európa-szerte rettegték, és a két futballista kapcsolata annak ellenére sem szakadt meg, hogy 2017 nyarán Neymar részben azért igazolt a PSG-hez, hogy kilépjen Messi árnyékából. Az elválás négy évig tartott, Messi akkor követte a brazilt a párizsiakhoz, és kettejük baráti kapcsolatáról mindent elmond, hogy Neymar még a PSG sportigazgatójánál is hamarabb tudott az argentin érkezéséről.

„Amikor az édesapám elkezdett tárgyalni Leonardóval, Neymar már tisztában volt azzal, hogy mi fog történni, mert elmondtam neki. Felajánlotta nekem a tízes mezszámot is, de én nem kértem”  – idézi a sportskeeda.com Lionel Messit. S hogy milyen az élet: két újabb együtt töltött idény után a nyáron valószínűleg egyszerre hagyják el a párizsi csapatot.

Neymarral Barcelona után Párizsban is megtalálta a hangot


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. április 29-i lapszámában jelent meg.)

2023.10.02 00:13:08

Minden más foci nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A minap egyszer az jutott eszembe, milyen csodálatos lenne, ha egyszer csak betoppannál a »mackós«-ra, hogy újra itt vagy, csak egy félreértés volt ez az egész. Elképzeltem, hogy odaszaladok, és újra megölellek és megölelsz. Micsoda boldogság lenne. Aztán arra gondoltam, hogy de hiszen éppen ez vár ránk egyszer.

2023.10.01 15:42:42

Minden más foci nemzetisport.hu

Csak egyetlen gólt láthattak a nézők, a hazai támadásokban nem volt elég veszély.

2023.09.30 20:10:46

Minden más foci nemzetisport.hu

Kevés volt Stefanescu bombagólja Hagiék ellen, csereként állt be a kis Rivaldo, illetve Kecskés Ákos és Varga Roland is.

2023.09.30 14:44:48

Minden más foci nemzetisport.hu

Az észak-bácskaiak csütörtökön a görög Olympiakoszt fogadják a TSC Arénában.