Az NL-ből már nem vezet út a magyar válogatottnak a vb-pótselejtezőbe

B. A. P.B. A. P.
Vágólapra másolva!
2025.11.15. 14:32
null
A magyar válogatottnak az F-csoportból kell kiharcolnia a világbajnoki részvételt vagy a pótselejtezőt (Fotó: Szabó Miklós)
A pénteki európai vb-selejtezők után biztossá vált, hogy Magyarország vagy csoportelsőként kijut a világbajnokságra, vagy csoportmásodikként pótselejtezőt játszik. Amennyiben Marco Rossi együttese a csoport harmadik helyén végez, akkor a Nemzetek Ligájában elért eredményének következtében már nem kvalifikálhat a pótselejtezőre.

Mint ismert, az európai selejtezőkben az 54 válogatottat 12 négy- vagy ötcsapatos csoportba sorolták. A 12 csoportelső kijut a világbajnokságra, míg a második helyezettek a rájátszásba jutnak.

Az első kör 12 csoportmásodikjához csatlakozik a 2024–2025-ös Nemzetek Ligája négy olyan csoportelsője, amelyik a vb-selejtező első körében a harmadik helyen vagy annál hátrébb végzett a csoportjában. A szóba jöhető válogatottak közül az NL 2024. őszi abszolút sorrendjében a legmagasabban rangsorolt négy vehet részt a playoffban. 

A pénteki mérkőzések után biztossá vált, hogy Magyarország az NL-sorrend alapján már biztosan nem kvalifikálhatja magát a pótselejtezőre. Jelen állás szerint Wales, Románia, Svédország, Észak-Írország, Moldova, San Marino és Szerbia sincs csoportja első vagy második helyén, ezen hét válogatott mindegyike megelőzi Magyarországot a sorrendben. A szombati játéknap előtt még Wales, Románia és Svédország is rendelkezik matematikai eséllyel arra, hogy csoportjában elért helyezéssel kivívja a vb-kvalifikációt vagy a pótselejtezőt. Észak-Írország az A-csoportban biztos a harmadik helyen zár, míg Moldova az I-, San Marino a H-csoportban nem éri el az első két helyek valamelyikét, Szerbia pedig a K-csoport harmadikjaként fejezi be a selejtezőt. Ezek közül három ország (Észak-Írország, Moldova, San Marino) NL-csoportgyőztesként, míg Szerbia az A-ligában elért magasabb rangsor miatt előzi a mieinket a pótselejtezős rangsorban.

Jelenleg tehát a Wales, Románia, Svédország, Észak-Írország négyes jutna a Nemzetek Ligájában elért teljesítményének köszönhetően a pótselejtezőbe. A hátralévő meccsek során ez még változhat, azonban az biztos, hogy Magyarországnak az NL-ből nem vezet út a pótselejtezőbe. Az F-csoport lehetséges forgatókönyveiről ebben a cikkben írtunk.

Foci vb 2026
Tegnap, 14:58

Induljon a nemzeti matek: így juthat ki a magyar válogatott vasárnap csoportelsőként, egyenes ágon a vb-re!

Persze, ezek nem a legreálisabbnak tűnő kimenetelek, de az biztos, hogy Portugália sem dőlhet hátra az írektől elszenvedett vereség után.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
F-CSOPORT, 6. FORDULÓ, VASÁRNAP
15.00: MAGYARORSZÁG–Írország, Budapest, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 
15.00: Portugália–Örményország – élőben az NSO-n!

A magyar válogatott kerete
Kapusok: Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC)
Védők: Balogh Botond (Kocaelispor – Törökország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa – Törökország) 
Középpályások: Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Csongvai Áron (AIK – Svédország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC) 
Támadók: Bárány Donát (Debreceni VSC), Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Redzic Damir (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

Az ír válogatott kerete
Kapusok: Caoimhín Kelleher (Brentford – Anglia), Gavin Bazunu (Southampton – Anglia), Mark Travers (Everton – Anglia)
Védők: Seamus Coleman (Everton – Anglia), Jake O'Brien (Everton – Anglia), Dara O'Shea (Ipswich Town – Anglia), Nathan Collins (Brentford – Anglia), Liam Scales (Celtic – Skócia), John Egan (Hull City – Anglia), Ryan Manning (Southampton – Anglia), Jimmy Dunne (QPR – Anglia), Kevin O'Toole (New York City – Egyesült Államok)
Középpályások: Jack Taylor (Ipswich Town – Anglia), Josh Cullen (Burnley – Anglia), Jayson Molumby (West Bromwich Albion – Anglia), Finn Azaz (Southampton – Anglia), Conor Coventry (Charlton – Anglia), Mark Sykes (Bristol City – Anglia), Andrew Moran (Los Angeles Galaxy – Egyesült Államok)
Támadók: Adam Idah (Celtic – Skócia), Troy Parrott (AZ – Hollandia), Mikey Johnston (West Bromwich Albion – Anglia), Chiedozie Ogbene (Ipswich Town – Anglia), Festy Ebosele (Istanbul Basaksehir – Törökország), Johnny Kenny (Celtic – Skócia)
Szövetségi kapitány: Heimir Hallgrímson

     
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K  

Gk

P

1. Portugália

5

3

1

1

11–  6

+5

10

2. MAGYARORSZÁG

5

2

2

1

9–  7

+2

8

3. Írország

5

2

1

2

6–  5

+1

7

4. Örményország

5

1

4

2–10

–8

3

 

Legfrissebb hírek

Magyar–ír: az MLSZ reagált a Carpathian Brigade üzenetére

Magyar válogatott
54 perce

Bolla Bendegúz: Az írek szeretik provokálni az ellenfelet, ezt okosan kell kezelni

Magyar válogatott
1 órája

Marco Rossi: Számunkra a rájátszás elérése a cél!

Magyar válogatott
1 órája

Szenzációs bemutatkozás a szlovák válogatottban: Tomás Bobcek első válogatott meccsén döntötte el a mérkőzést

Foci vb 2026
2 órája

Heimir Hallgrímsson: Nagyon tetszik, hogy ezen az úgynevezett döntőn a saját kezünkben van a sorsunk

Magyar válogatott
3 órája

Caoimhín Kelleher: Érezhető, hogy nagy meccs vár ránk, óriási esemény lesz

Magyar válogatott
4 órája

Hat magyar játékosnak és Marco Rossinak is figyelnie kell a sárga lapra Írország ellen

Magyar válogatott
4 órája

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
5 órája
Ezek is érdekelhetik