Most sem ment a DAC-nak, de legalább nem kapott ki

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.08.14. 17:55
Rosszul kezdte az idényt a Dunaszerdahely, hat tétmérkőzéséből csak egyet nyert meg, igaz, ilyen helyzetkihasználással, mint most Szenicén, nem könnyű győzni.
(Fotó: Lelkes Ernő)
(Fotó: Lelkes Ernő)
(Fotó: Lelkes Ernő)

(Fotó: Lelkes Ernő)
(Fotó: Lelkes Ernő)

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
4. FORDULÓ
Senica–DAC 1–1 (0–0)
Szenice,
OMS Aréna. V: I. Kruzliak
DAC:
Jedlicka – Vera (Davis, a szünetben), Kruzliak, Beszkorovajnij, Ciganiks – Schäfer, Dimun, Balic (Zuberu, 82.) – Divkovic, Nicolaescu (Taiwo, 73.), Andzouana (Moumou, 67.). Vezetedző: Németh Antal
Gólszerző: Niarkosz (78.), ill. Zuberu (90+3.)

Rosszul kezdte az idényt a szlovák labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Dunaszerdahely, öt tétmeccsből csak egyet nyert meg, most ahhoz a Senicához látogatott, amely nagyon nehéz helyzetben áll anyagilag, az első bajnokikra az új igazolásokat sem tudta emiatt benevezni, de közben a pályán jó szerepel a csapat. Mégis kétgólos előnnyel térhetett volna pihenőre a DAC, ha a moldáv középcsatár, Ion Nicolaescu értékesíti a ziccereit.

Németh Antal a második félidőre beküldte a frissiben felépült Eric Davist, majd a balszélső Brahim Moumut is, miközben Andrija Balic forintos labdáját Marko Divkovic az oldalhálóba vágta, Schäfer András pedig hiába próbálkozott 16-18 méteres lövésekkel. Nagyon hiányzott a DAC-ból Kalmár Zsolt, már csak azért is, mert a magyar karmester már öt gólt lőtt a szeniceieknek.

Akikhez beállt a második félidőbe a 18 éves ikerpár, a két csatár, Jakub és Filip Buchel, de nem ők voltak a főszereplők, hanem először Moumou, aki kihagyta a kihagyhatatlant, majd az ilyenkor szokásos büntetésként egy másik csereember, a görög Jannisz Niarkosz lőtt gólt Elvis Mashike Sukisa beadásából.

Kihagytak egy-egy helyzetet a felek, majd a 93. percben már rezdült a háló, szerencsére, mert a vendégektől Sharani Zuberu volt eredményes, a hazai kapus hathatós segítségével. Aztán nem sokra rá a DAC hálója rezzent, de Sukisa lesről talált a kapuba – most sem ment a Dunaszerdahelynek, de legalább nem kapott ki.

PERCRŐL PERCRE


90+5. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90+4. perc Sukisa lő a vendégkapuba... de les!

90+3. PERC EZ ÉPPEN ELÉG EGY GÓLRA! Moumou beívelése után SHARANI ZUBERU fejese nem az igazi, Ravas azonban a kapuba ügyetlenkedi azt, egyenlő! 1–1!

Négy perc a ráadás.

89. perc Ez is mellé, Schäfer adja be jobbról a labdát, a szűrő Dimunra senki nem figyel, de ő sem figyel eléggé, mert jobbal négy méterről nem találja el a kaou!

87. perc J. Buchel kap sárga lapot, Davis buktatásáért.

85. perc Simcák 25 méteres szabadrúgását kiüti a léc alól Jedlicka. Már csak a volt védője gólja hiányzik a DAC-nak...

82. perc Balic elfáradt, a ghánai Sharani Zuberu váltja.

81. perc Helyzet, J. Buchel jobblábas beadását hatról a jobb sarok mellé fejeli Sukisa.

Kruzliak veszített labdát döntő pillanatban a gól előtt.

78. PERC ITT A GÓL, totális leállás a vendégvédelemben, Sukisa bal oldali beadását öt lépésről jobbal a kapuba vágja JANNISZ NIARKOSZ. 1–1!

77. perc Kucsera váltja Svobodát.

76. perc Goslin lőne 14-ről a léc alá, de figyel Jedlicka.

74. perc MOUMOU kihagyja a kihagyhatatlant, közelről a kapufára lő, abszolúte ziccerben. Divkovic jobbról ennél jobb labdát nem adhatott volna, a túlsó, azaz jobb sarok elől a jobb oldali kapufát találta el a német-marokkói szélső pár lépésről.

73. perc Nicolaescu nem lett a meccs hőse, Abdulrahman Taiwo váltja.

72. perc Divkovic, majd Nicolaescu lő 24-ről a léc fölé.

Ivószünet.

Ő lesz-e a szeniceiek Moumousa?

67. perc Brahim Moumou váltja a ma gyengén futballozó Andzouanát.

67. perc Sukisa bal oldali beadását Niarchos 13-ról kapura fejeli, de blokkol, igaz, kornerre Beszkorovajnij.

Ikertestvérek!

62. perc Jakub és Filip Buchel be, az ék és a jobbszélső, Sumbera és Twardek le. Ék és jobbszellő be.

61. perc Davis jobbról szépen ível a 16-oson belülre Schäfer elé, de nem az igazi a levétel, lövés nincs.

59. perc Újabb ígértetes, de agyonpasszolgatott DAC-támadás.

56. perc Balic futtatja a jobbon Divkovicot, aki az ötös sarka elől jobbal az oldalhálóba lő!

51. perc Kettős hazai csere, Masulovic Dudát, a görög balszélső, Jannisz Niarkosz Halabrínt váltja.

50. perc Schäfer megindul, cselez egyet, felrúgják a 16-oson... tovább!

48. perc Kruzliak lő 25-ről, de középre, és nem túl nagy erővel.

46. PERC FOLYATJUK!

46. perc Éric Davis be, Vera le.

Egy kis örökmérleg: 33 mérkőzés, 12 szenicei ls 14 szerdahelyi sikerrel, 54, ill. 41 rúgott góllal.

E párharc legjobb góllövője a közelmúltból Kalmár, öt góllal!

Maly nemrégiben tért vissza kölcsönbe a DAC-hoz a Senicától. A balbekk Simcákot tavaly adta el a DAC a szeniceieknek.

45+2. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

(Fotó: Lelkes Ernő)
(Fotó: Lelkes Ernő)

45. perc MEG EGY NAGY ZICCER, de a Vera futtatta Divkovic csodás indítását a Gacot megelőző Nicolaescu jobbal hét méterről a jobb alsó sarok mellé vágja! Nem sokkal, talán még a kapufát is súrolta, de mellé.

43. perc Jut még pár pontatlan lövés és egy ilyen Vera-fejes az első félidőre.

40. perc Schäfer lő 18-ról jobbal kapura, de blokkol egy védő.

40. perc I. Kruzliak ad egy sárga lapot D. Kruzliaknak.

37. perc Ciganiks és Andzouana akciója sem rossz, utóbbi estében jobbal a léc fölé lő.

32. perc Itt a második, Twardek jobbról laposan passzol középre, Sukisa az ötös elől jobbal a keresztbe elfutó balbekk, Ciganiks hátát zörgeti meg a labdával! Nagyon szépen indult meg a hazaiak jobbszellője, aki egyszeres kanadai válogatott.

(Fotó: Lelkes Ernő)
(Fotó: Lelkes Ernő)

60 százalékban a DAC-é a labda, ötször lőttek kapura. A hazaiak csak egyszer.

30. perc Nicolaescu lőhetne gólt Vera indításából, de a 16-os előtt szereli őt az utolsó pillanatban Gac.

27. perc Dimun helyzetben, de nem lő a 16-osra belépve, passzol, rosszul.

26. perc Hazai lehetőség, de Sumbera balról érkező, ballábas beadása magas picit az ötösön felugró középcsatárnak, Sukisének!

Dominik Duda cseh, de ő ugyebár nem a volt herthás Duda.

22. perc Ivószünet, a pályán kell ápolni közben Schäfert, aki a hazai karmesterrrel, a jónevű Dudával csapott össze.

21. perc Két rossz hazai beadás után Nicolaescu középtávolija kapuscsemege.

19. perc Megindul Twardek a jobbon, Beszkorovajnij mellől jobbal az oldalhálóba lő.

17. perc HELYZET, megindul a szűrő Dimun, lapos passzát Nicolaescu elcsípi, de az ötös előteréből a jól kilépő Ravasba pazarolja.

15. perc Vaclav Svoboda kap sárga lapot a felfutó Ciganiks felrúgásáért.

11. perc Balic ad be jobbról egy szögletet, Divkovicé, aki azonban rosszul találja el a labdát 12-ről.

9. perc A Baliccsal háromszögező Schäfer lövését blokkoltja az ötös előterében Gac, de a kipattanó Andzouanáé, akinek a jobblábas lövését villámgyors vetődéssel Ravas!

7. perc A jobbról középre betörő Vera lő kapura a 16-os elől, de figyel Ravas, a korner meg a védőké.

5. perc Ravas végzi el, a hazai kapus. A Derby Countytól ékezett haza a nyáron, könnyű észrevenni: 195 centiméter magas.

3. perc Simcák szereli szépen a balon a Schäfer indította Divkovicot. Balic a másik szélen Verát futtatja, de kicsit hosszan, kirúgás.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak tiszta kékben, a vendégek sárga mezben és kék nadrágban.

A bajnokság indulása előtt a FIFA megtiltotta az erdőhátiaknak, hogy benevezzék a nyári erősítéseiket. Ennek az okai régebbi tartozások voltak, amelyeket csak a bajnokság kezdetének a hetén egyenlítettek ki. Az első bajnoki forduló napján ezért még azt kellett oldaniuk, milyen játékoskerettel vágnak neki egyáltalán az élvonalbeli küzdelmeknek. Mindezen gondok ellenére azonban a vártnál sokkal jobban sikerült a Szenice szezonrajtja, hiszen három mérkőzést követően a Nagyszombat elleni hazai győzelem, és a Rózsahegyen, valamint az Aranyosmaróton elért döntetlennel a táblázat ötödik helyén állnak – írja a DAC honlapja.

„Az előzmények tudatában a Liptószentmiklós elleni találkozóhoz hasonlítanám a jelenlegi helyzetet. akkor is vesztes találkozó, kupakiesés után léptünk pályára, és szükségünk volt a győzelemre – mondta még Németh Antal. – Sőt, inkább azt mondom, hogy most még nehezebb találkozó előtt állunk. Mindenkin nagy a nyomás. Mindenki szeretne bizonyítani, továbblépni.”

Szenicén lép pályára a DAC, és amíg a Szered ellen idegenben kedvezőtlen a dunaszerdahelyiek mérlege (három vereség), az erdőhátiak ellen épp ellenkező az előjel: sorozatban négy idegenbeli győzelem, összességben a legutóbbi tizennégy bajnoki mérkőzésen veretlen az együttes.

„Nagyon csalódott volt mindenki a Nagyszombatban lejátszott meccs után – mondta lapunknak a DAC vezetőedzője, Németh Antal. – A játékosokon is lehetett látni, tudják, hogy nem úgy futballoztak, ahogy kellett volna, ahogyan a felkészülési mérkőzéseken elképzeltük. A hét elején nagyon sokat beszélgettünk, elemeztük a sikertelen találkozót, igyekeztünk megtalálni a probléma forrását. Örülök, hogy a játékosok is elmondták a véleményüket, és bízom abban, hogy eredményes volt a szakmai diskurzus.”

Az újabb vereséggel ismét bebizonyosodott, mennyire hiányzik a dunaszerdahelyi csapatból a Kalmár Zsolt, Cesar Blackman, Eric Davis, Eric Ramírez négyes, amely Schäfer Andrással együtt az elmúlt idénybeli a csapat motorja volt.     

Németh Antal, a DAC vezetőedzője sem fogta vissza magát, a találkozó után a sajtótájékoztatón azt mondta:   „Természetesen csalódottak vagyunk, győzni szerettünk volna, de nem sikerült. Nem voltunk elég kreatívak. Szomorú vagyok, mert néhány játékos nem a tőle elvárható teljesítményt nyújtotta. A futballistáknak tudniuk kell, hogy minden meccsen keményen meg kell küzdeni a pontokért. Nem gondolhatja senki, hogy csak úgy megkapjuk őket.”

„A szeredieknek helyzetük sem volt, nekünk négy is, de ők egy gólt rúgtak, mi egyet sem     – mondta lapunknak Schäfer András. – Az igazság azonban az, hogy megérdemeltük a vereséget. A vendéglátók szívvel-lélekkel harcoltak, jobbak voltak.  A hetvenedik percig egy fejpárbajt sem nyertünk meg, a földön meg mindet elveszítettük. Nem szeretném a médián keresztül bántani a csapattársaimat, elmondom nekik személyesen is a véleményemet. Szégyellem magam a vasárnapi teljesítményünk után. Sajnálom a szurkolóinkat, hogy ezt kellett nézniük kilencven percen át. Nagy változásra lesz szükségünk! Ha valamit el akarunk érni, idegenben is nyerni kell a mérkőzéseket, nem elég csak odahaza gyűjtögetni a pontokat.”

Vasárnap ismét csalódást keltő eredményt ért el, sőt, az utóbbi évek egyik leggyengébb teljesítményét mutatta az együttes: Nagyszombatban a Szered ellen az első félidőben még volt néhány kecsegtető lehetőség, de a fordulás után – egy kivétellel – még az sem. A vége 1–0-s vereség lett…

Nem a legszebb napjait éli Dunaszerdahely. A felvidéki csapat, a DAC a Partizan ellen két vereséggel búcsúzott az Európa-konferencialiga 2. fordulójának selejtezőjében, majd ugyan hazai pályán legyőzte az újonc Liptószentmiklóst, mégsem kapta el a fonalat…

Rosszul kezdte az idényt a szlovák labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Dunaszerdahely, öt tétmeccsből csak egyet nyert meg – a csapat játékosa, Schäfer András feldúltan nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) harmadik fordulójában a DAC 1–0-ra kikapott idegenben a Szeredtől. A magyar válogatott Schäfer András végigjátszotta a mérkőzést.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A SENICA–DAC LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik