UEFA: így lehet kijutni a 2016-os Európa-bajnokságra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.18. 19:04
null
Ezúttal 24-en szerepelnek majd a tornán (Fotó: Reuters)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapján közzétette a végrehajtó bizottság által elfogadott szabályokat a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőire. Az Eb először lesz 24 csapatos, a házigazda Franciaország helye biztos. A tornát 2016. június 10. és július 10. között bonyolítják le, a selejtezőkön rekordnagyságú – ötvenhármas – mezőny áll rajthoz. A selejtezőket 2014. február 23-án, Nizzában sorsolják ki.

A selejtezőcsoportok kiemelésének alapja az UEFA nemzeti koefficiens-rangsora lesz, ennek állását és a kiemelési beosztást a 2014. január 23–24-i végrehajtó bizottsági ülésen jelentik be. Szintén ekkor pontosítják az Európa-bajnokság menetrendjét is.

A csapatokat kilenc csoportba sorsolják (az UEFA ezt nem részletezi, de nyolc hatos és egy ötös csoport lesz, ez az ötvenhármas létszámból következik). A kilenc csoportgyőztes, a kilenc csoportmásodik és a legjobb csoportharmadik kijut az Európa-bajnokságra. A maradék nyolc csoportharmadik oda-visszavágós pótselejtezőkön dönti el a négy még kiadó hely sorsát.

Pontegyenlőség esetén az UEFA szokott szabályai szerint először az egymás elleni eredmény rangsorol, majd jön a gólkülönbség, a több szerzett gól, a több idegenben szerzett gól, a fair play lista, majd az UEFA-koefficiens. A csoportharmadikok összevetéséhez a csoporthatodikok elleni eredményt kiveszik.

24-ES EB-MEZŐNY = 1 rendező (Franciaország) + 9 csoportgyőztes + 9 csoportmásodik + 1 (a legjobb) csoportharmadik + a csoportharmadikok által vívott pótselejtező 4 győztese.

A szabályzat 12.01 pontja szerint a legnagyobb bevételi hozzájárulással „közreműködő" nemzeti szövetségeket a hatcsapatos csoportokba fogják sorsolni, ám ez nem jelenti kiemelési számuk „felülírását.” A legnagyobb „piaci értékű” válogatottak tehát mindenképpen hatos csoportban lesznek.

Az Európa-bajnokság 24 csapatát 6 négyes csoportba sorsolják. A hat csoportgyőztes, a hat csoportmásodik és a négy legjobb csoportharmadik jut a nyolcaddöntőbe, ez megfelel a világbajnokságok 1986 és 1994 közti lebonyolításának.

Mérkőzések kezdési időpontjai: az Európa-bajnoki selejtezőkön a kezdési időpont közép-európai idő szerint 20.45 (hétköznapokon), 18 óra vagy 20.45 (hétvégeken). A mérkőzésekre huszonhármas keret nevezhető, a keretből három játékos kötelezően kapus. A listát a mérkőzések előtti nap délig le kell adni. Az Európa-bajnokság kezdése előtt 10 nappal kell megnevezni a tornára utazó végleges, huszonhármas kereteket.

A fegyelmi szabályok: a selejtezőkön a kiállítás mellett három sárga lap után jár automatikus eltiltás, majd az ötödik sárga lap beszedése után minden további figyelmeztetés eltiltást ér. Az Európa-bajnokságon két sárga után jár az eltiltás.

Melyik kalapba kerülünk? A World Results és a FootballSeeding számításai alapján Magyarország jelenleg a 18. helyen van a nemzeti csapatok UEFA-koefficiens alapján készített listáján (és a 10. Franciaországot nem kell számításba venni, tehát így 17.), ez pedig második kalapos besorolást érne.

UEFA NEMZETI VÁLOGATOTT KOEFFICIENSEK ALAPJÁN EZEK LENNÉNEK A KALAPOK

1. kalap: Spanyolország, Németország, Hollandia, Olaszország, Anglia, Portugália, Görögország, Oroszország, Bosznia-Hercegovina

2. kalap: Horvátország, Ukrajna, Svédország, Dánia, Svájc, Belgium, Csehország, MAGYARORSZÁG, Írország

3. kalap: Szerbia, Törökország, Szlovénia, Izrael, Norvégia, Szlovákia, Románia, Ausztria, Montenegró

4. kalap: Örményország, Lengyelország, Skócia, Finnország, Lettország, Wales, Bulgária, Észtország, Fehéroroszország

5. kalap: Izland, Észak-Írország, Albánia, Litvánia, Moldova, Macedónia, Azerbajdzsán, Grúzia, Ciprus

6. kalap: Luxemburg, Kazahsztán, Liechtenstein, Feröer, Málta, Andorra, San Marino, Gibraltár

A 2014–15-ÖS PROGRAM
2014

Január 23–24.: az UEFA Nyonban bejelenti a 2016-os Eb-selejtezők kiemelését és a sorsolás menetét
Február 23.: a 2016-os Eb-selejtezők sorsolása Nizzában.
Március 5.: hivatalos FIFA-mérkőzésnap
Szeptember 7
9.: Eb-selejtezők, 1. forduló
Október 911.: Eb-selejtezők, 2. forduló
Október 1214.: Eb-selejtezők, 3. forduló
November 1416.: Eb-selejtezők, 4. forduló
2015
Március 2331.: hivatalos FIFA-mérkőzésnapok
Március 27
29.: Eb-selejtezők, 5. forduló
Június 1214.: Eb-selejtezők, 6. forduló
Szeptember 35.: Eb-selejtezők, 7. forduló
Szeptember 68.: Eb-selejtezők, 8. forduló
Október 810.: Eb-selejtezők, 9. forduló
Október 1113.: Eb-selejtezők, 10. forduló
November 1214.: pótselejtező, 1. mérkőzések
November 1517.: pótselejtező, 2. mérkőzések
December 12.: a 2016-os Eb csoportkörének sorsolása

Az Eb-selejtezők fordulóinak napjai egyben mindig hivatalos FIFA-mérkőzésnapok, amelyeken a kvalifikációs mérkőzést nem játszó csapatok leköthetnek felkészülési mérkőzést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik