Mestere volt a zsákolásnak – Losonczy Árpád 75 éves

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2025.11.16. 08:08
null
Úgy volt, hogy a 75 éves Losonczy Árpád futballista lesz, aztán kosárlabdázásban 226 alkalommal húzta fel a címeres mezt, bekerült az Európa-válogatottba. Münchenben telepedett le, szeniorként is kosarazott.  

Losonczy Árpád Gass Istvánnal, Tatár Györggyel és Oláh Ferenccel együtt rúgta a labdát a Diósgyőr ifi kettőben, mégsem lett futballista. A Miskolci Gépipari Technikumban lett kosárlabdázó, a DVTK-val 1969-ben feljutott az NB I-be, 1970-ben már a válogatottal edzett Tatán.

 „A kerettagok többségének fogalma sem volt, ki vagyok” – jegyezte meg a korábbi kosaras a Nemzeti Sportnak 70 éves születésnapjára készült interjúban. Az időlegesen centerproblémával küszködő – Lendvay Ödön megsérült, Pálffy Tamás leszerelt, Pálvölgyi István a PVSK-hoz igazolt – Bp. Honvéd felfigyelt rá, 198 centijével és 84 kilójával ő kapta meg a visszavonult Koczka Pál 15-ös mezét, Banna Valér, Gyurasits István és Gellér Sándor mellett gyökeret eresztett középjátákosként, olyannyira vezér lett, hogy 1978-ban a Videotonnak 52 pontot dobott.

A magyar mezőnyben ritkaságnak számító zsákolással rengeteg pontot szerzett. Később a Ganz-MÁVAG-ban folytatta, mi több, kapcsolatai segítségével Münchenbe igazolt, a 226-szoros válogatott 1988-ig játszott az NSZK-ban, majd családjával ott is telepedett le. A FIBA Hepp Ferenc-emléktornáján Budapesten beválogatták az Európa-válogatottba, az Egyesült Államok ellen Michael Jordannel is farkasszemet nézett. Kiöregedve sem hagyta abba, 2002-ben az ötven pluszos kategóriában a világjátékok-győztes csapat tagja volt.

 

Legfrissebb hírek

Ingemar Stenmark: a csendes svéd hangos sikerei

Népsport
2 órája

„Mindig száz százalékot adtam, és élveztem a játékot” – interjú az ötvenéves Iványi Dalmával

Képes Sport
3 órája

Férfi kosárlabda: műteni kell Filipovity Péter térdét

Kosárlabda
2026.03.16. 19:55

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Kosárlabda: két szoros vereség az U18-as lányoktól Hollandia ellen

Utánpótlássport
2026.03.14. 16:24

Juhász Dorka és Lelik Réka az idény legjobbjai között a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.03.13. 21:36

Hetvenöt éves lett az Újpest négyszeres bajnoka

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 08:30

Kerek évfordulóhoz érkezett Mohamed Aida tőrvívó

Egyéb egyéni
2026.03.12. 13:30
Ezek is érdekelhetik