Gyász: elhunyt a szabadrúgások mestere, Szinisa Mihajlovics

VÉGH JÁNOSVÉGH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2022.12.16. 15:37
null
Szinisa Mihajlovics 1969–2022 (Fotó: AFP)
Ötvenhárom éves korában elhunyt a korábbi kiváló labdarúgó és edző, Szinisa Mihajlovics – írja családjának közleménye alapján a Corriere dello Sport.

A horvát-bosnyák édesanyától és szerb édesapától származó Szinisa Mihajlovics 2019 júliusa óta küzdött leukémiával.

A kőkemény játékáról és a támadásokban is aktív szerepéről elhíresült 63-szoros jugoszláv válogatott hátvéd Vukováron született, első profi klubja az újvidéki Vojvodina volt. Innen a Crvena zvezdába szerződött, amellyel 1991-ben BEK-et nyert, majd az időközben polgárháborúba sodródó hazájából Olaszországba vezetett az útja.

1992 és 1994 között az AS Roma játékosa volt. A szerb köztévének később azt nyilatkozta, ez volt pályafutása két legrosszabb idénye, ám teljesítményével felhívta magára a Sampdoria figyelmét, amelyet négy éven át erősített. Az 1998 és 2004 közötti időszakban a másik fővárosi nagy klubban, a Lazióban futballozott, amellyel megnyerte a Kupagyőztesek Európa-kupájának utolsó, 1998–1999-es kiírását. A 1999–2000-es idényben bajnok lett, 2004-ben kupát nyert, majd még két esztendőt játszott az Interben – itt fejezte be játékos-pályafutását.

Szabadrúgásból 28 alkalommal szerzett gólt a Serie A-ban – ezzel a mai napig csúcstartó az olasz élvonalban. Legszebb találatairól ide kattintva tekinthet meg videót!

Párbaj Adrian Mutuval szemben (Fotó: AFP)
Párbaj Adrian Mutuval szemben (Fotó: AFP)

A VÁLOGATOTTBAN

A jugoszláv nemzeti csapatban egy Feröer ellen 7–0-ra megnyert Eb-selejtezőn mutatkozott be. A „plávik” hiába jutottak ki a kontinenstornára, az ország háborús agressziója miatt a válogatottat kizárták a tornáról, így Mihajlovicsnak 1998-ig kellett várnia ahhoz, hogy világversenyen szerepelhessen.

A franciaországi vb-re a számunkra nem túl szép emlékű, Magyarország elleni pótselejtezőkön át jutott ki Jugoszláviával. A budapesti 7–1-es és a belgrádi 5–0-s győzelem során végig a pályán volt, az első összecsapáson gólpasszt is adott.

Az 1998-as vb-n a jugoszlávok első meccsén – hogyan máshogyan – szabadrúgásból vette be Irán kapuját (1–0), az Egyesült Államok elleni, hasonló siker alkalmával gólpasszt jegyzett. A jugók a nyolcaddöntőben, Hollandia ellen (1–2) búcsúztak.

A 2000-es Európa-bajnokságon az országból kilenc évvel azelőtt kiváló Szlovénia volt az első ellenfél, a 3–3-as végeredményt hozó mérkőzés Mihajlovics számára már a 60. percben véget ért egy piros lappal. Norvégia legyőzését a lelátóról nézte végig, a spanyolok elleni 4–3-as vereség és a Hollandia elleni negyeddöntőben elszenvedett 6–1-es pofon során végig a pályán volt.

Az időközben a Szerbia és Montenegró névre váltó szövetségi állam válogatottjában 2003-ban Finnország ellen (0–3) játszott utoljára. A nemzetközi mezőnyben 63 válogatott meccsen 10 gólig jutott.

Mihajlovics (11) küzd a labdáért Ronaldo ellen egy Brazília elleni felkészülési mérkőzésen 2002-ben (Fotó: AFP)
Mihajlovics (11) küzd a labdáért Ronaldo ellen egy Brazília elleni felkészülési mérkőzésen 2002-ben (Fotó: AFP)

EDZŐI KARRIER

Miután befejezte labdarúgó-pályafutását, az Internél régi barátja, Roberto Mancini edzői stábjának tagja lett. Első vezetőedzői állását 2008 novemberében a Bolognánál kapta meg, ahol fél év után menesztették, miután a gárda visszakerült a kiesőzónába.

Ezt követően Szicílián vállalt munkát: a Catania nem szerepelt rosszul irányításával, ám az idény végén mégis lemondott. Pályafutásának következő állomása Firenze lett, két idényben is a középmezőnyben végzett a Fiorentinával.

2012 tavaszán a Szerb Labdarúgó-szövetség felkérte, vezesse ki a válogatottat a 2014-es brazíliai világbajnokságra – a selejtezőcsoportban csak a 3. helyen végzett déli szomszédunk, Mihajlovics pedig továbbállt a Sampdoriához, amelyet első idényében megmentett a kieséstől. A következő kiírást hiába kezdte jól Genovában, távozott a klubtól.

2015-ben a Milan edzőjének nevezték ki – ő volt az, aki bizalmat szavazott a 16 éves, azóta világklasszissá fejlődő olasz kapusnak, Gianluigi Donnarummának. 2016 és 2018 között a Torinót irányította, legjobb eredménye egy Olasz Kupa-ezüst volt a gárdával.

48 ESZTENDŐSEN ÍGY LŐTTE A SZABADRÚGÁSOKAT A TORINO EGYIK EDZÉSÉN

2018 júniusában mindössze kilenc napig volt a Sporting edzője – miután akarata ellenére változtattak edzői stábján, felmondott Lisszabonban.

2019 júliusában visszatért Bologna élére, ahol Nagy Ádám is a játékosa volt. Ebben az évben megrázó hírt jelentett be: leukémiával diagnosztizálták – a munkát súlyos betegsége ellenére folytatta. Ez év októberében sikeres csontvelő-átültetésen esett át.

2022 szeptember elején a rossz idénykezdés után menesztették a klubtól. December elején Belgrádban még tiszteletét tette egy könyvbemutatón, ám állapota rosszabbra fordult, december 16-án pedig szervezete feladta a küzdelmet.

„Rendkívüli profi, mindenki számára megközelíthető, jó ember volt. Bátran küzdött egy szörnyű betegséggel. Köszönet az orvosoknak és ápolóknak, akik szeretettel és tisztelettel kezelték az elmúlt években” – közölte családja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik