Luka Modric az év játékosa, Mohamed Szalah kapta meg a Puskás-díjat a FIFA gáláján

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.24. 19:08
null
A FIFA-nál is Modric lett az év férfi labdarúgója, Marta az év női játékosa, Didier Deschamps pedig a legjobb edző (Fotó: AFP)
Hétfőn Londonban megrendezték a 2018-as FIFA-gálát, amelyen Luka Modricot hirdették ki az év férfi labdarúgójának. A nőknél a brazil Marta nyert, az edzőknél Didier Deschamps és Reynald Pedros vitte el a pálmát, míg a legjobb kapus Thibaut Courtois lett. Ezenkívül kihirdették az év csapatát is, amelybe három világbajnok került be.
NÉPES MAGYAR KÜLDÖTTSÉG
Népes magyar küldöttség vett részt a FIFA londoni gáláján. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, illetve a FIFA-alelnöke hivatalból volt jelen, de a szövetség képviseletében megjelent Marco Rossi szövetségi kapitány és Róth Antal utánpótlás-szakágvezető is, akik a FIFA vasárnapi konferenciáján is részt vettek, amelyen főképp a világbajnokság tanulságairól volt szó.

A Royal Festival Hallban megjelent főszerkesztőnk, a Puskás-díj létrehozásában nagy szerepet vállaló Szöllősi György is. Mivel idén tizedik alkalommal adták át az év góljának járó díjat, az eseményen a Puskás Akadémia képviselői is részt vettek, így Mészáros Lőrinc klubelnök, Jakab János, a felügyelő bizottság elnöke, illetve Spandler Csaba, a csapat saját nevelésű játékosa, aki többször viselhette a csapatkapitányi karszalagot. Orbán Viktor miniszterelnök, az akadémia alapítója hagyományosan ismét meghívást kapott, de nem tudott elmenni Londonba.

Luka Modric, a Real Madrid középpályása szenzációs idényen van túl, csapatával sorozatban a harmadik alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligáját, emellett pedig a világbajnokság is remekül sikerült a számára, hiszen a fináléig menetelt a horvát válogatott. Modricot nemrégiben az UEFA-nál is megválasztották az idény legjobbjának.

A nőknél a BL-győztes Lyon két kiválósággal is „nevezett”, de sem a budapesti születésű, német válogatott Marozsán Dzsenifer, sem Ada Hegerberg nem tudta legyőzni a brazil Martát.

Az edzők versenyében a két vb-döntős és a BL-győztes tréner volt a legjobb háromban, a „címvédő” Zinédine Zidane ebben a kategóriában nem tudott ismételni, a franciákat aranyig vezető Didier Deschamps lett a kiválasztott. A női csapatok edzőinél viszont már lyoni siker született, Marozsánék edzője, Reynald Pedros kapta meg az elismerést. Volt még rajtuk kívül francia díjazott: a PSG vb-győztes támadója, Kylian Mbappé lett az év felfedezettje.

A legjobb kapusnak a Chelsea-től a Real Madridhoz igazoló Thibaut Courtois-t választották meg, aki az év álomcsapatába viszont nem fért be – itt öt BL-győztes és három világbajnok kapott helyet.

Az év legszebb góljának járó Puskás-díjat hatalmas meglepetésre Mohamed Szalah, a Liverpool támadója kapta meg, mégpedig az Everton elleni találatának köszönhetően.

A PUSKÁS-DÍJAS TALÁLAT







A modul betöltése néhány másodpercet igénybe vehet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik