Japán: Messiék legyőzése történelmi bravúr

Vágólapra másolva!
2010.10.08. 18:01
null
A japánok szervezett játékkal csapdába ejtették Messiéket (Fotó: Action Images)
Japán boldogságban úszik azt követően, hogy az ország labdarúgó-válogatottja pénteken 1–0-ra legyőzte Argentínát felkészülési mérkőzésen. A távol-keleti ország korábban mindig kikapott dél-amerikai ellenfelétől.

„Boldog vagyok, hogy a bemutatkozó mérkőzésem ilyen nagyszerű ünnepbe torkollott – mondta a lefújás után az olasz Alberto Zaccheroni, akit a nyári világbajnokság után neveztek ki a japán válogatott szövetségi kapitányává. – A kezdés előtt azzal biztattam játékosaimat, ha keményen küzdenek, meglesz az eredménye.”

Noha Lionel Messinek már az első negyedórában volt két gólhelyzete, a vezetést a hazaiak szerezték meg. A 19. percben született gólt Haszebe Makoto 30 méteres bombája előzte meg; Sergio Romero kapus csak kiütni tudta a labdát, Okazaki Sindzsi jó ütemben érkezett, és a menteni próbáló kapust megelőzve a hálóba terelte a labdát.

A folytatásban is kiegyenlített volt a játék. Messi és Carlos Tévez többször megdolgoztatta Kavasima kapust, ám a túloldalon is adódtak gólszerzési lehetőségek – az utolsó a 88. percben, Romerónak nagyot kellett védenie a jó cselekkel kiugró Maeda akciójánál.

A vereséggel megszakadt Sergio Batista megbízott argentin szövetségi kapitány jó sorozata: a csapat irányítását Diego Maradonától átvevő szakemberrel korábbi két meccsét megnyerte az albiceleste (Írország, 1–0; Spanyolország, 4–1). A két ország korábbi hat mérkőzését rendre Argentína nyerte meg.

„Nem kívánok mentséget keresni, de a helyzet az, hogy nagyon kevés időnk volt a felkészülésre, futballistáim néhány napja még a világ legkülönbözőbb pontjain játszottak bajnoki mérkőzést. A három meccses mérlegemmel elégedett vagyok, hiszen ne feledjék, ez a csapat nemrég legyőzte Spanyolországot!” – mondta Batista, aki reményét fejezte ki, hogy kisebb sérülés miatt lecserélt labdarúgói (Cambiasso, D. Milito, Bolatti) nem kényszerülnek hosszú kihagyásra.

JAPÁN–ARGENTÍNA 1–0

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
Japán–Argentína 1–0 (1–0)
Szaitama Stadion, 60 000 néző
Japán: Kavasima (Nisikava, 85.) – Ucsida, Kurihara, Nagatomo, Konno – Haszebe, Honda, Endo (Szekigucsi, 72.), Kagava (Nakamura, 77.) – Okazaki (Abe, 70.), Morimoto (Maeda, 65.)
Argentína: Romero – Burdisso (Lavezzi, 77.), Demichelis, G. Milito, Heinze – Cambiasso (Bolatti, 45.; Di María, 85.), Mascherano, D’Alessandro (Pastore, 61.) – Messi, D. Milito (Higuaín, 33.), Tévez
Gólszerző: Okazaki (19.)
TOVÁBBI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK 
Dzsakarta: INDONÉZIA–URUGUAY 17 (Boaz Solossa 17., ill. Cavani 35., 80., 82., L. Suárez 41., 53., 69., Eguren 57.)
Kunming: KÍNASZÍRIA 21 (Csao Peng 39., Csang Lin-peng 51. – 11-esből, ill. el-Huszein 61.)
Santa Cruz: BOLÍVIAVENEZUELA 13 (Moreno 59., ill. Chourio 10., 37., Vizcarrondo 28.)
Legfrissebb hírek

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
21 órája

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
2025.07.30. 22:34

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28

Sallai gólig és gólpasszig jutott a Cagliari elleni felkészülési meccsen – videó

Légiósok
2025.07.24. 17:35

Az Arsenal Saka góljával legyőzte a Milant Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.23. 16:08

NB II-es felkészülés: a Vasas és a Kecskemét is két meccsből egyet nyert meg

Labdarúgó NB II
2025.07.20. 21:21

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55
Ezek is érdekelhetik