Fortuna Liga: a vereségek után borús a hangulat Dunaszerdahelyen

D. T.D. T.
Vágólapra másolva!
2021.09.28. 07:16
null
Schäfer András szerint nem tudják, hogyan kell játszani tíz emberrel védekező ellenféllel szemben (Fotó: archív)<br />
A hétvégén újabb csalódást keltő vereséget szenvedett el a DAC, amely mindössze a nyolcadik helyet foglalja el a szlovák bajnokság tabelláján – a „szörnyű hét” után a dunaszerdahelyiek középpályása, Schäfer András és Németh Antal vezetőedző értékelt.

 

„Kikaptunk három nullára. Ennyi” – így összegezte a Spartak Trnavától elszenvedett 3–0-s vereséget lapunknak a DAC középpályása, Schäfer András, aki azért később bővebben is kifejtette véleményét a kudarcról.

„Végig mi irányítottuk a meccset, erre kaptunk három gólt. A vendégek a kontráknál úgy jöttek át rajtunk, mint kés a vajon. Azzal nem érünk el semmit, ha kilencven százalékban nálunk van a labda, és közben nem dolgozunk ki helyzeteket. Sajnos nem tudjuk, hogyan kell játszani tíz emberrel védekező ellenfél ellen. Szörnyű hét van mögöttünk. Kiestünk a kupából és kikaptunk a nagyszombatiaktól.”

Egy év alatt óriási változás történt Dunaszerdahelyen a megszerzett pontokat és a játékoskeretet tekintve is. Míg tavaly a DAC kilenc forduló után 24 ponttal vezette a Fortuna Ligát, jelenleg csak a nyolcadik feleannyi szerzett ponttal. Tizenkét hónap alatt szinte kicserélődött a játékoskeret. Vasárnap a 2020-as együttesből csak hárman voltak a kezdőcsapatban: a kapus Martin Jedlicka, a védő Eric Davis és Schäfer András. Amióta Világi Oszkár a felvidéki klub tulajdonosa – 2014-óta –, a kilenc forduló után szerzett tizenkét pont a harmadik legkevesebb. A Mol Aréna 2016-os átadása után pedig most rajtolt a leggyengébben a Dunaszerdahely.

„Nem tudok mit mondani azon kívül, hogy elnézést kérünk szurkolóinktól, és felkészülünk a következő mérkőzésre – jelentette ki a DAC vezetőedzője, Németh Antal, aki saját helyzetéről is szót ejtett –  Szerintem ilyenkor az én személyem egyáltalán nem fontos. A klub és a csapat sorsa annál inkább. Ameddig lehet, ezért a klubért dolgozom. Több van ebben a keretben annál, mint amit az elmúlt meccseken mutattunk.”

EMLÉKEZTETŐ

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
9. FORDULÓ
DAC–FC Spartak Trnava (Nagyszombat) 0–3
Dunaszerdahely, 7030
néző. Vezette: Smolák
DAC:
Jedlicka – Muhamedbegovic, Beszkorovajnij (Maly, 81.), Vera (Blackman, 59.), Davis – Schäfer, Dimun – Ciganiks (Hahn, a szünetben), Fábry (Verlinden, 59.), Lamkel Zé – Sharani (Krsztovics, 59.). Vezetőedző: Németh Antal
Spartak Trnava:
Takác – Procházka (Curma, 75.), Skrtel, Kósa, Twardzik – Bukata, Szavidisz (K. Boateng, 68.) – Saymon Cabral (Iván, 83.), Gric, Yusuf (Z. Jones, 68.) – Risztovszki (Vlasko, 68.). Vezetőedző: Michal Gasparík
Gólszerző: Saymon Cabral (4.), Risztovszki (42., 65.)
A hazaiaknál Schäfer András végigjátszotta a találkozót, Hahn János a szünetben állt be, Veszelinov Dániel, Szendrei Ákos és a sérült Kalmár Zsolt sérült nem voltak a keretben.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik