Hollandia: Van Gaal kapitányként tér vissza, a segítői is megvannak – sajtóhír

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.07.22. 15:55
null
A 69 éves Louis van Gaal lehet a hollandik régi-új kapitánya (Fotó: AFP)
Egybehangzó sajtóhírek szerint Louis van Gaal lesz a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, a hivatalos bejelentés napokon belül várható. A 69 éves edző korábban kétszer is irányította már hazája nemzeti együttesét. Egyik segítője a korábbi szövetségi kapitány, Danny Blind lehet.

 

A labdarúgással foglalkozó 433 tényként számolt be róla szerdán, hogy Louis van Gaal visszatér a holland válogatott kispadjára, de több nemzetközi és holland lap, köztük a Telegraaf is megerősítette ezt. Hivatalos bejelentés a napokban várható.

Van Gaal 2000 és 2001, valamint 2012 és 2014 között irányította már hazája válogatottját, sőt egy vb-bronzérmet is szerzett a hollandokkal a brazíliai világbajnokságon, hét évvel ezelőtt. A 69 éves tréner karrierje során az Ajax, a Barcelona, az Alkmaar, a Bayern München és a Manchester United vezetőedzője/menedzsere is volt.

A Telegraaf információi szerint segítői között ott lesz Frans Hoek, Henk Fraser és Danny Blind is – utóbbi maga is volt az oranje kapitánya 2015 és 2017 között, miután a 2014-es világbajnokság alatt Van Gaal munkáját segítette.

Hollandiát az idei Európa-bajnokságon Frank de Boer irányította, de a csehek elleni, budapesti nyolcaddöntős búcsút követően menesztették.

 


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik