FIFA: Totti elmondta, szerinte ki a legjobb most a világon!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.18. 06:42
Az idén nyáron visszavonuló Francesco Totti a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalos honlapjának adott hosszabb nyilatkozatot, melyben többek között elmondta, kit tart jelenleg a világ legjobb játékosának.

Mint ismert, a FIFA nemrég kihirdette az év legjobbjairól szóló díjátadó döntőseit, a férfiaknál Cristiano Ronaldo, Lionel Messi és Neymar közül kerül majd ki a győztes. Tottit ennek kapcsán kérdezték, hogy szerinte ki jelenleg a világ legjobbja, ő kinek adná az elismerést.a FIFA nemrég kihirdette az év legjobbjairól szóló díjátadó döntőseit, a férfiaknál Cristiano Ronaldo, Lionel Messi és Neymar közül kerül majd ki a győztes. Tottit ennek kapcsán kérdezték, hogy szerinte ki jelenleg a világ legjobbja, ő kinek adná az elismerést.

„Először is, három »futballozó földönkívüliről« beszélünk. El kell mondanom, hogy mindig tiszteltük egymást a pályán és azon kívül is” – kezdte az AS Roma legendája.

„Ha egyet kell választanom, akkor Ronaldót mondanám. Csodás szezonja volt, teljesítette az összes célját” – fogalmazott Totti, aki azt is elárulta, hogy hasonló logika mentén Zinédine Zidane-nak adná a legjobb edzőnek járó díjat (itt két olasz tréner, Antonio Conte és Maximiliano Allegri van még versenyben).

AZ ÉV FÉRFI JÁTÉKOSA DÍJ DÖNTŐSEI
Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)
Lionel Messi (argentin, Barcelona)
Neymar (brazil, Barcelona/PSG)

AZ ÉV NŐI JÁTÉKOSA DÍJ DÖNTŐSEI
Deyna Castellanos (venezuelai, Santa Clarita Blue Heat)
Carli Lloyd (amerikai, Houston Dash/Manchester City)
Lieke Martens (holland, Rosengard/Barcelona)

AZ ÉV KAPUSA DÍJ DÖNTŐSEI
Gianluigi Buffon (olasz, Juventus)
Keylor Navas (Costa Rica-i, Real Madrid)
Manuel Neuer (német, Bayern München)

AZ ÉV EDZŐJE A FÉRFICSAPATOKNÁL
Massimiliano Allegri (olasz, Juventus)
Antonio Conte (olasz, Chelsea)
Zinédine Zidane (francia, Real Madrid)

AZ ÉV EDZŐJE A NŐI CSAPATOKNÁL
Nils Nielsen (dán, Dánia)
Gerérd Precheur (francia, Lyon)
Sarina Wiegman (holland, Hollandia)

A LEGJOBB SZURKOLÓK DÍJ JELÖLTJEI
Borussia Dortmund
Celtic
FC Köbenhavn

A PUSKÁS-DÍJ JELÖLTJEI
Deyna Castellanos (Venezuela U17)
Olivier Giroud (Arsenal)
Oscarine Masuluke (Baroka FC)
Szavazni itt lehet!

Legfrissebb hírek

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 23:35

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
2025.09.29. 17:32

Gazdag és Sallói csapata is kikapott, Pintér nélkül ikszelt az Inter Miami

Légiósok
2025.09.28. 07:44

Cristiano Ronaldo fejesével duplázta meg előnyét az Al-Naszr Benzemáék ellen

Minden más foci
2025.09.26. 21:26

Wayne Rooney: Azt hiszik, nem kedvelem Cristiano Ronaldót, de ez nem igaz...

Minden más foci
2025.09.25. 13:11

Messi két góllal és egy gólpasszal segítette győzelemre az Inter Miamit – videó

Minden más foci
2025.09.25. 08:16

A FIFA a 2030-as vb 64 csapatosra bővítéséről tárgyalt

Foci vb 2026
2025.09.24. 15:02

Neymar: Raphinha ötödik helye egy vicc

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 11:42
Ezek is érdekelhetik